Mikor kér Gyurcsány bocsánatot 2006-ért?
2006 ősze a magyar demokrácia sötét időszaka volt. Fletó őszödi beszéde beárnyékolta a jogállamiságba vetett, egyébként is egyre csak halványodó hitet. A kormányfői „igazságbeszéd” miatt százezreknek nyílt ki a bicska zsebében. Esetleg csaptak egy nagyot két-három vasárnap délutáni fröccs után az ebédlő asztalára – a család fiatalabb tagjainak őszinte rémületére. A túlmozgásos miniszterelnök ugyanis gyakorlatilag bevallotta, hogy hazugsággal nyerték meg a tavaszi választásokat. Vérmérséklettől függően sokkolta ez a közvéleményt. Nemcsak a jobbos, hanem bizony a balos szavazókat is. (Ez szépen meg is látszott az őszi önkormányzati választások eredményén.)
Az öszödi beszéd kiszivárgása után forradalmi hangulat uralkodott az országban. Megjegyzem: az egész ügyről máig nem tudjuk az igazságot, de valószínűleg három verzió valamelyike történhetett meg. 1. Gyurcsány az igazság bajnokaként akart megjelenni, így ő maga szivárogtatta ki az anyagot, de igencsak elszámolta magát; 2. Gyurcsány szoci ellenfelei adták át a hangszalagot a jobboldalnak, de tévedtek, mert nemcsak Gyurcsány népszerűségét, hanem a szocialistákét is elsodorta a botrány; 3. politikai kalandorok és újságírók jutottak véletlenül hozzá és több hónapos tökölés és alkudozás után nyomták ki, nem számolva annak hatásával. De bárhogy is történt, ma már látszik, hogy Fletó gyakorlatilag már akkor megbukott. Talán ő is, de az ország biztos, hogy jobban jár, ha akkor úriember módjára felállt volna a székéből. De Ferit nem ilyen fából faragák, előbb mond le ő Vadai Ági mosolyáról, mint a hatalomról. Ez pedig – valljuk meg – férfiember számára igencsak nagy áldozat. Így Fletó kiszámítható módon viselkedett: majd három évig szorongatta még görcsösen a kormányt, pedig a gázpedálról már rég lecsúszott a lába, az ország pedig csak süllyedt, egyre lejjebb süllyedt.
Az őszödi beszéd ugyan történelem, de a következményei máig velünk élnek. Mind az őszi tüntetéssorozat, mind a rendőrterror miatt. A felelősök máig tagadnak, illetve zsíros rendőri nyugdíjjal vagy felfrissített politikai ambíciókkal élnek közöttünk. Vájt fülűek már sorolhatják is a neveket! Kettőt mindjárt ide is biggyesztenék, persze csak célozva rájuk, a zseniális Szanyi kapitány szavaivalélve: „az egyik egy „mentálisan megzakkant bolsi milliárdos” és Gy-vel kezdődik a neve, a másik pedig ronda, kopasz és Petinek becézik. És hogy mire építem mindezt? Gyurcsány egykori munkatársai, Petrétei, illetve Kondorosi vallomásai mutatnak rájuk.
