Pesti Srácok

Az osztrák nemkerítés ontológiája

null

Ijesztő híreket kaptunk a múlt héten Ausztriából. Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter asszony bejelentette, hogy „építési jellegű” műszaki munkálatok kezdődhetnek a déli határrészén. Az Ö1 osztrák közszolgálati rádióban elhangzó interjúban a politikus hozzátette, hogy „természetesen kerítésről van szó, de nem arról, hogy lezárjuk a határt”. Borzasztó! Kerítés egy európai értékeket védő, az emberi szabadságjogokat tiszteletben tartó, demokratikus országban! Miközben tőlük tudjuk, „Európában nincs helye a kerítéseknek”.

A bejelentés után egy komoly kérdés motoszkált bennünk, demokrácia-féltőkben. Vajon mi lesz így veled drága, demokratikus Ausztria? Hamar megnyugtatott minket az osztrák kancellár. Werner Faymann szerint ugyanis különbséget kell tenni aközött, hogy valaki határkerítést vagy „kaput épít oldalsó szárnyakkal”. Így már érteni véljük. Osztrák 4 láb jó, magyari 4 láb rossz. Azért jókora utat jártak be a pincebubusok migráns-, illetve kerítés-ügyben. Még augusztus 31-én, a belügyminiszterük a következőt nyilatkozta:

minden egyes halálos áldozat azt jelzi, hogy gyorsan közös európai megoldásra van szükség

. És hogy mi is lenne ez? A válasz pofonegyszerű:

mindenekelőtt egy méltányos elosztási kvótát kell bevezetni

PestiSracok facebook image

. A közös megoldás kidolgozásához pedig

egyszerűen nyomást kell gyakorolni

, és ehhez

minden eszközt használni kell

. Például „csökkenteni kell a támogatásokat” mindazon tagállamok esetében, amelyek

nem hajlandóak a szolidáris felelősségvállalásra

. Azaz meg kell vonni az EU-s pénzt a magyariktól, ha kerítést építenek, és nem támogatják a bevándorlók kvóta szerinti szétosztását. Határozott, kemény szavak ezek. Aztán eljött a szeptember 23-i EU-csúcs napja. Az osztrák kancellár akkor azt mondta a mi vezénylő Palpatine-unknak, „ha csak kerítéssel tudjuk a migránsokat megállítani, akkor inkább engedjük őket”. Werner Faymann szerint továbbá a törvényeket be kell tartani, ez egyaránt vonatkozik a dublini és a schengeni egyezményre, az emberi jogi és a menekültjogi előírásokra. A magyar kormány által épített kerítés pedig a legrosszabb időket, a vészkorszak hangulatát idézik. Bizonyára még taxis korszakában ült be hozzá egy részeg történész, tőle hallott ezt-azt, de rosszul emlékszik, mert nagyon számolta a visszajárót. Végül, a rengeteg kioktatás után, október végén, az osztrák kormány bejelentette a kerítés megépítését… Azaz a „nemkerítés” megépítést – legyünk pontosak. Ugyanis, mind a belügyminiszter, mind a kancellár szerint, a

kerítés nem is kerítés, hanem kapu, oldalsó szárnyakkal

. Illetve

terelőeszköz a törvényes és rendezett határátlépésre

, amit annyira kívánnak az afgánbangladesi szírek. Semmi mást nem akarnak, mint papert és registryt. Valamint munkát. A segély említése is sérti őket… Bravúros. Ennél komolyabb, filozófia, pontosabban lételméleti (ontológiai) kérdést német anyanyelvű ember nem prezentált Kelet-Poroszország Lengyelországhoz és Szovjetunióhoz csatolása óta. Olyan metafizikai ellentéteket oldottak meg a talpraesett osztrák politikusok, mint amilyen a lét és nemlét kérdése között feszül. És az azért is nagyszerű, mert ezzel birkózott több ezer éven át száz és száz filozófus, de feloldani, csak az osztrák kormány tagjainak sikerült. Így végre – hála a

józanésznek

– sikerült végre pontot tenni a metafizika legalapvetőbb problémájának végére. Az általuk épített kerítés ugyanis voltaképp jelenleg „nemkerítés”, hanem ad definitum: kapu, oldalsó szárnyakkal. Összegezve tehát empirikusan, leszűkítve a tapasztalásnak, tovább szűkítve az érzékszerveink számára valójában kerítés épül. Azaz látható, tapintható. Akár meg is nyalható. Ugyanakkor

a priori

, azaz a tapasztalatot, a tényeket megelőző tudás szerint „nemkerítés” épül. Hanem kapu, oldalsó szárnyakkal.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.