Pesti Srácok

Története legnagyobb válságával néz szembe a skót függetlenségi párt

null

A Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) elnöke szombaton megjelent interjújában kijelentette, hogy az elmúlt fél évszázad legnagyobb válságával néznek szembe a párt pénzügyeit érintő rendőrségi vizsgálat miatt. Mike Russell a The Herald című helyi napilapnak arról is beszélt, hogy szerinte most nem lehet elérni a skót függetlenséget.

A rendőrség szerdán őrizetbe vette Nicola Sturgeon volt skót miniszterelnök férjét, Peter Murrellt az SNP kampányfinanszírozásának ügyében folyó nyomozás keretében. Az 58 éves férfit a hatóságok tájékoztatása szerint gyanúsítottként tartották vizsgálati fogságban, de szerda este elengedték anélkül, hogy vádat emeltek volna ellene. A hatóságok a függetlenségi kampányra szánt mintegy 600 ezer angol font (255, 5 millió forint) elköltését vizsgálják. A rendőrség több mint egy napon át tartott házkutatást Sturgeonék Glasgow-ban lévő otthonában, de átkutatták az SNP edinburgh-i székházát is.

Az interjúban Russell azt mondta, hogy az elmúlt hetek megviselték az SNP-t, amelynek élére nemrég Humza Yousafot választották meg Sturgeon utódjául. Kijelentette:

PestiSracok facebook image

Hozzátette ugyanakkor, hogy továbbra is elkötelezett a párt és a skót függetlenségi mozgalom mellett, amely "oly sokáig az életem hatalmas részét képezte". Nyilatkozatát úgy folytatta:

Russell szólt arról, hogy széleskörűen felülvizsgálják az SNP irányítását és átláthatóságát. Ezt ígérte Humza Yousaf is.

Pénteken kiderült, hogy az SNP pénzügyeit vizsgáló könyvelőcég lemondott, miután egy évtizeden át együttműködött a párttal. A Johnston Carmichael könyvelőcég Murrell letartóztatása előtt tájékoztatta a pártot a döntésről.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/PA/Jane Barlow

Ajánljuk még