Pesti Srácok

A lengyel és a dél-koreai elnök elítélte Oroszország ukrajnai agresszióját

null

A béke, az emberi jogok és a jogállamiság komoly megsértésének nevezte az Ukrajnával szembeni orosz agressziót Jun Szogjol dél-koreai elnök csütörtökön, Varsóban, Andrzej Duda lengyel államfővel közös sajtóértekezletén, tárgyalásuk után, kétnapos hivatalos lengyelországi látogatásán.

Andrzej Dudával megegyeztek abban, hogy "az ukrajnai orosz agresszió a béke, az emberi jogok és a jogállamiság súlyos megsértése" – mondta a dél-koreai elnök.

– fűzte hozzá. Utalva arra, hogy a látogatás alkalmából aláírták az Ukrajna háború utáni újjáépítése érdekében folytatandó lengyel–dél-koreai együttműködésről szóló megállapodást, Jun Szogjol kijelentette: Andrzej Dudával egyetértettek abban, hogy a két ország "ideális partner Ukrajna újjáépítésében". A dél-koreai elnök látogatása során két együttműködési keretmegállapodást is aláírtak: az egyik a kereskedelemről és a beruházásokról szól, a másik pedig a közlekedési infrastruktúra fejlesztéséről. Jun Szogjol a sajtótájékoztatón fegyveripari együttműködésről is beszélt. Közölte továbbá: megállapodást dolgoztak ki az atomerőmű-építésben folytatandó szoros együttműködésről.

PestiSracok facebook image

Lengyelországban a következő években a varsói kormány tervei szerint három atomerőmű létesül. Az elsőt az amerikai Westinghouse építi a tengermelléken, egy másikról Varsó korábbi közlések szerint a dél-koreai Korea Hydro & Nuclear Power (KHNP) céggel tárgyalt.

Andrzej Duda nagyszerűnek nevezte a lengyel–dél-koreai gazdasági együttműködés perspektíváit. Utalt arra is, hogy Dél-Korea K9 önjáró lövegeket, FA–50 típusú vadászgépeket, valamint K2 harckocsikat szállít Lengyelországnak. Aláhúzta: Varsó arra számít, hogy a korszerű dél-koreai felszerelést – például a K2-eseket – Lengyelországban is fogják gyártani.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/AFP/Dzsung Jon Je

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.