Pesti Srácok

Trump szerint lehet, hogy mégis van klímaváltozás, de majd elmúlik

Trump szerint lehet, hogy mégis van klímaváltozás, de majd elmúlik

Donald Trump amerikai elnök visszavonta korábbi állítását, miszerint a klímaváltozás átverés, de jelezte: nem biztos abban, hogy ember által előidézett jelenségről van szó, és szerinte az éghajlat újra vissza fog változni.

A CBS amerikai televízió 60 perc című műsorának vasárnap esti adásában közölt interjúban Trump azt mondta, nem szeretné, hogy az Egyesült Államokat hátrány érje amiatt, hogy a klímaváltozásra reagál. "Szerintem valami történik. Valami változik és újra vissza fog majd változni" – fogalmazott az amerikai elnök. Hozzátette azt is: nem hiszi, hogy ez egy átverés. "Szerintem van talán változás. De nem tudom, hogy ez ember által előidézett-e. Azt mondom: nem akarok ezer és ezer milliárd dollárt kiadni. Nem akarok millió és millió állást elveszíteni." Donald Trump egy 2012-es Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy a globális felmelegedés egy kínai kamu, amivel az amerikai ipart akarják versenyképtelenné tenni. Később már azt mondta, csak viccelt azzal, hogy kínai átverésről van szó, de a globális felmelegedést a továbbiakban is kamunak nevezte.

Nem tagadom a klímaváltozást – jelentette ki vasárnap Trump, megismételve, hogy meglátása szerint a folyamat vissza is fordulhat, mert évmilliókig tartó jelenségről van szó. Megválasztása után Trump élesen bírálta a két éve aláírt párizsi klímavédelmi egyezményt, majd tavaly gazdasági okokra hivatkozva be is jelentette, hogy az Egyesült Államok kilép a megállapodásból. Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint az Egyesült Államokban nyilvántartott hőmérsékleti adatok azt mutatják, hogy 1976 óta nem volt a világon az átlagosnál hidegebb év, 1985 vége óta pedig nem volt az átlagosnál hidegebb hónap. Donald Trump hétfőn a hurrikán sújtotta Georgia és Florida államba utazik, és jelezte: nem ért egyet azokkal a tudósokkal sem, akik szerint a klímaváltozás miatt egyre pusztítóbbak a hurrikánok. Trump megjegyzései csupán néhány nappal azután hangzottak el, hogy a Nobel-díjas Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) figyelmeztetést tett közzé, hogy a globális felmelegedés, az időjárás változása az emberek egészségét és megélhetését fenyegeti, kockázatot jelent az élelmiszerbiztonságra, a vízkészletekre, az emberek biztonságára, továbbá a gazdasági növekedésre is. Az IPCC jelentése azt is részletezi, hogy ha a világ vezetői valahogyan korlátozni tudnák az ember által okozott felmelegedést, a Föld időjárása, állapota és ökoszisztémája jobb állapotban lehetne.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."