Pesti Srácok

Orbáncameron-tengely és az ojrópai megújulás

Orbáncameron-tengely és az ojrópai megújulás

Orbántól óvja Cameront a Hávégén Sereslaci. Kicsit elkésett vele, a két kormányfő régóta nagy haver és Cameron jobban ismeri Orbánt, mint Seres. Ez nem pusztán egy diplomáciailag szükséges villámlátogatás volt bájvigyorral feldíszítve, hanem egy diplomáciailag szükséges látogatás, ahol ráadásul két, egymást igencsak bíró európai politikus találkozott. Az van ugyanis, tetszik vagy nem Seresnek, a két ember agya egy srófra jár. Szóval Cameron kb. összekötötte a szükségest az élvezetessel.

No, hogy aztán lesz-e ebből ojrópai megújulás, az már más kérdés, de arra jó, hogy kicsit ráijesszen a brüsszeli üvegpalota ablakán keresztül arra a pocsék városra unottan tekintgető, kávézgató bürokratákra. Két forgatókönyv lehetséges ugyanis: vagy kilépnek a britek, és akkor teljesen egyértelmű lesz, hogy az EU sem a történelem végállomása, és lehet fejeket kapkodni, vagy engednek Cameronnak és az EU visszavesz a központosító-szuperállamosító tendenciákból. Egyik sem a falanszter dolgozóinak álma.

Meg aztán itt van a karanténba zárt Orbán képe, akitől ugye magyar nyelven írt publikban meg angol külföldiül írt figyelmeztető üzenetekben kell óvni a nyugati politikusokat, nehogy leblamálják magukat. Ez a „nézzük hülyének a külföldi politikusokat”-projekt, amit a „demokratikus ellenzék” értelmisiei űznek évtizedek, a rendszerváltás óta a nyílt leveleikkel és aláírásosdival. Megsimogatják a nyugati politikus buksiját és elmagyarázzák neki, hogy rossz ember és diktátor ez az Orbán. Ha nem sikerül a figyelmeztetés, akkor sajnálkoznak az illető politikus tudatlanságán, és ennek tudják be, hogy a fatális véletlen úgy hozta, találkozott Orbánnal, ami azonban nem legitimálhatja a vezénylő tábornok uralmát. Nem mintha ezen idetévedő politikusok ne találkoznának amúgy is többet a magyar kormányfővel, mint bármelyik értelmisi…

PestiSracok facebook image

Anglia esetében a libnyaf érvelés úgy néz ki: ha valami baller szempontból átveendő vívmányról van szó, akkor ott már szépen nő ugyanaz a fű nyolcszáz éve, ezért illene vele próbálkoznunk nekünk is. Ha baller szempontból nemkívánatos vívmányról van szó, akkor viszont felhívatik rá a figyelem, hogy Magyarország nem Anglia, itt sajnálatos módon nem nő a fű ugyanúgy nyolcszáz éve, ami ott működik, itt biztos nem fog.

<span style="color: #3366ff;">Az elfelejtődik, hogy épp a libnyafik és bolsnyafik nyírták le párszor az ezer éves füvet errefelé, szóval ezt nekik köszönhetjük</span>…

A megálmodott karantén tehát egyre kevésbé létezik, ráadásul a lengyel PiS is egy frakcióban ücsörög az EP-ben Cameron toryaival, így az új lengyel vezetés is potenciális Cameron-szövetséges. Formálódik itt az EU-reform kikényszerítőinek serege? Még az is lehet. A bekerítő hadművelet már elindult, a V4-ek nagyjából egy álláspontot foglalnak el az EU keleti végein, és a mindig különutas Nagy-Britannia meg nyugaton. A tökkelütött franciákat és a keményfejű németeket nehéz lesz meggyőzni, ott sikeres volt az agy kiműtése, esetleg az ibériaiakat bevehetnénk még.

<span style="color: #3366ff;">Az euroreformista koalíció egyre erősebb lesz.</span>

Vagy kénytelen lesz az EU-s és a tagállamok elitje elébe menni a „nép” követeléseinek, vagy idővel leváltják. Akkor meg már ugye az elébe menetel, mert akkor ők kávézhatnak továbbra is zsebre tett kézzel az üvegpalota emeletein, letekintve a jobbágyokra és az őket erőszakoló migránsokra a magasból.

Mindenesetre a buli kezdődik: a britek kilépéssel fenyegetőznek, Cameron elébe megy, vagy reform vagy kilépés, mi meg nem lépünk be az eurozónába, itt vannak a migránsok, valamit kezdeni kell a határellenőrzéssel, nincs jobb pillanat, hogy megértessük az EU-val: vagy visszavesz az arcából, vagy mi veszünk vissza – az ő arcából.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.