Pesti Srácok

Váratlanul Ukrajnába látogatott a dél-koreai elnök

Váratlanul Ukrajnába látogatott a dél-koreai elnök

Előre be nem jelentett látogatást tett Ukrajnában Jun Szok Jol dél-koreai elnök, ahol délután egyebek mellett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is tárgyal – közölte a dél-koreai elnöki hivatal szombaton.

Jun Szok Jol a héten Litvániában tartott NATO-csúcsot követően Lengyelországba utazott, onnan érkezett Ukrajnába. A dél-koreai elnök először a bucsai tömegmészárlás helyszínére, majd Irpinybe látogatott, ahol heves tüzérségi támadások sújtották a lakosságot. A közlemény szerint Jun Szok Jol az ukrán elnökkel közös találkozóját megelőzően feleségével, Kim Gon Hivel együtt, tisztelete jeléül koszorút fektet egy háborús emlékműnél.

A dél-koreai elnök a héten közölte, hogy jelenleg azon dolgoznak, hogy egyebek mellett mentőszolgálati eszközöket és aknamentesítésre alkalmas felszerelést küldenek Ukrajnának, továbbá beszállnak a NATO Ukrajnának szánt pénzügyi alapjába. A dél-koreai szárazföldi szállítási, infrastrukturális és közlekedési minisztérium pénteki közleményében elárulta, hogy Szöul, lőszerek és fegyverek mellett egyéb módon, így az ország újjáépítésében is támogatni szeretné Kijevet. Ennek értelmében pénteken Szöul, Kijev és több ország aláírásával szándéknyilatkozat is született, amelyben a vállalatok közti együttműködést tűzték ki célul a harcok sújtotta ország újjáépítésében – írja a minisztérium.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Pavel Golovkin

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.