A magyar labdarúgó-válogatott utolsó csoportmeccsét is megnyerve, veretlenül, csoportelsőként zárta a kontinensbajnoki selejtezőket, így magabiztosan jutott ki a jövő évi, németországi Európa-bajnokságra. Ezúttal nem szakmai elemzés következik, jóllehet, a közeljövőben annak is szerét ejtjük majd. Ez az írás azonban most azoknak a gyermekeknek és ifjaknak szól, akik hála Istennek, egyre nagyobb létszámban és arányban jönnek ki szurkolni a válogatottnak.
Gyerkőcök! Nem is tudjátok, milyen szerencsés korszakba születtetek! Nemcsak azért, mert alapvetően békében és korábban soha nem látott bőségben élhettek, amikor – az esetek jelentős részében – a legfőbb gondotok az, hogy van-e ingyenes wifi-kód a wellness-nyaraláson, s ha igen, fel lehet-e rakni valahová tölteni a kezetek ügyében lévő, lemerülőben lévő kütyüt? Szerencsés korszakba születettek azért is, mert szerethetitek a futballt és megadatik nektek, hogy szurkoljatok egy olyan magyar válogatottnak, amelyik egyik csodát viszi végbe a másik után.
Mi, hozzátok képest (jóval…) öregebbek, már pontosan tudjuk, mekkora érték ez. Ne akarjátok tudni, mennyi mindent éltünk végig… Szenvedést, kínokat, fájó pofonokat, arcpirító vereségeket, majd az ezeket követő magyarázkodásokat, kifogásokat. Eredmény híján hallhattuk annak aktuális magyarázatait, hogy megint miért NEM SIKERÜLT jól jásztani, NEM SIKERÜLT nyerni és végül NEM SIKERÜLT kijutni az aktuális világversenyre.
Mi ugyanúgy rajongjuk a kezdetektől fogva ezt a csodálatos játékot, mint ti most. Mentünk a meccsekre, esőben, hőségben, napsütésben, szélben, mindenben. Bár ti már inkább kocsival mentek, mi annak idején a 75-ös trolin utaztunk. Sokszor előbb leszálltunk egy-két megállóval, mert a legnagyobb dolgok közé tartozik a meccs előtti gyaloglás a stadion felé. Gyalog kell megközelíteni a Szentélyt, az is fokozza a hangulatot, a tetőfokára repíti a mérkőzésvárást. Mentünk mi, rendületlenül, de az utolsó élményünk rendszerint a meccs előtti Himnusz volt, mert aztán jött a szenvedés.
A lefújás után – végeredménytől függetlenül – együtt énekli a Himnuszt a csapat és a közönség. A Montenegró elleni Eb-selejtező után a csoportelsőként kvalifikáló válogatottat ünnepelte a telt házas Puskás Aréna szurkolóserege. Fotó: Kovács Attila
Mi maradt nekünk? Az apáink, nagyapáink emléke. Puskásék, Cziborék, Alberték, Göröcsék, Vargáék, Törőcsikék góljainak, cseleinek, sikereinek történetei. Amiről, ha lefejtettük is az „idő megszépítő messzeségét” – amely köztudomású, hogy mindent szebbnek láttat egy kicsit, mint amilyen valójában volt –, akkor is sóvárgó irigységgel hallgattuk. Igaz, nekünk, idősebbeknek még megadatott egy utolsó „Aranycsapat”, egy utolsó, világverő válogatott. Az, amelyről mostanság többször hallhattatok Ti is. Az a bizonyos „mexikói” válogatott, amely egészen mostanáig az utolsó volt, amely képes volt egyenes ági kvalifikációra.
Mi őket azért legalább még láthattuk. Détári elképesztő cseleit, góljait, Garaba megalkuvást nem ismerő védőjátékát, Sallai Sanyi – Roland nagybátyja – zakatolását a jobbszélen, Kiprich emlékezetes szólóit, Disztl Petya bravúrjait. Láthattuk a tulipánhervadást Rotterdamban, a németek „jégpályán” való legyőzését, a bécsi csodát – 3-0 ide, úgy, hogy a hazaiaknak momentumuk se nagyon volt –, és a retinába égő brazilverést a Népstadionban.
Aztán jött Mexikó és vele minden siker elszállt. Szűnni nem akaró kudarchalmaz lett a magyar foci. Egy-egy szép eredmény olykor kicsúszott, de azonnal érkezett utána a kijózanító pofon. Sőt, a pofonok szép eredmények nélkül is érkeztek. Folyamatosan. Egyik zakót követte a másik, egyik kiesést szintén a másik. Évtizedek teltek el úgy, hogy a sajátjainkért nem szurkolhattunk nagy világversenyen.
Ti, mai szerencsés korba született gyerkőcök, fiatalok, elképzelni sem tudjátok, mennyi keserűséget éltünk át. Elképzelni sem tudjátok, milyen érzés már a sorsolás pillanatában, a selejtezős ellenfelek névsorolvasása után elkönyvelni az egyértelműt: megint nem jutunk ki az Eb-re, vébére… Ennek ellenére kitartottunk. Bíztunk, jobb napjainkon talán hittünk is a klasszikus közmondás igazságában: a remény hal meg utoljára. Így aztán reménykedtünk rendületlenül.
