Pesti Srácok

Történelmi pillanat: jelenleg egy magyar Szlovákia miniszterelnöke

Történelmi pillanat: jelenleg egy magyar Szlovákia miniszterelnöke

Délelőtt egy viszonylag gyorsan lezavart procedúra keretében szimbolikusan átvette a kormányzást Eduard Hegertől Ódor Lajos, akit nem sokkal korábban Zuzana Čaputová köztársasági elnök hivatalosan is megbízott egy új, ügyvivő kormány felállításával. Jelenleg az az örömteli, és remélhetőleg nem megismételhetetlen helyzet állt elő, hogy ismét egy magyar vezeti Szlovákiát.

Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök hétfőn délelőtt 11 után nem sokkal hivatalosan is kinevezte Ódor Lajost ügyvezető miniszterelnöknek és megbízta az új kormány megalakításával, amelyben két magyar is helyet kap majd. Az eseményre a pozsonyi Grassalkovich-palotában került sor. A kinevezéseket követően Čaputová gratulált az új kormány tagjainak, majd elmondta, nehéz dolga lesz az ügyvivő kormánynak, hiszen a Heger-kormány miniszterei is legjobb szándékkal álltak munkába, de nem sikerült az országot jobb irányba fordítaniuk. Ódor Lajos kormányfőként elhangzott első beszédében arra kérte kabinetjét, hogy a lehető legjobb és leginkább pragmatikus intézkedéseket hozzák meg. Kiemelte,

Ódor Lajos szólt arról is, elvárja a miniszterektől a más vélemények tiszteletét, az emberséget és nyílt kommunikációt. Kiemelte, hogy egyetlen megbízott sem fog indulni a szeptemberi választásokon, ez jelent garanciát arra, hogy az ország érdekeire tudjanak fókuszálni. Hozzátette, a kormány mindent meg fog tenni, hogy a rövid idő alatt is előremozdítsák az ország ügyét, ennek érdekében öt pillérre alapozzák a kormányzati munkát: béke, szakértelem, jövő, összefogás, szolgálat. Ódor Lajos kifejtette, a béke alatt azt érti, hogy az országnak szüksége van a stabilitásra, toleranciára és párbeszédre. A szakértelem kapcsán pedig elmondta, csodákat nem kínálnak, de mindent meg fognak tenni. Kiemelte továbbá, hogy a kormány nem csak az aktuális problémákat akarja megoldani, hanem Szlovákia jövőjét is meg akarja alapozni. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az összefogás mellett kormánya nem szándékozik újranyitni érzékeny társadalmi és kulturális kérdéseket. Végezetül, a szolgálatról szólva kiemelte,

PestiSracok facebook image

Heger átadta hivatalát

A beszédeket követően Ódor Lajost fogadta a kormányhivatalban Eduard Heger távozó kormányfő, majd szimbolikusan átadta hivatalát. A ceremóniát követően rövid sajtótájékoztatót is tartottak, ahol Heger arról beszélt, kormánya nehéz időkben vette át az ország kormányzását, és ezek a nehéz idők mindmáig nem értek véget. Hozzátette, az új kormánynak is egy kritikus időszakban kell helytállnia. Ódorról szólva elmondta, tanult és tájékozott ember veszi át az ország irányítását, aki alkalmas arra, hogy átvegye a stafétát. A másodikként megszólaló Ódor Lajos elmondta, folytatni fogják a Heger-kormány által megkezdett munkát, de új témákat, új feladatokat is felvállalnak majd az ország érdekében.

– jegyezte meg.

Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

Berki Ferenc ökölvívó edző a Küzdőtérben: „Hozzám olyan harcosok járnak, akik szeretnek vért inni, azonban a bunyót fél év alatt nem lehet megtanulni"

Ps TV 2024 augusztus 25.
Berki Ferenc különleges stílusával, jó néhány évvel ezelőtt hatalmas sebességgel robbant be a magyar profi bunyó világába. Ezt az egyedi hangulatot nemcsak a személyisége tükrözi, de az edzésmunkája is. A Berki Box Team ma már saját teremben készül és rendkívül sok minden összpontosul a zuglói boxkomplexumban, hiszen a komoly profiktól kezdve, celeb harcosokon át a hobbista bokszolóig, mindenféle ember megtalálható a tréningeken. Az elmúlt hetek történéseiről, a magyar válogatottról és a Berki-csapatban zajló edzésekről kérdeztük Berki Ferenc bokszedzőt.

A Küzdőtérben Rehák György: A Muaythai a gyors cselekvésre és gondolkodásra tanít, ezért a mindennapi életünket is segítheti

Ps TV 2024 október 13.
Hazánk egyik legnagyobb élő Muaythai legendája, ha nem a legnagyobb: Rehák György. Egykoron megküzdött mindenkivel, aki csak említésre méltó. Óriási szerepe van abban, hogy hazánkban kialakult egy nívós Muaythai élet, hiszen edzőként évtized óta jobbnál jobb tanítványokkal árasztja el a szakmát. Arra is fény derül vajon kikkel és milyen mérkőzéseket vívott a kilencvenes években. Ma már azonban azon dolgozik, hogy egy teljes életpálya modell álljon azon sportolók rendelkezésére, akik a Muaythai-nak szentelik az életüket. A Küzdőtér ezzel az adással szeretné megköszönni a Pestisrácok.hu és a PS TV teljes csapatának, hogy hosszú évekig kiállt a küzdelem és a küzdősport népszerűsítése és támogatása mellett.