Az Első Tanárköztársaság kikiáltásának alkalmából
Nehéz, embert próbáló feladat úgy írni egy amúgy teljesen jelentéktelen eseményről, mintha minimum az Első Tanárköztársaság kikiáltásának lehettünk volna tegnap a szemtanúi. Avar János legyen a talpán, aki képes ebből valami sorsfordítót, eget és földet rengető megmozdulást festeni. A magyari sajtó – Indextől az MNO-ig még ma is azzal van elfoglalva, hogy egyáltalán jelentős tömegnek nevezze-e az egybegyűlt kőfaragókat, balett-táncosokat és pedagógusokat. Merthogy tanár-lázadásnak nevezni is költői túlzás, de tanár-forradalomnak pláne.
Jellemző, hogy a minden kormányellenes rendezvény mellé ingyenes műsorújságként felzárkózó 444 is azt a hősies epizódot emelte ki beszámolójában, hogy a felvonulók 5 percet néma csöndben álltak a szakadó esőben. Hogy ehhez a tegnapi „szakadó esőhöz” mit szólna mondjuk egy Londonban mosogató bölcsész-felnőttoktató, az megint más kérdés – engedjük el.
A haladó időjárásjelentésben az számít szakadó esőnek, ami foltokban megmarad a járdán.
A helyszíni jelentések szerint a tüntetést taxisok és egy fúvószenekar vezette fel Jászai Mari térről. Ez különösen megható a taxisok kortárs sajtója tükrében. Ha én ellenzéki spin doktor lennék, ki nem hagytam volna a taxisok és überesek közösen a tanárokért (ofkórz a kormány ellen) kontentet. Erre már egy ellenzéki összefogást is fel lehetne építeni, sőt a korabeli munkás-paraszt-értelmiségi vállt vállnak vetve harcol a jövőért plakátokhoz hasonló csendélettel jelenhetett volna meg hétfőn a Népszava.
De ebben is hiába reménykedtünk, ahogyan abban is, hogy végre kiderül, most tulajdonképpen miért tüntettek? Kénytelen leszek én megfejteni.
Ne menjünk azért le megunják és hazamennek gyurcsányistába. Mindenki azért és ott tüntet, amiért akar, és aki fideszes kormány ellen tüntet, abból se lesz rögtön sorosista bérenc. A Times Square-en se lehet úgy keresztül menni, hogy ne akadjuk össze egy kissé büdös, ránézésre is elmekórtani esettel, aki éppen valami súlyos társadalmi problémára hívja fel a figyelmet a nyakában lógó táblával, de nem is mind Obama-ellenes republikánus. A Kossuth térnek is az a funkciója, hogy időről-időre megjelenjenek rajta ordibáló csoportok.
Cipőt a cipőboltból, tüntetést a Kossuth térről.
A tanárok 25 pontjáról már értekeztem korábban, semmi meglepőt nem találok abban, ha valaki több pénzt szeretne keresni kevesebb munkával. Ennél indokoltabb háborgást keresve sem találnék. Ugyanakkor szembeötlő, ahogy a haladó értelmiség és a libnyaf kényszeredetten próbál ennél többet belepakolni és hatalmas, mindent elsöprő elégedetlenségi hullámnak látni.
A nagy akarásnak szokott nyögés a vége lenni. Így lett a „tanár-lázadásból” Hyde Park, ahol a korábbi tüntetéseken megszokott arcok perdültek a színpadra és beszéltek a keserű mindennapjaikról, elnyomó rendszerről, fékekről, ellensúlyokról. Talán a magyarul törve beszélő kabuli agykutató hiányzott most, ezek szerint még sincs fix pontja az univerzumnak. De cserébe különösen aranyos volt az a középiskolásként bemutatkozó csávó, aki a napi 8 óra tanulást unja már nagyon. Ő később Londonban fogja unni nagyon a napi 12 óra mosogatást vagy elszerződik oktatáspolitikusnak az Együttbe. A nyitókép egyébként tökéletesen megmagyaráz mindent.
Azzal viszont érdemes tisztában lenni, hogy nem véletlenül most van ez a hőbörgés. Nem, nem az adminisztrációs terhek, nem a központosított iskolarendszer miatt, az 3 éve is pont ugyanennyire értelmetlen és idegesítő volt. Egyszerűen most jött el a pillanat, amikor már unják a banánt, amikor ennyi pénzért ne basztassa már őket a Klik a hülyeségeivel. Ha meg Ösztönös Árpádék nekiállnak csuklóból ellenzékimegbízásozni, utána már hiába csapja maga alá a farkát az oktatási kormányzat és sunnyog vissza szinte minden területen, kimennek tüntetni.
De azért most, mert van pénz és ilyenkor cincogni szokás.
A teljesen funkciótlan gazdasági elemzőknek megint sikerült meglepődni, hogy tavaly 3,5 százalékos lett (!!!) a gazdasági növekedés, miközben ők lefelé tartó pályára pozícionálták a magyari gazdaságot. Ez egyébként egy vissza-visszatérő játék, a nagyközönség csodálkozó tekintete előtt a szoci érában felfelé, fityeszesben lefelé mérnek, aztán február környékén apróbetűben korrigálnak.
Ám ami különbözik a begyakorolt tánclépésektől, hogy most a kormányzat is úgy viselkedik, mint amelyik megrázta a pénzfát. Igazi konzervatívként (hehe) rögtön neki is álltak társadalompolitikát (CSOK) megvalósítani. Függetlenül attól, ki mekkora problémának tartja a népességfogyást (én nullához közelítő problémának), egy magát konzinak gondoló kormányzat ne csináljon társadalompolitikát. Az a baloldal mániája. Ha sok a pénz, akkor kevesebbet kellene adóztatni és több szöveges kifejtést ez nem is érdemel. Aztán emellé friss hír, hogy a Mancika nénik is kapnak Lázárjánostól 5-10 milliót, ha hajlandóak feltápászkodni a hivatali székből és valami új életcélt keresni maguknak.
Szóval van pénz, ilyenkor meg cincognak az egerek.
Régi jelenség, hogy a különböző – az úgymond a társadalmi elégedetlenséget könnyen kifejezni képes csoportok nem akkor „vonulnak az utcára”, amikor szarban van a haza, hanem mikor már nem. A francia forradalom se akkor tört ki, mikor kenyér helyett kalácsot javasolt az „éhező proletariátusnak” Antónia, hanem utána pár hónappal, mikor már újra lett kenyér, és ez azóta se változott.
Hogy lesz-e megegyezés a tanárokkal vagy sem, az fontos kérdés, de a tavaszt végig fogják tüntetni a Kossuth téren. Jönnek nemsokára a mozdonyvezetők, a BKV-ellenőrök, kőfaragók, balett-táncosok, egészségügyi dolgozók – szóval mindenki.
Tanulság: vagy nincs pénz, ha meg van, akkor azt szét kell osztani (egyenlően és kommunistán) és lesz társadalmi rögtön béka. És mint azt a szoci időkben láthattuk, olyankor a pedagógus szakszervezet elnöke is óva inti kollégáit a politikától.
Harmadik lehetőségként el lehet kezdeni konzervatívként kormányozni.
(nyitókép: Index)
