Az állami ellenőrzésű média többé nem említheti a koronavírust, és a szó eltűnt az egészségügyi információs füzetekből, amelyeket iskolákban, kórházakban és munkahelyeken osztogattak.
A dpa német hírügynökség kutakodása szerint a türkmén állami hírügynökség legutóbb – és meglehet, utoljára – a múlt héten használta a szót, amikor arról jelentett, hogy hazatértek türkmének olyan külföldi területekről, amelyeken már megjelent a járvány. A türkmén külügyminisztérium két hete nem említi a koronavírus szót, amely az ország egészségügyi minisztériumának honlapján sem olvasható.
A Riporterek Határok Nélkül csoport értesülése szerint a türkmén hatóságok megtiltották a lakosságnak nemcsak, hogy maszkot viseljen, hanem még azt is, hogy közterületen a koronavírus-járványról beszélgessen. Aki ezt megszegi, azt kockáztatja, hogy civil ruhás titkosrendőrök őrizetbe veszik. Türkmenisztánból eddig egyetlen koronavírusos fertőzést sem jelentettek, holott az ország határos Iránnal, ahol több mint 44 ezren kapták el a kórt.
(MTI)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS