MILLIÁRDOS IGAZSÁG

Van egy olyan hatalmi ág, amit igazságszolgáltatásnak hívnak. Már régebben kiderült, szó sincs igazságról, pusztán jogszolgáltatás zajlik, az igazság keresésének különösebb (lelki) kényszere nélkül. Legújabban a kiégett ügyvédek már jogtechnikai eljárásokról beszélnek, ami annyiban újdonság a korábbiakhoz képest, hogy az itt az igazság kiderülése - ne adj Isten érvényesülése - fogalmilag kizárt, mert az a rohadék mindig valami joghézagban bujkál, ahol egy igazi jogász értelemszerűen nem is keresi.

Mint világunk minden baja, ez is természetesen a liberálisok bűne. A liberalizmus ugyanis az az ideológia, amely a jog uralmát az értelem fölé helyezte. A modern jog ugyanis irtózik az emberi mérlegeléstől, mérhetetlen gőgjében azt gondolja, hogy a jog képes minden valóságos helyzetet, esetet, viszonyrendszert és kontextust, meg emberi kapcsolatot leírni és szabályozni. A modern jog nem hisz a valóságban, a valóság joggal való megfeleltethetőségében hisz és irtózik az emberek igazságérzetétől, mert az nem a jog liberális alapelvein, hanem csupán embervoltunkon alapul. Az igazság meg egyébként sem liberális és ezzel le is zárul a dolog.

Amúgy a magyar bírósági, ügyészségi, ügyvédi és minden hatósági és persze újságírói gyakorlat csudás tulajdonsága, hogy ezen entitások megnyilvánulásaiból az Isten sem bogarászik ki semmiféle tényálladékot. Tehát egy olyan ügy kapcsán fogok anyázni, amit elvileg sem ismerhetek jobban, mint a kedves olvasó, de a történet nagyon életszerű.

Az ember kevés dologban lehet biztos, hacsak abban nem, hogy a visszaeső bűnözők megjavulnak, feltéve, ha figyelnek az érzékenyítő tréningen, de arra mernék fogadni, hogy a másfél milliárdot nem ez a Pista gyerek rakta el. Az is biztos, mint az, hogy a szír menekültek úgy megtanulják kezelni a számítógép vezérlésű szerszámgépet, mint a Kalasnyikovot, hogy a Kúria bírái is tisztában voltak ezzel a jogi értelemben érdektelen és az igazság szempontjából lényegtelen tényecskével.

Na, most az a tiszteletteljes kérdésem volna: miféle emberek ezek, és nőjön szemölcs nekik mindenhová, ahol kényelmetlen!

Vegyük végig, a normális, emberi igazságérzet mentén, hogy miért is nyilvánvaló, hogy ezek a „bírák” megvetik, kinevetik az igazságot:

Pontosan tudják, hogy a Pista enyhén egyszerű csávó lehet, ha a nevét és az arcát adta ehhez az ügyintézéshez.

Pontosan tudják, mert már száz ilyen ügyben „ítélkeztek”, ahhoz, hogy ezt a visszaélés sorozatot meg lehessen csinálni, sok helyen kellett megvesztegetni hivatalnokokat, ügyintézőket, döntéshozókat, mint ahogy azt is, hogy milyen is a stróman használat gyakorlata a hajléktalanszállón, vagy a helyi drogos alapítvány környékén.

Pontosan tudják, hogy a Pistán nem fognak behajtani több százezer forintot, igaz őt legalább rendesen tönkretették egy életre, már ha szegény hülyéjének még egyszer az életben eszébe jut legálisan dolgozni. De mondjuk a szerencsétlen közmunkás keresményének a megcsapolása milyen erektív gondolat lehet otthon a bíró uraknak?

A bíró, a bíróság fogalma eredetileg az igazságtétel fogalmával kapcsolódott össze. Az igazságosság a bírók személyével is összefonódott, az igazságtalan bíró contradictio in adjecto. A bíró lelke, a bíró szíve, a bíró szakmai méltósága, a bíró becsülete (lehet, hogy ennek a szónak a jelentését manapság már el kell magyarázni?), a bíró jelleme nem engedte meg, hogy ilyen ítéletet hozzon.

Felmenthették volna a szerencsétlent vagy, ha nagyon muszáj, le is mondhattak volna a magas hivatalukról. Akkor Bírók maradtak volna.

És még lenne igazság.