Pesti Srácok

Konrádgyuri és a fiatalok

Konrádgyuri és a fiatalok

„Amikor megjelent a magyar politika színpadán egy olyan tekintélyes tömeg, amely egységesen, eredetien és eredményesen követelte, hogy hagyják békén a fogyasztási-netezési szokásait, sokan azon kezdtek el gondolkodni, hogy akkor hogy lesz majd ebből igazi ellenzék, és kiből válhat valódi ellenzéki vezető, Nemorbán Nemviktor 2018-ra.” – Ilyen az, amikor a poszthatvannyolcas nemzedék magához nyúl 15 ezer kormányellenes tüntetőtől, mert szokatlanul kevesebben voltak köztük a halálhoz közelebb, mint az megszokott volt eddig.
PestiSracok facebook image

Jajj, mennyi értelmes arcú, fénylő tekintetű fiatalember van itt – vágyott élménye végigkíséri a magyari baloldal történetét születése pillanatától, amikor a sok vén kommunista a XXXakárhányadik kongresszuson elhatározta, hogy holnaptól kiveszik a munkás szót a párt nevéből. Azóta annyira vágyódnak a fiatalokra, hogy megboldogult csóró egyetemista korszakunkban rendszeresen bejártunk kajálni a kerületi szocikhoz, mert mindig annyira örültek nekünk, a fiataloknak, hogy simán szétcápázhattuk az irodájukat.

Kb. ez érezhető végig a konrádgyörgyi értelemben vett értelmiség névadó Konrádgyurija által adott Népszabis interjúban is. Mindig szórakoztató, hogy a megkerülhetetlen értelmiségi szerepüket csak a magyar tudományos élet versenyellenes berögződései (bőrdívány és a kihalásos alap) miatt megőrző értelmisik mindig előkerülnek, mikor valamit meg kell magyarázni.

Amikor utat kell mutatni a megbicsaklott progressziónak.

Persze, ha én készítem az interjút, a sok „miben reménykedik” kálmánolgás kérdés mellett, azért csak szóba hoztam volna, hogy miért ennek az országnak van egyedül a közép-európai térségben feketeöves hazaáruló értelmisége. Egyszer végignéztük a teljes német sajtót, mert kíváncsiak voltunk, hogy az első Fico-kormány alatt, ami kb. megfeleltethető lenne egy pásztoralberti értelemben vett MSZP és a Jobbik együttműködésnek, milyen véleménycikkek, elemzések, weyerbélázások jelentek meg a Cájtungban és társaiban. Mily meglepő, szinte egyáltalán nem foglalkoztak vele. De ez csak zárójel, vissza a Konrád-beszélgetésre.

„– Orbán Viktor három választást nyert meg. Az Ön baráti körének van felelőssége abban, hogy az MSZP, a Demokratikus Koalíció, az Együtt-PM olyan állapotban van, hogy valószínűleg nem tudnának utcára vinni annyi demonstrálót, mint ahányan a netadó-ellenes rendezvényeken voltak?

– A vereségben nincs. Ha az eredmény jobb lett volna, abban lett volna egy kis részünk.”

Az önreflexió teljes hiánya. Azért nem vállalja a felelősséget, mert végül nem Bajnai lett az Összefogás miniszterelnök-jelöltje, ahogyan azt ők szorgalmazták Bitó László nappalijában, mikor odarendelték a teljes ellenzéket eligazításra. Az, hogy gyakorlatilag a rendszerváltás óta ez a társaság irányítja a baloldalt, miattuk alakult ki az a helyzet, hogy komolyan vehető, széles párt-és társadalmi támogatottság nélkül lehetett egy Gyuriferi által nem teljesen lejáratott Mesterházy és egy messianisztikus képességekkel felruházott Bajnai között dönteni a háttéralkuk során, abban van felelőssége a konrádgyörgyi értelemben vett értelmiségnek. Nem a választási eredményekben.

„– Így van. És azt gondolom, hogy ha ő a miniszterelnök-jelölt, akkor nem lett volna meg a kétharmad a másik oldalon.”

Igen, és emellett ha a GKI elemzéseitolvasva teszünk kijelentéseket a gazdaságpolitikáról, akkor tényleg értjük miért itt tartanak...





Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.