A második jelölését kapta Donald Trump a 2021-es Nobel-békedíjra pénteken, ezúttal egy svéd politikustól, aki az amerikai elnököt a segédletével létrejött szerb-koszovói gazdasági megállapodásért javasolja kitüntetni.
Magnus Jacobsson svéd kereszténydemokrata parlamenti képviselő Trump és az amerikai kormány mellett a szerb és a koszovói kormányzatot is Nobel-békedíjra jelölte. Úgy fogalmazott: “a béke és a gazdasági fejlődés érdekében végzett közös munkájukért”. Trump szeptember 4-én, a Fehér Házban jelentette be Aleksandar Vucic szerb elnök és Avdullah Hoti koszovói kormányfő jelenlétében, hogy Belgrád és Pristina megállapodott a kétoldalú gazdasági kapcsolatok rendezésében. Az amerikai elnök történelmi jelentőségűnek minősítette az elvi megállapodást, hangsúlyozva, hogy a gazdasági együttműködés “összehozhatja az embereket”, és megnyithatja az utat a politikai rendezés előtt is. Magnus Jacobsson pénteken a Twitteren hasonló értelmű bejegyzést tett közzé.
A kereskedelem és a kommunikáció nagyon fontos a béke kikovácsolásához
– írta. A héten ez volt a második alkalom, hogy Trumpot Nobel-békedíjra jelölték. Szerdán Christian Tybring-Gjedde, a norvég jobboldali Haladás Párt parlamenti képviselője terjesztette elő jelölését az Ábrahám-egyezmény néven ismertté vált megállapodás tető alá hozásáért. Ennek értelmében az Egyesült Arab Emírségek és Izrael felveszi egymással a teljes körű diplomáciai kapcsolatot. A norvég politikus, aki a norvég delegáció tagja is a NATO parlamenti közgyűlésében, az amerikai Fox televíziónak adott interjújában Trumpnak a világban zajló elhúzódó konfliktusok megoldása érdekében tett lépéseit dicsérte, és kiemelte az Egyesült Arab Emírségek és Izrael közötti diplomáciai kapcsolatok felvételéről szóló megállapodás történelmi jelentőségét.
Szerintem (Trump) többet tett a nemzetek közötti megbékélésért, mint a Nobel-békedíj legtöbb díjazottja
– jelentette ki Tybring-Gjedde a Fox televízióban, hozzáfűzve, hogy az előző amerikai elnök, a demokrata párti Barack Obama pár hónappal a beiktatása után kapott Nobel-békedíjat, pedig “semmit sem csinált”. A Nobel-bizottsághoz intézett jelölési levelében Tybring-Gjedde leszögezte: a Trump-kormányzatnak kulcsszerepe volt az Egyesült Arab Emírségek és Izrael közötti diplomáciai viszony létrejöttében.
És mivel számítani lehet arra, hogy más közel-keleti országok is követik majd az Egyesült Arab Emírségek példáját, ez az egyezmény gyökeres változást hozhat, és a Közel-Keletet az együttműködés és a felvirágzás térségévé teszi majd
– írta a jelölést indokoló hivatalos levelében a norvég politikus, aki megemlítette az amerikai elnök kulcsfontosságúnak ítélt közvetítői szerepét az India és Pakisztán közötti kasmíri vitában, valamint az Észak- és Dél-Korea közötti konfliktusban is. Trump pénteken délután a Twitteren jelentette be, hogy az Ábrahám-egyezményhez csatlakozik Bahrein is, amely szintén felveszi a teljes körű diplomáciai kapcsolatot a zsidó állammal.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS