Pesti Srácok

Tovább hergel a kínai vakcina ellen a magyar ellenzék

Tovább hergel a kínai vakcina ellen a magyar ellenzék

Nem áll le a honi baloldal, akik ahelyett, hogy örülnének, hogy van oltás, amivel le lehet(ett) küzdeni a koronavírus-járványt, érzik a választás közeledtét és újra elkezdtek a keleti vakcinák ellen hergelni. Most a kínai van soron. Hiába az Egészségügyi Világszervezet korábbi állásfoglalása és hiába a Semmelweis Egyetem friss vizsgálata, az ellenzék továbbra is megkérdőjelezi a kínai vakcina hatékonyságát. A DK-s Gy. Németh Erzsébet arról beszélt, hogy a főváros saját mérései alapján a kínai vakcina nem ad megfelelő védettséget, Karácsony Gergely főpolgármester pedig a közösségi oldalán azt írta: szerinte a kínai oltást kapott idősek negyede nincs biztonságban.

A harmadik hullám alatt kezdődött hazánkban a tömeges oltás, amelynek segítségével sikerült kilábalnunk a járványból és visszakapnunk szép lassan a régi életünket. Ez nem volt a baloldal érdeke, ugyanis a baloldal végig a keleti vakcinák ellen hergelt. A legtöbbet a Kínából érkező Sinopharm-vakcinát kritizálták. A baloldali politikusok mindent előszedtek, a vakcina származását, előállítását és hatékonyságát is. A DK-s főpolgármester-helyettes, Gy. Németh Erzsébet online sajtótájékoztatóján a Semmelweis Egyetem ezt cáfoló kutatása ellenére azzal riogatott, hogy a főváros saját mérései alapján a kínai vakcina nem ad megfelelő védettséget. Csárdi Antal LMP-s politikus következett ezután, aki azt követelte a kormánytól, hogy tegyen meg mindent az idősek koronavírus elleni védettsége érdekében.

Karácsony Gergely antitestszűrő kampányt indított a fővárosban és Gál J. Zoltán, akarom mondani Karácsony Gergely azzal riogatott a közösségi oldalán, hogy az első eredményeik szerint a Sinopharmmal beoltottak védettsége nem elégséges. Bár azt Karácsony Gergely is elismerte, hogy a minta nem reprezentatív.

PestiSracok facebook image

– vonta le a következtetést Karácsony, akit szétszedtek a kommentelők. Az egyik legszellemesebb hozzászóló szerint, ha valósak Karácsonyék adatai, akkor ahhoz képest nem is olyan rossz az arány, hogy korábban azt mondták, semmit nem ér a kínai vakcina.

– fogalmazott egy kommentelő.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a főpolgármester álhíreket terjeszt és ismételten lebukott. Azt írta, egyértelművé vált, hogy a főváros kampánya csak az emberek becsapására alkalmas, a védettség felmérésére nem. Gulyás Gergely rámutat: a főpolgármester kevesebb mint két év alatt Európa legnagyobb közlekedési dugóit állította elő, aggasztó a köztisztasági helyzet, és Budapestet újra elárasztották a hajléktalanok.

– közölte a tárcavezető.

Forrás: Híradó

Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.

Az LMP is kihátrálhat a főpolgármester mögül – Karácsony Gergelynek el kell számolnia a kampánytámogatással (Videó)

‎PS Riport 2023 július 3.
Ahogy hullanak ki az ellenzék külföldi kampányfinanszírozásának csontvázai a szekrényből, a baloldal híres összefogása az enyészetévé vált, annak képviselői pedig egymást túllicitálva próbálják bemártani a másikat, reménykedve a politikai túlélésben. Miután végigsöpörte a nyilvánosságot Márki-Zay Péter 3 milliárdos amerikai kampányfinanszírozása, melegváltásban érkezett Karácsony Gergely és a 99 Mozgalom, amely 506 millió forintnyi "mikroadományt" gyűjtött össze – fontban, euróban és végül, ámde nem utolsó sorban forintban. Jakab Péter előremenekült és pártjának mostani vezetőségét okolta a baloldal kampányfinanszírozásának átláthatatlansága miatt, míg Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke felszólította Karácsony Gergelyt, hogy számoljon el a fontokkal és eurókkal, máskülönben akár a Párbeszédhez képest már majdnem releváns szavazótáborral rendelkező LMP támogatása is kétségessé válhat. Mindez azért is lehet érdekes, mert a Jobbik már korábban jelezte: nem szívesen támogatná Karácsony Gergelyt.