Pesti Srácok

Boldog születésnapot, Őszöd!

null

Tíz éve tudtuk meg, hogy Gyuriferiék elkúrták. Hogy nyilvánvalóan semmit sem csináltak négy évig, hogy egyáltalán nem kormányoztak, miközben végighazudták az utolsó másfél-két évét. Hogy hazudtak „reggel, éjjel, meg este!”. De azt is, hogy a szocik szerint miről szól és miről nem szól ez a kurva ország…

Érdemes-e ezzel még foglalkozni? Van-e értelme felhánytorgatni a múltat, sírjukból kizavarni a politikai hullákat? A válasz egyértelműen igen! Mert egyrészről az újszülöttnek minden szakállás vicc új, másrészről az akkori politikai főszereplők most is szereplők; és végül pedig azért, mert minden, ami ezután történt, ma is valóság. Ma is velünk él. Tehát boldog születésnapot kívánunk Őszöd! A beszéd ugyan a 2006. májusban megtartott zártkörű szocialista frakcióülésen hangzott el, Balatonőszödön, friss választási győzelemmel és a kormányzás folytatásának lehetőségével a szereplők zsebében, a hanganyag viszont csak szeptember 17-én került ki a nyilvánosság elé. Hogy a két időpont közt mi történt, hogy ki vitte ki a sajtónak az anyagot, ki szivárogtatott, ki volt a hunyó az egész magyar történelmet megváltoztató ügyben – azt kábé annyira tudjuk ma, mint azt, hogy ki ölte meg Kennedyt!

Vannak valós szereplők, vannak áldozatok, bábok, akiket felhasználtak a nyilvánosságra hozatalban, és vannak elméletek, teóriák is százával. Mindenfelől, mindenféle.

Még olyan is, hogy Gyurcsány önmaga segítette a nyilvánosságra kerülést,

megszabadulva a múlt súlyos terheitől, készülve a valódi reformokra (lásd. az idevonatkozó érveket Vadai Ágnes:

Az igazságbeszéd elmélete

PestiSracok facebook image

című életművéből!); illetve hogy még tovább csűrjük-csavarjuk: olyan konteó is napvilágot látott már, hogy Gyurcsány azért vitette ki az anyagot 2006-ban, hogy bedöntse ezzel a szocialista pártot és készüljön 2022-re… (lábjegyzet: Fetser János, Orosháza volt MSZP-s polgármestere) De mindegy is, hogy melyik elmélet a valóság! Mindegy, hogy Szili Katalin, Szekeres Imre, Kiss Péter, Lendvai Ildikó, Puch László (mert mindegyiknek volt rá oka és lehetősége), esteleg az ügy Lee Harvey Oswaldja, azaz Rózsa-Flores Eduardo, vagy maga az őszödi rém, azaz Gyuriferi (mert neki is érdekében álhatott, bár jól láthatóan, ha ő volt, jól elszámolta magát!), vagy időutazó orbánisták, esetleg az ufók szivárogtatták is ki a beszédet - hisz ezt a személyt már nem (akár Kennedy gyilkosát sem) fogjuk megismerni – a lényeg, hogy nyilvánosságra került! És a beszéd, akár Frankenstein Lénye önálló életre kelt, elkezdve ezzel évtizedes törzsi táncát, évtizedes politikai viharokat keltve, meghatározva máig a magyar belpolitikát és az emberek ahhoz való viszonyát. Másnapra aztán megváltozott a jövő. Egy odáig megjósolhatatlan alternatív politikai időszámítás kezdődött. A tüntetések, a székházostrom, a szemkilövetések, letartóztatások és minden olyan erőszakos, a jogállamiságot megkérdőjelező cselekmény, ami előtte minálunk 56 óta nem nagyon volt, máig fokozza a belpolitikai helyzetet. (Mert nemcsak a nemzetközi helyzet fokozódik!) Az őszödi beszéd kiszivárgása (kiszivárogtatása, ellopása, telepatikus átküldése – elméletfüggő!) a mai napig a magyar politikai törésvonalak, illetve azok súlyának alfája és omegája. Mondhatni azt is, hogy egy újfajta politikai időszámítás kezdete.

200601

A szöveg nyilvánossága kerülése után minden másképp lett, már semmi sem maradt a régi. Az utódpárt és vele együtt az egész baloldal elvesztette a hazug módon magára aggatott „kompetens vagyok mindenben” illúzióját és természetesen a politikai, illetve a morális (ha egyáltalán volt ilyen) hitelességét. Szemben a Fidesszel, amely évtizedekre előre megtervezhette a NER-t, csak ki kellett várnia a következő választást, mert ha nem tett volna így, akkor a Hellerágnes-félék súgásának köszönhetően vélhetően puccsitának nevezte volna őket az európai liberális sajtó! De a választások után csak és kizárólag ők maradtak azok, akikről kellő számú mélyen tisztelt választópolgár hiszi el a kormányzóképességre való alkalmasságot. A Jobbiknak (szemben a MIÉP-pel, amely ugyan intellektuálisan erősebb volt, de nem jókor és jó helyen!) történelmi lehetőséget adott a felemelkedéshez. A baloldalt pedig, a következő évtizedre végleg hazavágta. És most, őszöd után 10-ben (öu.10.) is így állnak a dolgok. A beszéd azonban nemcsak ara volt hivatott, hogy leleplezze a magyar politika Münchhausen báróját, hanem arra is, hogy a sorok között megbúvó, az országról alkotott kissé cinikus, de valódi szocialista értelmezést is kidomborítsa.

