SIMON MÁGUS

Simon Gábor igazi szemfényvesztő. Ha kell, előránt pár száz milkót a fekete cilinderből, majd a svájci Milka tehén banktitok mögé bújva mosolyog a tehetetlen hatóságokon. Nem kell sok ész ahhoz, hogy az egyre kibogozhatatlan pénzügyi machináció mögött szoci szajrét sejtsünk, de mint a politikusok általában, ő sem fog NATO-drótot fonni a börtönben.

Az MSZP egykori elnökhelyettese ismét a címlapokra került. A magyar igazságszolgáltatás eddig sem tündökölt a politikusokat érintő ügyekben, Simon eltitkolt milliói után folytatott nyomozás is megtorpant, köszönhetően a jó öreg svájci banktitoknak. Simon mágus még 2014 februárjában bukott meg, mikor kiderült, hogy több százmilliós vagyont parkoltat egy bécsi bankszámlán. Amit nem vallott be a vagyonnyilatkozatában, amely összeg után nem adózott, nem fizetett be állam bácsinak egy kanyit sem és elfogadható magyarázatot sem adott a létezésére.

Első körben kiderült, a bécsi vagyonról a sajátjaként nyilatkozott a mágus, majd – nem kellett hozzá nagyító sem – találtak még egy magyarországi, illetve egy svájci bankot, ahol szintén több millió várt a gazdájára. Mivel ezek után sem adózott, így először csak adócsalás miatt indult meg a vizsgálat. Majd kiderült, hogy a Magnet Bankban szintén, a feltételezhetően álruhában érkező Simon Gábor helyezett el 75 millió forintnak megfelelő devizát, Gabriel Derdak néven, mint Bissau-guineai állampolgár. (Simon édesanyja neve Derdak Erzsébet.) Sőt, a nyomozás eredménye szerint, az azóta gyanús körülmények között elhalálozott Welsz Tamás szerezte Simonnak az afrikai útlevelet.

A vagyon forrása utáni szaglászás egész Svájcig vezetett. Mint kiderült, először egy alpesi bankfiókban nyitott Simon számlát és innen kezdte szétutalgatni a pénzt hazai és osztrák számláira. Az utóbbi esetében úgy nyilatkozott, hogy magánvagyon, és a leendő büntetőperre készülve ki is csengetett 128 millió forint adótartozást. (Meg is lett a „jutalma”: szabadlábon védekezhet!) Gondolta ezzel az adócsalás, mint bűncselekmény letudva. És, igen, elképzelhető, hogy ezt a részét a mágus megússza. Hisz, ahol kiderülhetett volna, hogy a pénz eredete illegális lenne, netán a politikai pozícióival összefüggésbe lehetne hozni (ami valljuk meg, egy korrupciót kiabáló szocialista párt elnökhelyettese részéről igencsak pikáns lenne), ott nem tudhatunk meg az égvilágon semmit sem. Ugyanis Svájcban, a jó öreg demokrácia és polgárosodás hazájában, az „egyszerű adóelkerülés” nem számít bűncselekménynek, így a svájci hatóságok nem adtak lehetőséget arra a jogsegélyszolgálatra (hülye egy kifejezés!), amelyben a magyar nyomozók feltárhatták volna a Svájcban elhelyezett pénz eredetét.

Lehetne írni, hogy micsoda álszent dolog, hogy a saját demokráciájára oly büszke Svájcban, ahol a köztársaság és a jogállamiság a történelemben talán az egyik legkorábban indult fejlődésnek, miért nem bűncselekmény az „egyszerű adóelkerülés”. (Miért? Van bonyolult, vagy összetett adóelkerülés is?) Mert álszentek. Mert mindig is a banktitok hagyományosan nagyvonalú kezelése csalogatta oda a világ minden tájáról érkező gazfickókat.

Ráadásul köszönhetően a svájci bankárok nagystílű hozzáállásának, a vagyon eredete is feltáratlan marad. Egyedül Simon mágus oldhatná fel a bankját a titoktartás alól. De ő – minő meglepetés – nemet mondott. De a kérdések, bárhogy is alakuljon a per, sokunkban sorakoznak. Honnan volt egy politikai párt elnökhelyettesének ennyi gubája? Valószínűleg nem bankrablásból! És az elmúlt évtizedben sem volt olyan állása, amely ezt a vagyont indokolná. Akkor?

És honnan lett hirtelen még 128 millió forintja, miből az adótartozását kipengette, mikor az összes bankszámláját zárolták? Nem kell nagyon messzire néznünk ahhoz, hogy sejtsük a választ. Simon mágus már a megújult, modern, posztzuschlagista szocipárt vezetője volt. Mikor a régi jól bevált módszer, a pártközpontbeli elnöki páncélszekrény, tele lével, tetején az elhíresült kockásfüzettel, már idejétmúlttá vált.