A demokrácia sötét napjai akkor kezdődtek, mikor Fletó, hazugságainak súlyával továbbra is kapaszkodni próbált a kormányfői szék háttámlájába. Ezért 2006. szeptember 17-én, a hevesebb vérmérsékletűek a Kossuth térre vonultak, hogy tiltakozzanak és követeljék a kormány lemondását. Ez még teljesen civil kezdeményezés volt. De a tömeget a rendőrök folyamatosan csak provokálták; mozgásában, szabad véleménynyilvánításában megakadályozták. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy a leghevesebb tüntetők másnapra átlépjenek egy határt. Szeptember 18-án éjszaka, illetve 19-én hajnalban, egy petíciót akartak átadni a tüntetők a köztévének, de ott senki nem vette át – illetve ismét előbújtak a provokáló egyenruhások. Erre néhány felbőszült és elkeseredett ember megtámadta a közszolgálati televízió székházát. Az erőszak elfogadhatatlan (a kocsik felgyújtása sem helyes válasz – így nem is célom felmagasztalni őket), de az erőszak kiprovokálása is bűn. Ennek az esetnek megvoltak a rendőri és politikai felelősei is. Egy jogállamban, ha a miniszterelnök nem hazudozik, ha a rendőrök nem provokálnak,ha törvényes keretek között ki lehet engedni a gőzt, azaz lehet szabadon és törvényesen tüntetni, akkor nincs tévészékház ostrom. Ha az embereket hergelik, ha szabad mozgásukban akadályozzák – egyre csak agresszívebbek lesznek. És itt jön be először a történetbe Petrétei és Kondorosi (akkori rendészeti miniszter és államtitkár) minapi vallomása. Mindketten azt állítják, hogy Gyurcsány, ezen az éjszakán, a szakminisztert is megkerülve, közvetlenül beszélt telefonon több rendőri vezetővel, így Gergényi Péterrel is. Vajon miről? Mit nem adnánk egy ilyen kiszivárogtatásért! Ez valóban igazságbeszéd lenne.
Az erőszakos rendőrök felelősségre vonása elmaradt; a tüntetőket, esetleg randalírozókat viszont keményen elítélték. A Gyurcsány-kormány egyes tagjai pedig úgy gondolták, hogy ezek után mindent megtehetnek, s maga Fletó is egyre csak belelovalta magát a hatalmi tébolyba. Az erőszakos rendőrvezetők pedig úgy érezhették, hogy ha a legközelebbi hasonló helyzetben még keményebbek lesznek, nemhogy bántódásuk nem esik, de jutalmuk sem marad el.
Így érkeztünk meg október 23-ra, amikor nemcsak a hevesebb vérmérsékletű civilek, hanem a Fidesz-fanok is útra keltek. Egyrészt megemlékezés, ünnep volt, másrészről a szeretett pártjuk is nagygyűlést hirdetett meg. Békés tiltakozást. A rendőrvezetők, illetve a mögöttük álló politikusok pedig úgy döntöttek, hogy a Kossuth téren összegyűlt civileket, akikre rá lehet kenni a televízió székházának megostromlását, illetve a békés fideszes tüntetőket, akik az Astoriánál gyülekeztek – össze lehet mosni. Úgy terelték hát a tömeget, hogy azok összekeveredjenek – majd megindították a rendszerváltás óta példátlan terrort.
A felbőszített, politikusok által is támogatott rendőrök, minden jogszabályt felrúgva (nem voltak azonosító számok, viperát használtak, stb.) ököllel és gumilövedékkel támadtak mindenre, ami csak mozgott. Legyen az a Kossuth térről odaszorított radikális tüntető; vagy békés megemlékező; esetleg éppen hazafelé bandukoló diák, vagy Duna-parton andalgó turista. Válogatás nélkül ütötték a népet – mint a kádárizmus legsötétebb időszakaiban. Mindezt a szerencsétlenül elsült szeptember 18-i tüntetésekre és a rendre hivatkozva. A politikusok nyílt támogatását bírva. Százezreket megfélemlítve...
A rendőrterror áldozatairól ez idáig is csak becsléseink vannak. Száz maradandó, és majd ezer könnyebb sérült. Több tucat ember jogtalan előállítása és megalázó kihallgatása. Ők voltak a valódi politikai üldözöttek, nem pedig a minap menedékjogot kérő, vállalhatatlanul magyar-rasszista Kertész Ákos.
Azóta eltelt hét év. A baloldal többféle értelmezési keretet próbált gyártani. Magyarázni a magyarázhatatlan, illetve bízva a magyar emberek rövidtávú emlékezetében. Többféle verzió látott azóta napvilágot, de a baloldali értelmezés mindig megmaradt az 56-os forradalmat leverő pufajkások szellemi szintjén. Miszerint huligánokat tettek helyre a rendőrök 2006-ban, illetve csak a társadalmi rendet védték.
