Pesti Srácok

Tusványoson folytatódik a miniszterelnök békemissziója

Tusványoson folytatódik a miniszterelnök békemissziója

Orbán Viktor békemissziójának fontos állomása lesz Tusványos, ahol jövő szombaton mond beszédet, jelentette be Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke.

Németh szerint a magyar miniszterelnök nemzetközi békemissziója már most is sikeres, sőt „egyedülálló az a visszhang, amelyet kiváltott”. A fideszes politikus alig néhány órával azután hogy az unió számos országa bojkottot hirdetett a magyar uniós elnökségi rendezvényeire, azt mondta, érzékelhető a trendfordulat a békenarratívákban, és egyre erőteljesebb visszhangot kap, hogy nem lehet katonai megoldásban gondolkodni, hanem diplomáciai megoldásra van szükség.

Németh a magyar uniós elnökséggel kapcsolatban különösen fontosnak nevezte, hogyan tudnak Magyarország arculatán javítani, szembeszállni a Magyarországot sújtó előítéletekkel, amelyek a magyar politikát érintik. Közölte: elmondják majd, hogy a tűzszünetre vonatkozó javaslatuk nem szolgál orosz érdeket. Szemben Olaf Scholz német kancellár kijelentésével, nem az ukrán kapitulációt célozzák, hanem az esélyt arra, hogy Ukrajna szuverén, demokratikus országgá válhasson – mondta. Úgy látják, ennek esélyei a háború elhúzódásával napról napra romlanak. A szabadegyetemet július 23-28. között rendezik meg, és idén a Jobb pályán lesz a mottója.

Forrás: MTI; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.