Sokan vannak, akik visszaélnek a szólásszabadság jogával. Az élmezőny tagja Tóta W. Árpád, aki újságírás helyett már-már hivatásos provokátorként dolgozik. Kedvenc célpontjai a keresztények, és maga a vallás. Publicisztikánkban azt feszegetjük, vajon hol a határ? Hogyan lépjünk fel a blaszfémiával, a provokációval szemben úgy, hogy közben megadjuk a szabadságot is?
Tóta W. Árpád liberális körökben jól ismert újságíró a napokban kissé felkavarta az amúgy sem állott hazai sajtó vizét. Jó kérdés, hogy értelmezhető-e blaszfémiaként Tóta W. posztja, ugyanis meglehetősen sértő és alpári stílusban bántott meg – remélhetőleg csak akaratlanul – hívő keresztény embereket. Magyarországon sajtó-és szólásszabadság van, ezért bárki elmondhatja véleményét, jó kérdés azonban, hogy hol a határ? Figyelem, vélemény következik!
Tóta W. korábbi, Ne szülj robotot, te szűz című írása más jellegű volt, mégis nagy port kavart hasonlóan a mostani kis akciójához, az is nagy feltűnést keltett. 2018 májusában leírta, hogy az Orbán-kormány kötelezően „elő akarja írni” a nőknek a szülést. A cikket a HVG oldaláról azóta eltávolították (bár lehet, csak a kedves olvasó bénázik és nem tud keresni), de szerencsénkre a sajtószemlézés ajándék nekünk, így még itt elolvashatunk néhány magvas gondolatot az ominózus cikkből.
„Tömeges szülesztést rendezni ma, anélkül hogy minőségi, sőt világszínvonalú képzést tudnánk adni a legszegényebb cigány gyereknek is, nemzeti öngyilkosság lenne. A ma kikényszerített gyerekeket holnap el kell tartani, vagy éhen halnak. Nem erősek leszünk velük, hanem rosszabbul járunk, mint a muszlim tömegekkel.”
Blaszfémia vagy csupán szólásszabadság? Esetleg szabad véleménynyilvánítás? A Katolikus Egyház Katekizmusa szerint “az istenkáromlás Istennek és az Ő szentségét jelképező tárgyak tudatos és szándékos megsértése”. Belefér ez a véleményszabadságba és, mint ilyen, védelem illeti meg? A kérdés igen sokrétű, hiszen elgondolkodtató: aki, istenkáromlást követ el, az Istent és/vagy a hívőt becsmérli?
Transzparens a Niedermüller Péter (Demokratikus Koalíció) erzsébetvárosi polgármester lemondását követelõ tüntetésen / Fotó: MTI
Isten úgy tűnik, sem jogi eszközökkel, sem teológiai, filozófiai értelemben nem védhető, de ettől még nem lehet csak úgy korlátok nélkül Istent és akár közvetve a benne hívőket sértegetni. Viszont, ha úgy tesszük fel a kérdést: szabad-e tiltani, korlátozni Isten gyalázását, a válasz az, hogy sajnos nem.
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 18. cikke így szól:
„Minden személynek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához, ez a jog magában foglalja a vallás és a meggyőződés megváltoztatásának szabadságát, valamint a vallásnak vagy a meggyőződésnek mind egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság előtt, mind a magánéletben oktatás, gyakorlás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatásának jogát.”
Az tény, hogy Magyarországon vallás – és szólásszabadság van, és bárki nyugodtan elmondhatja a véleményét, sőt némely újságírók szerint pocskondiázni is szabad. Sajnos voltak és mindig is lesznek olyanok, akik sosem fogják tudni, hol húzódik az illem és a jó ízlés határa: az a bizonyos intellektuális értelemben vehető „limes”. Hiszen itt nem az a kérdés, hogy büntethető-e a blaszfémia és, hogy a liberálisok akár az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát is átírnák-e, hanem az, hogyan tud erkölcsileg számot vetni az istenkáromló kijelentésekkel az, aki elköveti?
Érdekes, hogy a blaszfémia időről időre felbukkan a hazai sajtóban. Gyurcsány Ferenc például az ATV egyik műsorában arról számolt be, hogy az, hogy Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár több száz gyermeket vitt el az Országházba, ahol azok a kereszténység megmaradásáért és a nemzetért imádkoztak, az szerinte blaszfémia. „Blaszfémiának gondolom!” – kommentálta a bukott ex-miniszterelnök.
„Bár a hit nagyszerű dolog lehet sokak életében, de annak megvallása, gyakorlása csak magánügy lehet.”
– tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke / Fotó: MTI
A blaszfémia tágan értelmezve bármilyen dolog, személy vagy csoport elleni tiszteletlenség és szándékolt sértés megnyilvánulása. Vigyázni kell azonban arra, ki, hogyan fogalmaz, hiszen sok tragikus kimenetelű, először viccesnek tűnő dolog okozott már tragédiát. A 2015-ös Charlie Hebdo szerkesztőségét ért merénylet kapcsán szembesült a világ azzal, hogy a vallásos meggyőződés, a szertartások és a jelképek kigúnyolásával sérülhet az adott vallás híveinek érzékenysége és méltósága is.
Óvszeresőt “öntöttek” Szűz Máriára
Egy másik példa lehet még az az ominózus bolognai eset, amikor istenkáromló összejövetelre toboroztak a bolognai Alma Mater Studiorum Egyetemen.
A Link, az Uni LGBTQ, a Rethink és a Mala Education egyetemi szervezetek a szeplőtelen fogantatás ünnepére készülve „Szeplőtelen fogamzásgátlás” néven szerveztek egyetemi bulit december 6-ára Európa egyik legősibb egyetemén. Az önmagukat rasszizmus-, fasizmus-, szexizmus- és homofób-ellenesnek tituláló egyetemi csoportok a meghívón a Szűzanyát óvszeresőben ábrázolták, Mária szűziességét figurázták ki és szabados életvitelre bátorították az egyetemistákat.
Forrás: churchmilitant.com
Hazánkban az Alaptörvényben az „Alapvetések” után a „Szabadság és felelősség” cím következik, amely rögzíti a véleménynyilvánítás- és a sajtó szabadságát.
A törvény szerint, ezen jogok gyakorlása nem irányulhat bizonyos közösségek, többek között vallási közösségek méltóságának a megsértésére. Fontos tudni, hogy az új Polgári Törvénykönyv átülteti az Alaptörvényben megjelenő actio popularis-t, vagyis bárki kezdeményezhet eljárást, így a közösség védelmében annak bármely tagja felléphet.
A dánok és a norvégok már felléptek a gyalázás ellen
Ha kicsit nemzetközi vizekre evezünk, láthatjuk, hogy például a Norvég Királyság alkotmánya korlátozza a vallásgyalázás elleni küzdelem érdekében a véleménynyilvánítás szabadságát, a dánok pedig szankcionálják, ha valaki gúnyt űz valamely törvény által elismert vallás hittételéből.
Az ember szabadságához és méltóságához hozzátartozik, hogy hitét és vallását tiszteletben tartsák. Mindehhez azonban mindenkinek az egyéni lelkiismeretére is szükség van: az alkotmány és a jogrendszer csak a kereteket teremtheti meg ehhez, de a főszereplő a jogait gyakorló személy.
Feltételezhetően Tibi atya személye sokak előtt ismert, aki amellett, hogy nagy tömegeket ér el és többnyire vicces formában próbál „influenszerkedni”, eszköztárával főleg a fiatal korosztályt szólítja meg, és erősíti fel bennük azt a téves érzést, hogy menő dolog például alkoholt fogyasztani.
Elgondolkodtató, hogy például ő követett-e már el legalább „erkölcsi értelemben” blaszfémiát? Van-e olyan cselekedet a magyar közéletben, amikor egy-egy megnyilvánulás elér egy küszöbhatárt, amely kiveri azt a bizonyos biztosítékot? Az értékek rombolásának joga, nem érték. Legyen szó bármilyen értékről.
Sajnos bármilyen vetületét nézzük a fentebb említett gondolatoknak, a tudatlanság, az erkölcstelenség és a gátlástalanság a globalizált és valós idejű kommunikációs csatornákkal együtt veszélyes kombinációt alkothatnak. Ha azonban a sajtószabadságot abszolút és megkérdőjelezhetetlen szabadságnak, de egyben prioritásnak is tekintjük, akkor a jó kérdés az, hogy meddig terjed a jog határa és hol van az egyéni felelősségvállalás? És a Tóták és Tibi atyák miért nem olyan témákra próbálnak rávilágítani, amelyek építenek és ők miért nem olyat tesznek, amely tett legalább egy porszemnyi tiszteletet gyakorol mások felé?
Amíg a világ nem tanul a saját hibáiból, addig marad az egyéni lelkiismeret és felelősségérzet, mint belső korlát. Az élet minden területén meg kell tanulni felelős döntéseket hozni. A kivételeknek megmarad az erkölcsi nihilizmus.
Kiemelt kép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS