Pesti Srácok

Trócsányi: Jelentős a szakértői hálózatok hatalma

Trócsányi: Jelentős a szakértői hálózatok hatalma

Jelentős a szakértői hálózatok hatalma – mondta a Magyar Nemzetnek Trócsányi László, a Magyar Jogász Egylet elnöke, volt igazságügyi miniszter, Fidesz-KDNP-s európai parlamenti képviselő, hozzátéve, hogy objektív, azonos mércére volna szükség a monitoringrendszereknél. Trócsányi Lászlót a napilap annak apropóján kérdezte, hogy szerkesztésében jelent meg Európai körkép címmel az a tudományos kézikönyv, amelyben a szerzők csokorba szedik, hogy a nemzetközi és civil szervezetek milyen véleményt, kritikát fogalmaznak meg egyes uniós tagországokról.

A volt miniszter elmondta, ezáltal azt is szemléltették, hogy ma hányféle szakértői hálózat, úgynevezett monitoringrendszer működik. Trócsányi László szerint érdemes arra a kérdésre is keresni a választ, hogy miért készül manapság egyre több országjelentés. Egyáltalán kik azok a szakértők, akik minősítik az államokat? Látni kell, hogy a szakértői hatalom szerepe nem lebecsülendő, ugyanis véleményükkel egy adott ország politikai és pénzügyi mozgásterét, nemzetközi kapcsolatait is befolyásolni tudják – mondta. A szakértői hálózatok kialakulásával összefüggésben arról beszélt, hogy a folyamat 1975-ben, a helsinki záróokmány aláírásával, az enyhülési folyamat megindulásával kezdődött. A következő lépcsőt a rendszerváltozás jelentette, ekkortól indult meg az úgynevezett demokráciaépítés időszaka. Egymás után jelentkeztek a nemzetközi és társadalmi szervezetek, amelyek tanácsokkal és ajánlásokkal látják el az országokat. 2000 után az Amnesty International már saját országjelentés-programot is indított. Ez a folyamat vezetett odáig, hogy ma erős szakértői hálózatokról beszélhetünk, amelyek jelentéseire még a bírói fórumok is hivatkoznak – mondta. Hangsúlyozta, alapvető fontosságú kérdés, hogy kiből is lesz a szakértő, illetve hogy mi a monitoringtevékenység tárgya. Úgy vélte, tagadhatatlan, hogy nagy számban vannak olyan esetek, amikor politikai tartalmat kap a szakértői jelentés, az 1990-es évektől kezdve egyre markánsabb az ideológiai befolyásoltság. A nem kormányzati szervek (NGO-k) értékelései például nagymértékben függenek attól, hogy milyen irányultságú NGO végzi a véleményezést –fogalmazott. Hozzátette, ma már tisztán látjuk azt is, hogy az emberi jogi vagy jogállamisági monitoring olyan ideológiai területeken gyakorol hatást, mint a vallásszabadság, a családi kapcsolatok terrénuma vagy a bevándorlás megítélése.

Arra a kérdésre, hogy mennyire lehet valóban szakértői jellege egy Tavares- vagy Sargentini-jelentésnek, azt mondta, a tisztánlátás valóban különösen fontos kellene hogy legyen a Budapest és Brüsszel között zajló politikai viták során. Az objektivitás megkérdőjeleződik, ha egy politikus látja el a szakértői feladatot, ő maga válik a szakértői hatalom részévé. A jelentések révén az Európai Parlament lényegében bíróságként jár el, ugyanis dönt arról, hogy negatív értékelést fogalmaz meg egy országról. A következmények pedig nagyon súlyosak lehetnek. Az említett Sargentini-jelentés például a hetes cikkely szerinti eljárás része, amely uniós tagállamokkal szembeni szankciókhoz vezethet – mondta. Trócsányi László szerint a monitoringrendszernek megvan az előnye is, megfogalmaznak legitim ajánlásokat, véleményeket egyes országokról. Ehhez viszont objektív és azonos mérce kell – szögezte le. Rámutatott, ma már a tagállamok és bírói fórumok részéről is kritikusak, egyre többen mondják ki, hogy igenis biztosítani kell az állam mozgásterét. Látványos példák erre a közelmúltból az Emberi Jogok Európai Bíróságának, valamint az Európai Unió Bíróságának a magyar tranzitzónák ügyében hozott ítéletei – mondta. Hozzátette, Strasbourgban megállapították, hogy szó sincs jogellenes fogva tartásról, ám hónapokkal később Luxemburgban már őrizetnek minősítették a tranzitzónában elhelyezést. Úgy értékelte, ez arra világított rá, hogy a bíróságok soraiban is van némi bizonytalanság a monitoring megbízhatóságát illetően.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/ PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.