Pesti Srácok

A Pannon Kerítéspumát kiugrasztják a schengeni övezetből

A Pannon Kerítéspumát kiugrasztják a schengeni övezetből

Úgy tűnik, hogy az EU (=Merkel) annyira nem volt elégedett azzal, hogy Magyarország elsőként épített kerítést az Unió közös határára, hogy ismét megvédje a profilképcserélgető nyugati civilizációt a vívmányai iránt egyoldalúan érdeklődő kelettől. A hála érte az igazgatói megrovás és kizárás a schengeni övezetből.

És nem, nem azért, mert szarul teljesítettünk másfél hónapon át, amíg a magyar reformkerítések el nem kezdtek működni és az egyik párizsi szarházit is átszállítottuk. Ugyan. Egyszerűen azért, amiért a rossz hír hozóját is többnyire tökön rúgják első felindulásból. Mi ébresztettük fel őket az álomvilágból és hiába irigyel minket Európa.

A Pannon Kerítéspuma keresheti elő az útlevelét.

Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Görögország, Olaszország és Spanyolország: ezek azok az országok, akiket éppen ki akarnak rúgni a schengeni határokon túlra, mivel az nyugati magaskultúra nagytudású vezetői szerint mi tehetünk róla, hogy a migrációból válság lett. A szelfiző Merkel persze szóba sem került. Vezessük le logikusan: tehát kezdetben zavarta őket, hogy nem engedjük be a migránsokat és kerítést húzunk, mert az nem emberséges. Aztán zavarta őket, hogy nem elég szépen adjuk oda nekik a szürkemarha burgert, valamint a legnagyobb melegben se telepítettünk fagylaltoskocsit a zöldhatárra. Aztán zavarta őket, hogy hagyjuk, hogy gyalog menjenek Ausztriáig. Aztán baj volt, hogy átengedjük őket. Most pedig állítólag nem voltunk képesek megvédeni a határokat, sőt az egész a mi hibánk.

Holnaptól valószínűleg az lesz, hogy mi destabilizáltuk a Közel-Keletet.

PestiSracok facebook image

Persze ez még semmi: a német-római birodalom újrahúzott keleti határa természetesen az EU külső határaként fog funkcionálni. Tehát oda az eddiginél sokkal szigorúbb ellenőrzőpontokat húznak fel (hülyegyerekeknek és osztrákoknak: ajtócskát szárnyakkal), aki pedig ezeken át akar menni, annak át kell menni egy elég komoly ellenőrzésen, amelynek során adatait és fényképet összevetik egy terroristaellenes adatbázissal, majd benéznek a fenekébe és archaikus német nyelven feltett keresztkérdéseket töltenek ki tesztalapon. Utóbbi nem vicc, nem tudom ki tudja fejből angolul a cserzőműhelyt, amit az amcsik kérdezgetnek. Az emberi jogok, az egyenlőség és a szabadság jegyében működő Svédország ezúttal nem csapott az asztalra felháborodva. De náluk ennyi maradt a viking korból. Az erőszakoskodókat, a rablókat jobban kedvelik, mint a hétköznapi, unalmas kispolgárokat. De mit jelent mindez? Azt, ha a pénteki meetingen megszavazzák a határok újrahúzását, akkor részünkről az EU elveszíti az egyetlen igazán hasznos tulajdonságát, ami nem más, mint a basztatásmentes utazás. Részünkről, mivel se kutyakilátót nem építünk, se érzékenyítő tréninget nem szervezünk, akár ki is léphetünk a fenébe…

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.