Pesti Srácok

Miért boldog Kunhalmi Ágnes…

Miért boldog Kunhalmi Ágnes…

Tegnap voltak az Önkormányzati Választások. Csak azoknak mondom, akik tegnap még nem voltak. Meg azoknak, akik elfordultak a politikától, akik elcsüggedtek, akiknek már minden mindegy. Akiket a Fidesz meggyőzött, hogy az ellenzéknek nem érdemes, akiket az ellenzék meggyőzött, hogy nincs jelentősége. Meg azoknak, akik tegnap kimentek inkább a kölkökkel a szabadba, élvezni kicsit a jóidőt, és ettek egy babgulyást menüben. Aki úgy gondolták, majd valaki más elmegy, és eldönti helyettük, mi legyen most pár évig, mert ők vasárnap csak a mának akartak élni.
PestiSracok facebook image

Ha a jobboldal - a baloldal állításával szemben - nem is győzködte a népet a szavazás hiábavalóságáról, olyan nagyon mást sem tett a választási győzelem érdekében. De a többi párt sem feszült meg különösképpen. A csönd kampánya volt ez, ahelyett hogy a tervek, az érvek meg az ellenérvek sziporkázó tűzijátékát vonultatták volna föl a kedvünkért jólfizetett politikusaink. És jól is számoltak, mert minden megerőltetés nélkül hozták a szavazók, amit elvártak tőlük. Már aki elment. Gyuriferinek ugyanolyan pulykavörös volt a feje, mint minden választáskor, de különben semmi különös.

Az alacsony önkormányzati választási részvétel nem menő. Lehetne ezt az általános szkepszissel, meg politikától való elfordulással magyarázni – lásd baloldal – itt azonban a helyi kérdésekről döntőkről döntöttünk, akiket ismerünk, akikkel együtt vásárolunk a közértben. A probléma éppen ott van, hogy a tőlünk távol eső nagypolitikát, a nagyotálmodókat, meg a nagyotmondókat támogatjuk és figyelemmel kísérjük. Azt viszont többségében konkrétan leszarjuk, hogy a helyi önkormányzatot ki irányítja.

Vagy csak úgy utólag morgolódunk.

A probléma továbbá ott van, hogy valójában nem sok erejük, döntési hatáskörük van az önkormányzatoknak, de még a megyei közgyűléseknek sem. Az ország politikai rendszere nem alulról építkezik fölfelé, hanem fölülről lefelé. És innentől biceg a demokrácia. Szóval az összes párt – igen, mindegyik – elvérzett ezen az önkormányzati választáson.

Gratulálunk.

A Jobbik immár megelőzte az MSZP-t, és ezt Tóbiás József (aki nem tudná, ő most az MSZP elnöke) is elismerte. Azt kihagyta, hogy ehhez az előnyhöz nem jobb, hanem baloldali szavazók segítették a rádikálisokat. A baloldali összefogás, meg a baloldali nemösszefogás tehát egyaránt a Jobbik erősödéséhez vezet. A baloldal bármit tesz is, attól a Jobbik csak erősödik. Ha közben a rádikálisok cicának álcázzák magukat, vagy koszorús költőnek, hogyaszongyaHol szerelem van, Ott szerelem van…”, de különben nem csinálnak semmit, akkor meg csak még jobban erősödnek.

Jelezzük, Gyöngyöspatát, ahol próbáltak valamit csinálni, elbukták.

Gratulálunk.

Soha ilyen fényesre nem nyalták még Bokros Lajos hátsóját, mint az elmúlt 24 órában. Mire nem jó a baloldali összefogás. A városvezetésben különben tökéletesen járatlan politikus - akiben a bajszán kívül nehéz lenne bármi állandóságot is fölfedezni– szereplését a baloldal ódákba énekli meg.  Nagy demokratának, kitűnő gazdasági szakembernek nevezik. A kulturális szabadság (SIC!) harcosának. És Bokros Lajos nagyon önelégülten is nyilatkozott, úgy tűnt, mindezt el is hiszi önagáról.

Bokros Lajos ugyanis azt hiszi, őt Magyarországon szeretik az emberek.

Gratulálunk.

Bokros Lajos személyében azonban a Fidesznek is üzennek a magyar választók. Az üzenet lényege pedig nagyjából annyi, hogy még erre a népnyúzó, hazáját az EU-ban mocskoló, bajszos politikai kaméleonra is inkább leszavazok, ha ezzel borsot törhetek az orrotok alá, hülye fidesznyikek. Bokrosra azok voksoltak, akik megalázni akarták a Fideszt, és elég sikeresek is voltak.

Hát ezért mosolygott annyira Kunhalmi Ágnes.

Gratulálunk.



Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.