Hogy miképpen gondolkodik egy szoci a saját kurva országáról!

És ezek, a beszéd mainstream következménye mellett, legalább olyan, ha nem fontosabb dolgok! De sajnos ezekről kevesebb szó esik. Mert elnyomja a nyilvánvalóan hazudozó politikus lelepleződésének szenzációja. Most viszont, a tízéves jubileum lehetőséget ad arra, hogy ezekről is megemlékezzünk! Nézzünk, szemezgessünk a születésnapi torta szeletek mellé egy-két ilyen „igazmondó elszólást”!

Tehát a gazdaság szarban volt és Magyarországot leírták 2006-ra, nem pedig Pannon Pumaként hasított a világban, ahogy arról a szoci-szadesz kormány a nyilvánosság előtt hivatalosan is megnyilvánult.

És az sem igaz, hogy a 2009-es csődöt a világgazdasági válság okozta volna, hisz mi már 2006-ra padlót fogtunk!

Ehhez a hazugsághoz pedig olyan „trükkök százai” is kellettek, amiről a szoci képviselőknek, azaz a parlamentnek sem kell tudniuk! Értsd: a kormány költségvetési csalást követett el és ez tök természetes volt Gyuriferi szerint. Legalábbis egy ideig.

200602

Aztán kevésbé ismertek azok a részek, ahol Gyuriferi azt állítja, hogy

„a felső tízezer termeli magát újra közpénzen”

, illetve a magyar iskolákban szegráció van. Azaz a korrupció rendszerszintű és az oktatásban jelen van a különböző esélyegyenlőség, illetve annak újratermelődése. HOPPÁ! Nem ezeket a vádakat emlegeti manapság Orbánék ellen a baloldali ellenzék, Gyurcsánnyal az élen?

De talán az egyik legizgalmasabb rész a kevésbé felemlegetett komponensek közül az, amikor Gyurcsány szarrá égeti az úgynevezett „baloldali szakértőket”! Akik ma is igyekeznek szakértőként fellépni és okoskodni az ATV-ben, vagy a G-nap óta a HírTV-ben is az Orbán-kormány ellenében. Mert aszondja:

Nahát, Surányi el szokta baszni a számolást… Ugyanez az értelmiség, akikről mint a haszontalanság mintapéldányairól szólt Gyuriferi, ma is az ország vezetésére vágynak, ma is a "számolás" képességének kizárólagos birtokosaiként beszélnek magukról. Semmit nem értenek.

200603

És hogy a főszereplőnek is adjunk valamit ajándékba a beszéd kiszivárgásának tizedik évfordulójára, el kell ismernünk, hogy bizonyos szempontból nagyszerű képességekkel van megáldva. Igazi jóstehetség, valódi politika vátesz! Ugyanis imigyen szól 2006 májusában:

Azóta is ez történik nem? Egymás közötti faszakodás miatt tart ott a baloldal, ahol, nem pedig azért, mert csinált valami komoly, de vitatható dolgot. És, így szóla Gyurcsány a próféták szavával:

„gondolom, hogy lesznek konfliktusok gyerekek, igen, lesznek. Lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt.”

Habár ő a

reformokra kiigazításokra

megszorításokra gondol, mint ok a tüncizésre, de ha nem is ezért, végül mégis igaza lett. Voltak tüntetések… De egy jóslatában azonban tragikusan nagyot tévedett szegény „igazmondó hazug juhász” (TGM szavai szerint a hazugságról igazat mondó Gyurcsány!). A tüntetők

„Előbb-utóbb megunják, hazamennek.” –

vélte a Böszme akkor még… Hát nem unták meg. Mint ahogy mi és a magyar választópolgár sem unja az őszödi beszédet. Ahogy tíz év után is eleven él a köztudatban minden klasszikussá vált és minden kevésbé ismert sora. Ahogy velünk él és befolyásolja ma is a belpolitikát a léte. Pedig még azt az ígéretet nem váltotta valósággá Gyuriferi, hogy a miniszterelnöki ténykedése után majd ír „kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról.” Talán a következő jubileumra… Addig pedig énekeljük el közösen, tizedszer is, a boldog születésnapot! „Kell még valamit mondanom, Ildikó?”

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.