Reménykedtünk abban, hogy lesz még jó magyar válogatott. Reménykedtünk abban, hogy látunk még magyar futballsikereket. Reménykedtünk abban, hogy szurkolhatunk még nagy világversenyen a mieinkért. És végső soron reménykedtünk abban, hogy lehetünk egyszer még a stadionban is boldog magyarok. Nektek ez alanyi jogon itt van. Büszkén feszíthettek a Magyarország feliratú pólóban, a Szoboszlais 10-es mezben, mert van kiért rajongani, van minek örülni.
Nemcsak a szurkolók érzik magukénak a válogatottat, a csapat tagjai is maximálisan átérzik, mit jelent egy nemzetért küzdeni és mekkora örömet ad, ha győznek! Fotó: Kovács Attila
Legyetek boldogok, élvezzétek ki minden percét ennek a csodának! Szeressétek nagyon ezt a válogatottat! Nemcsak a jelen – és a Szoboszlai által előre jelzett szép jövő – miatt, hanem azért is, mert ezek a srácok, ez a csapat tényleg megérdemli. Menjetek ki minden létező meccsre, amelyre csak tudtok. Énekeljétek a Nélküledet fátyolos tekintettel, teli torokból. Legyeteket büszke magyarok és szurkoljatok szívvel-lélekkel. Éppen úgy, ahogyan ezek a srácok is kiteszik a gyepre a szívüket és a lelküket. Ezzel nem csupán identitást kaptok, és sehol máshol nem megtapasztalható érzelmeket, de részesei lesztek valaminek, ami Sárosi, Zsengellér, Toldi, Puskás, Albert, Varga, Törőcsik és Détári országában nemzedékről-nemzedékre öröklődik. Ez a nemzet immáron bő évszázada a labdarúgás szerelmese. Most már ti is tudjátok ezt és vigyétek tovább a zászlót.
Zárásként egy jó tanács nektek, kicsi és még kisebb szurkolók. Ne hagyjátok el szerelmeteket akkor sem, ha rosszabb idők jönnek. Mert előbb-utóbb minden jóra fordul újra. Mi, öregek, már csak tudjuk. Sötét időket éltünk át, amikor minden elveszettnek tűnt. De most, vénülő fejjel újra érezzük a szívünket. Újra szerelmesek vagyunk!
Vezető kép: A magyar szurkolótábor himnuszok utáni élőképe Magyarország-Montenegró Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen a Puskás Arénában. A szerző felvétele.
moliere
2023-12-02 at 11:42
t
Miért? Te “gyerkőc” vagy? Akkor húzás haza, pelenkázásra! Büdös mocskos görény!
moliere
2023-12-02 at 11:42
Csak a “Nélküled” ne lenne… (sajnos van zenei ízlésem…)
ViAM
2023-11-21 at 10:11
Testet-lelket melengető csodaszép írás! Csatlakozom a gyerkőcöknek ajánlottakhoz!
Kivagyi
2023-11-21 at 01:00
Joris!Indokolt a felvtésed,a magyar foci múltja megérdemelne annyit , hogy magyar sztárokat, felejthetetlen alakításokat mutassanak a magyar focit kedvelőknek! Nem ragyogott mindig a csillagunk,de nem is a futottak még kategóriában vagyunk!Az általad felsoroltakon kívül, még rengeteg magyar klasszis volt,lenne kit néznünk!
Joris
2023-11-20 at 22:56
Odahagyva a moslékos országlakók átkozódását bátorkodom felhívni a figyelmet egy, a moslékos tévéknél bevett gyakorlatra.
Most például a spiler1 tv a macedon-angol meccs szünetében kizárólag régi angol (Becham és mások) focisták góljait mutatta. Természetesen alákevertek őrjöngő szurkolói ujjongást.
Ekkor jutott eszembe, hogy mi miért ezeket az idegen focisták megmozdulásait mutogatjuk, a sajátjainkat meg nem, mintha az szégyellni való volna. Azzal a másodpercenkénti vágóképekkel, váltakozva a totál és normál képekkel – természetesen a totál teljes túlsúlyban -, nos jelenlegi merjünk kicsit lenni a fociban is emberöltőnyi gyáva gyakorlata focistáink értékét is elhallgata.
A moslékosoknak meg üzenjük: játszottunk két vb döntőben. 1954-ben döntő szünetében a német játékosok Hitler-speedet-pervitint kaptak s meg is fordították az eredményt… Forrás: Lipcsei egyetem tanulmánya, 2010.