Most azonban fordulni látszik a kocka. A csigalassú ügyészségi és bírósági nyomozások, illetve eljárások során, Gyurcsány két egykori mamelukja is bedobta a törülközőt. Először Petrétei célzott a politikai felelősségre, aki beszédes módon, a rendőrterror másnapján benyújtotta a lemondását (amit Gyurcsány taktikai okok miatt nem fogadott el, hisz az egyenlő lett volna a politikai felelősség beismerésével). Majd következett a kemény kritikát megfogalmazó Kondorosi Ferenc is.
Mindketten, először a Gergényi Péter volt budapesti és Bene László volt országos főkapitánnyal szembeni bírósági eljárás során léptek elő tanúvallomásukkal. Az ügyészség vádja szerint a parancsnokok bűnössége „elsősorban intézkedések, illetve az eseményeket követő felelősségre vonások elmulasztása miatt állapítható meg”. Petrétei József vallomásából elsősorban az derül ki, hogy fogalma sem volt, hogy ilyenkor mit kell csinálni. (Ami ugyan védekezésnek jól hangzik, de felveti azt a kérdést, hogy mit keresett akkor a Gyurcsány-kormányban? Még azt se tudta, hogy ki a parancsnok.) Arra a kérdésre viszont, hogy „nem furcsállta-e, hogy a miniszterelnök közvetlenül, az illetékes miniszter kihagyásával is tárgyalt az országos rendőrfőkapitánnyal”, a volt rendészeti miniszter csupán annyit mondott, hogy „erre volt joga a kormányfőnek”. Petrétei évek óta egyetemi tanár. Az alkotmányjogok doktora. De ezzel a válasszal bizony elcsúszott volna az első évfolyamon is. Ugyanis a miniszterelnök közvetlen műveleti kérdésekben nem adhatott volna (!!!) utasítást rendőri vezetőnek az akkori törvények szerint. Gyurcsány egyébként úgy tért ki utólag a törvénytelen cselekedett ténye elől, hogy úgy fogalmazott: miszerint ő nem utasított, csak „kért”. Azt kérte, hogy „a törvényes keretek között őrizzék meg a rendet”. Ez körülbelül olyan, mint amikor Bill Clinton, miután azt vallotta, hogy nem volt szexuális kapcsolata Monica Lewinsky-val és kiderült, hogy hazudott, úgy magyarázta a bizonyítványt, hogy az orális szex, az ír ember szótára szerint nem is szex. Tehát ő igazat mondott, mert nem feküdt le a gyakornok lánnyal, csak lecumiztatta. Tehát Gyurcsány nem „utasított”, csak „kért”.
Aztán következett Kondorosi Ferenc, az akkori rendészeti államtitkár is, aki szintén úgy fogalmazott, mikor a bíró megkérdezte, hogy tudott-e arról, hogy Gyurcsány közvetlenül utasította volna rendőrséget, hogy „Nyilván volt ilyen. Az én ismereteim szerint a miniszterelnök határozottabb igényt fogalmazott meg.” Majd egy hét múlva, egy Magyar Nemzetes interjúban azt mondta, hogy ő 2006 őszén „légüres térben mozgott”, kikerülte őt és miniszterét Gyurcsány, amikor közvetlenül rendőrvezetőkkel tárgyalt. Az egész terrort pedig bánja. Máig lelkiismeret furdalása van. Ő – habár közvetlenül nem tehet a történtekről – megköveti az áldozatokat.
Vajon mikor szólal meg Gyurcsány lelkiismerete is és mikor kér bocsánatot a meglőtt és szétvert ártatlan emberektől? Ha már annyira szereti az „igazságbeszédeket”.
