Respect Timi!
Hősnőnk, valójában közepesen nagy áruló. Egy „baloldali vándormessiás”, aki otthagyta szebb napokat látott híveit, az LMP zöldalmát rágcsáló szavazóit. Akkor miért is kellene tisztelnünk őt? Hisz a képviselői helyért, a pénzért, a hatalomért szelektív hulladékgyűjtőbe vágta elveit. Hisz hasonszőrű társaival együtt iratkozott fel a Nagy Baloldali Összeborulás listájára. Először Gordon mellett foglalt helyet, majd a szocik seggét nyalta ki. De aztán jött csak a feketeleves, mikor a szövetségbe bezsarolta magát Gyurcsány Feri is. De Szabó Timi ezt is lenyelte. Mert kellett neki a mandátum! (A sors diszkrét bája, hogy az LMP végül nélkülük is bejutott, és ha nincs a pártszakadás, valószínűleg ennél sokkal jobb eredményt ért volna el…) Akkor miért is kellene tisztelnünk őt? Hogy is van ez?
A válasz pofon egyszerű. Azért fejezzük ki rövid, de annál mélyebb tiszteletünket Timinek, mert a választások késő esti értékelésekor, ő volt az egyedüli a Nagy Baloldali Összeborulás vezetői közül, aki a Jókai úton lévő szoci székház közös színpadán elismerte, hogy ez a fajta összefogás nem volt „szerethető” a választópolgárok számára. Tisztelet az őszinteségéért a kialvatlan szemű szépségnek!
Igaz, mikor Bajnai még „egyedül” értékelt, a maga szende, vagy sanda módján, ő maga is célozgatott arra, hogy ebben a struktúrában nem volt elég erő, de a Jókai utcában, a közös tájékoztatón már inába szállt a töketlen Bajnai bátorsága – inkább állt be az Orbánt pocskondiázók hosszan kígyózó sorába.
De a többiek még ennél is gusztustalanabbul viselkedtek. Hisz Európában szokás, hogy a vesztesek gratulálnak a győzteseknek, majd felelősséget vállalnak a buktáért. De a mi országunk nem ilyen ország. Pontosabban: a mi baloldalunk, nem olyan baloldal. Mert a tisztességes elismerés, a gratuláció és a felelősség bevállalása ezúttal elmaradt. Mintha senki nem tehetne semmiről. Senki nem merte kimondani a tutit: „Elkúrtuk! Nem kicsit, nagyon!” – hogy egy klasszikust (aki ráadásul szintén ott magasodott a színpadon és vetett sötét árnyékot a többiekre).
Amúgy egy ekkora „gebaszt” nehéz megmagyarázni. A Jobbik több helyen előzte meg őket, a listás szavazatokban is közelebb került; a Fidesz pedig úgy verte ismét el a baloldalt, mint az a bizonyos halhatatlan szódás, a kevésbé legendás lusta lovát. De hát védelmükre legyen szólva: mit lehet ilyenkor mondani? Nem könnyű eset. De egy biztos, az elhangzottaknál, ha sokkal jobbat nem is, de legalább tisztességesebbet lehetett, sőt, kellet volna mondaniuk.
Mesterházy, akár egy sértődött ovis, akinek elvették a homokozó lapátját imigyen acsarkodott: „A választási eredményt tudomásul vesszük, tudomásul veszem, de ehhez a győzelemhez nem tudok, és nem akarok gratulálni”. Majd jött Gordon, a csalás-elméletével, hogy “a Fidesz manipulált, aljas választói rendszert alakított ki Magyarországon. Ők 100 méteres síkfutásban indultak, mi 400 gáton.” Hah! Szegény hülye Gordon! Észre sem vette, hogy egy lépéssel lemaradt a baloldali retorikában, valószínűleg annyira meg volt zavarodva, hogyfel sem fogta, hogy a világon nincs olyan választási rendszer, amiben ezekkel a számokkal nem a Fidesz nyert volna. (copyright by Török Gábor). És valószínűleg Szigetvári „választási szakértő” Viktor is hiába suttogta a fülébe, nem hallotta, hogy bárhonnan is nézzük, a Fidesz sokkal, de sokkal több szavazatot kapott. Úgyhogy szerencsésebb lenne mást mondani. Esetleg önvizsgálatot tartani.
Tehát minden európai normát felrúgva – elismerve ugyan, hogy többen, sokkal többen szavaztak a Fideszre és kudarcba fulladt az összefogás menetelése – sem Bajnai, sem pedig Mesterházy (akinek ez hivatalból erkölcsi kötelessége lett volna) nem gratulált a győzteseknek. Sportszerűtlen, ízléstelen, gusztustalan magatartás ez! (Megjegyzendő, hogy Orbán, minden vereségekor, nemcsak nyilvánosan, hanem személyesen, telefonon is gratulált ellenlábasainak. De úgy látszik, ő egy másik ligában focizik…)
De ha ezek nem gratuláltak, akkor mit vártunk korunk legszélsőségesebb politikusától, Gyurcsány Ferenctől? A baloldali színházak bonvivánja (megelőzve a két primadonnát: Szabó Tímeát és Fodor Gabikát), olyan történelmi fejtegetésbe kezdett bele, hogy talán nem is él olyan magyar politikai elemző, aki a felénél nem veszítette volna el a fonalat. Persze még mindig van néhány Gyurcsány-fan, aki, ha nem is ért semmit a narcisztikus gondolatokkal átszőtt monológból, akkor is hangosan tapsol. Mert okosnak véli ezt a nagyszerű, „mi az hogy! nagyon is!” tisztességes embert. De Gyuriferi zagyvalékából, amellett, hogy lebutázta a magyar népet, annyit azért meg lehetett érteni, hogy folytatni akarja az „összefogásosdit”. (És ez volt az a pillanat, amikor ismét hálát rebegtek neki a Fidesz stratégák…)
A legviccesebbnek azonban Fodor Gabi bizonyult. Bár neki valóban volt oka a vidámságra, hisz minde n társadalmi támogatottság nélkül került be a parlamentbe. Mindezek ellenére igencsak elütő volt jelenléte és viselkedése a letargiát árasztó színpadi jelenettől. Fülig érő szájjal mondta ugyanis el, miszerint „örülünk annak, hogy négy év után lesz liberális párt a parlamentben”Nooormális? Egyedül van, mint a kisujjam.
Mindezek fényében, Szabó Tímea, akár egy fénysugár, egyedül merte csupán elismerni azt, hogy így, ebben a formában nem fog menni. Bár felelősséget ő sem vállalt a kudarcért, de legalább kimondta azt, amit akkor minden baloldali szavazó gondolt. Hogy ez az egész összefogás nem volt szerethető! Respect Timi!
Érdekes, de hiába állt fel lassan féléve a Nagy Baloldali Összeborulás, így együtt, még sohasem voltak egy színpadon. Valaki mindig hiányzott. (A bejelentéskor éppen Szabó Timit kellet helyettesíteni.)
Így a vereség fényében talán elmondhatjuk azt is, hogy nemcsak hogy először láthattuk őket így, együtt, egy színpadon – hanem minden valószínűség szerint utoljára. Ez a sors fintora.
