Pesti Srácok

Tudósok, orvosok, tanárok mellett Huth Gergelyt is kitüntették a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével (Galériával)

Tudósok, orvosok, tanárok mellett Huth Gergelyt is kitüntették a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével (Galériával)

Több tudós, orvos, tanár és közéleti személyiség mellett rangos állami kitüntetést vehetett át Kásler Miklóstól, az EMMI miniszterétől és Rétvári Bencétől, az EMMI parlamenti államtitkárától a PestiSrácok.hu főszerkesztője, Huth Gergely pénteken. A Pesti TV programigazgatója számos nemzeti ügy felkarolását és képviseletét, valamint a határon túli magyarság életének bemutatását is szívügyének tekintő, példaértékű újságírói és televíziós tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapta.

Az Érdemrend fokozatait olyanok kapják, akik a kultúra, a tudomány, a művészet, továbbá saját szakterületük terén – így Magyarország érdekeinek előmozdítása, az egyetemes emberi érdekek gyarapítása érdekében – példamutató tevékenységet folytattak. A kitüntetéseket minden esetben a köztársasági elnök adományozza.

A PestiSrácok.hu főszerkesztőjével egy időben többek között olyan személyek vehették át a kitüntetést, mint Keleti Ágnes, a nemzet sportolója, Marosi Antal haditudósító, a Karc FM Rádió szerkesztő-műsorvezetője, vagy Kálomista Gábor, Balázs Béla-díjas producer. A teljes névsort a Magyar Közlönyben lehet elolvasni.

Augusztus 20. a magyar történelem egyik legjelentősebb napja, mert összeköti a magyarság múltját a jelennel és közvetíti a jövőt - hangoztatta Kásler Miklós, amikor kitüntetéseket adott át az állami ünnep alkalmából pénteken Budapesten. A Pesti Vigadóban rendezett ünnepségen az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője hangsúlyozta: Szent István révén a sztyeppei birodalmat alkotó magyarság, egy frank típusú keresztény államot hozott létre, amely támaszkodott az ősök hagyatékára és a szuverenitás iránti vágyra egyaránt. Ugyanakkor megszervezte az önálló magyar egyházat, ami a frank típusú állam létrehozásával együtt ezer évre megalapozta Magyarország helyét a világban - tette hozzá. Elmondta: István egy, az erők egyensúlyán alapuló országot hozott létre, ahol a királyi hatalom centralizációja mellett olyan autonómiák alakultak, mint a székely, a szász, a kun autonómia, vagy a szabad királyi városok. Ugyancsak jellegzetes magyar megoldást jelentett - folytatta -, hogy a Szűz Máriának felajánlott ország miden földje és gazdasági ereje a Szent Korona birtokába került. Ennek köszönhetően bontakozott ki egy olyan jellegzetes magyar jogfejlődés, amely ezer éven keresztül biztosította a Magyarországon élő népcsoportok jogait, egyben megalapozta a magyarság és a hazában élő népek kultúrájának felvirágzását - mondta. A magyar kultúra éppen azért páratlan mert sokgyökerű - fűzte hozzá. A miniszter hangsúlyozta, hogy a most elismerésben részesülők azok az emberek, akik napjainkban életük munkájával, szorgalmukkal, közös kincsünket gyarapították, gazdagították. Önök napjaink példaképei (...) az én lehetőségem az, hogy a magyar kormány nevében megköszönjem önöknek életük munkáját, a nemzet nevében pedig kifejezzem elismerésemet" - fogalmazott Kásler Miklós. Az ünnepségen Kásler Miklós, illetve Rétvári Bence az Emmi parlamenti államtitkára a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat, a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat, a Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozat, a Népművészet Mestere, és a Népművészet Ifjú Mestere kitüntetéseket, illetve díjakat adott át.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.