Nyertünk három olimpiai aranyérmet, a brazilok évtizedekig képtelenek voltak győzni ellenünk, a hozzáértők által is elismert évszázad meccsén Londonban 6-3ra vertük az angolokat. A Bpesti visszavágón 7-1re lezúztuk őket. Van aranylabdásunk. Tehát nem mi vagyunk legéletlenebb kés a fiókban. Amíg játékosaink itthon játszottak, klubszinten is voltak sikereink. Ott meg már régen a pénzügyileg tehetős klubok méregdrága ember(játékos)vásárlásai határozzák meg az eredményeket. Persze a Reál első nagy korszának oszlopa is Puskás öcsi volt. A korabeli Barcelona Kubala László játéka miatt építette mai hatalmas stadionját, mert olyan sokan akarták látni a fociját…
Schenkhyalfonz
2023-11-20 at 20:57
Nyilasi miért maradt ki a felsorolásból?
A jégkorong is rendes, férfias sportág volt, mielőtt a normál bunyókat kiölték belőle.
t
2023-11-20 at 19:20
Agymosott birkák!
Ez a cikk nem nektek szól hogy epét hányjatok, hanem a gyerkőcöknek.
Bár kiváncsi lennék hány gyerkőc olvassa el.
Ps….
Bubu
2023-11-20 at 18:47
Nagyon jó és megfogó írás fiatal szurkolóinknak.
Az “elbukott” vagy inkább “eladott” 54-es döntöhöz azért tudni kell, hogy a német válogatott játékosai teljessen be voltak löve. A csapat orvosa régi Wermacht tisztiorvos volt. Ellátta minden mecss elöt a csapatot Pervitinnel, amit a fronton csak mint “Panzerschokolade” vagy “Göring-Pillen” ismertek a katonák. De a Stuka-pilóták is fogyasztották rendessen. Az öltözöben kint volt az asztalon, mindenki annyit vett be, amennyit akart.
Alapanyaga a Metaphetamin, amit most mint “Chrystal Meth” vagy “Jaba” néven fut a drogfogyasztóknál.
Grosics Gyula szerint a meccs mindamellet el lett adva a Rákosi féle komcsi vezetök utasítására. Erröl csak homályosan beszélt és arról is, kik voltak beavatva. Magával vitte a sírba. Puskás szabályos egyenlítö gólját a bíró állítólagos les miatt elvette.
Rá pár hétre a komcsi vezetök mercivel mentek a pártközpontba és vidékre vadászni.
Drazsen
2023-11-20 at 17:26
navisos2023-11-20 at 17:08
Tévedés ! Németországot 8-3-ra vertük meg a csoportmeccsen.
“….de mégis újból ellenünk engedték játszani, a “sorsolás” bravurstiklijeinek köszönhetően..”
Nincs ebben semmi összeesküvés. Németország a 2. helyen továbbjutott, és sikerrel vette a negyed,- és az elődöntőt, így kerültünk össze ismét a döntőben. Sajnos mi a nehezebb ágra kerültünk, a címvédő Uruguay-jal hosszabbításos elődöntőt játszottunk. Ez volt a foci VB-k történetében az első 2 x 15 perces hosszabbítás.
navisos
2023-11-20 at 17:08
Átéltem as 1954.es futball világbajnokságot, ahol a döntőben is 2-O-ra vezettünk és valami nem várt balszerencse miatt végülis kikaptunk a nyugatnémetektől.
Egyébként érdekes, hogy a nyugatnémet csapatot előzőleg 7-4-re vertük, de mégis újból ellenünk engedték játszani, a “sorsolás” bravurstiklijeinek köszönhetően. Sok év mulva gondoltam arra, hogy talán annakidején nem akarták, hogy egy “vasfüggöny” mögötti ország
nyerjen világbajnokságot.
Tudományos libsizmus
2023-11-20 at 16:53
Elektromos rolleres faszszopó Fegyőr most mit lép? Kimegy a mocskos szemét fideszes stadionba megint fényképezkedni? A hülye állat.
Te vadbarom Fegyőr, te Isten barma.
Megfúrtad a budapesti olimpiát. Aztán van bőr a pofádon kimenni a mocskos szemét fideszes stadionba szelfizni? A kurva anyád nem baszott még meg, te buzi köcsög?
Aztán most a világ pöcegödre Párizsban lesz az olimpia, ha lesz egyáltalán.
Te állat.
István Kopasz
2023-11-20 at 16:50
Meghatóan szép írás. Lassan 80 éves fejjel majdnem mindent átéltem a magyar foci fénykorából és a poklából. Hosszú idő volt a tisztítótűzben, de most már újra a fényben vagyunk, s menetelünk a menyország felé vezető úton. Most már rajtunk múlik, mindnyájunkon, hogy focimenyországig meddig jutunk el. Ehhez minden adva van a footballt, a sportot szerető és támogató kormány részéről. Köszönjük!
Ungarn über alles !
2023-11-20 at 16:43
a fiatalokat nézve már azt is határtalan nagy haszonnak tartom, ha az ifi(a haverjaival) kimegy egy “nagy”meccsre – addig a pár óráig legalább nem a telóját nyüstöli, és nem digitális szeméttel roncsolja az agysejtjeit
Ghandi
2023-11-20 at 16:40
Remek írás!