Pesti Srácok

Keleti Pályaudvar a baloldal Jankapusztája

Keleti Pályaudvar a baloldal Jankapusztája

Mindenképpen derék dolog, hogy még ha csak szerény infrastrukturális hozzájárulás keretén belül, de hazánk ismét tevőlegesen hozzá tudott járni egy tömeggyilkosság, egy terrormerénylet megszervezéséhez. Utoljára Jankapuszta usztasái kapcsán érezhettük így feszülni a honfiúi keblet, azóta a Sakál is csak üdülni, megpihenni járt ide, a pesti gőzbe két vérfürdő között.

A Magyar Idők – nyilván nem függetlenül a vasárnapi eseményektől – kihozott egy összefoglalót a párizsi és brüsszeli merénylők magyarországi kalandjairól. A francia hatóság jogsegélykérelmére derítették fel magyar kollégáik Abdeslam és társai budapesti tevékenységét, hogy konkrétan merre jártak, mit ettek, kivel találkoztak, hol szálltak meg. Ez megtörtént és hát a válaszok illenék most sokakat nyugtalanítani. Nem minket. Itt van rögtön az, hogy az említett illető nem csak simán ideugrott egy willkommenskultur-fuvarra (l. azokat a konvojokat, melyekben nem annyira natív németek és osztrákok vitték el az ismeretlenbe a tömegeket), hanem több napot eltöltöttek a szépséges Zuglóban barátaival. Onnan időnként kisétáltak a Keletihez,

ahol találkoztak ezzel-azzal, nagy megbeszéléseket folytattak, talán még néhány zsömit is betoltak,

amit a készséges migszolosok szervíroztak nekik a mohamedán szabályoknak megfelelően. Apróság, minek ilyesmin fennakadni, egyrészt elképzelhetetlen, hogy terroristák keveredjenek a migránsok közé, másrészt ki nem éhezne meg merénylettervezés közben. Három kollégája, a 29 éves, algériai származású Omar Mostefai, a 28 éves, ugyancsak algériai származású Samy Amimour, valamint a 23 éves, marokkói származású Foued Mohamed-Aggad szintén a Keleti Pályaudvaron kapta meg a hamis szír okmányait, ami ugye elképzelhetetlen, mert a terroristák repülőgéppel mennek merényelni, ahogy azt Zsohár Zsuzsától a német titkosszolgálat vezetőjéig annyian megerősítettek. Ők azok, akik a terroristák elöl menekültek Szíriából. Ugye. Ami viszont megnyugtató, arra nézve nem került elő bizonyíték, hogy egyikük-másikuk

Baba ölében
PestiSracok facebook image

aludt volna, miközben Komáromy Gergő az Imedzsint gitározza nekik. Szerencsére, mert ez esetben felmentő ítéletet kellene hoznia a francia bíróságnak… Emlékezhetünk, milyen felháborodással fogadták a migrisimogató barátaink, mikor Párizsban néhány végtag és ceruzaelem között hamis szír útleveleket találtak.

Azokat Orbán rakta oda, más oka nem lehet!

– mondták és elvonultak duzzogni. Pedig a helyzet az, hogy

pont úgy történt minden, ahogy azt a magunkfajta cinikus gazemberek megjósolták.

És ez nem minket dicsér, mert aki nem teljesen hülye, vagy nem teljesen gonosz (vagy gonosz hülye), annak mindig is egyértelmű volt, hogy ahol tizezrek vágtáznak mindenféle ellenőrzés nélkül, ott lesznek terroristák is. A tanulság mindössze az, hogy ugyan segíteni nem sikerült a harmadik világ segglyukaiból elővánszorgó milliókon, de legalább segítettek megölni egy halom franciát és németet. Ez is eredmény, de legközelebb ne csak zsömiket gyártsanak, hanem bombát is, elvégre aki fél szívvel segít, az nem segít.

Ajánljuk még

Az Akta – A fizetési meghagyás a lakásmaffia legújabb módszere?

Ps TV 2023 szeptember 28.
Váratlan, nehéz élethelyzetbe került emberek és családok egy részben hivatalos, törvényes eljárásban, közjegyzők közreműködésével veszíthetik el mindenüket és kerülhetnek utcára néhány év alatt, akár egyetlen családtag pár százezer forintos tartozása miatt. Fizetési meghagyás – ez a kulcsszó, ahogy a károsultak mondják, az ingatlanmaffia legújabb módszere. Tippadók, végrehajtók, közjegyzők és úgynevezett árverési vevők zsíros üzletéről rántjuk le a leplet, amit jószerével csak törvénymódosítás tudna megfékezni. Az Aktában három ember, három család drámáját meséljük el, akik közül ketten már elveszítették az ingatlanukat, és bemutatjuk a módszert, amivel minimális befektetéssel több tízmilliós ingatlanokat tudnak lehúzni a nem eléggé dörzsölt áldozatokról, gyakorlatilag büntetlenül.

Az új világrend és a Sátán – The Right Brothers

Ps TV 2023 február 17.
A haladással és az értékek lebontásával nemcsak az olyan betegségek lopakodnak be a mindennapjainkba, mint a pedofília, a transzneműség, hanem az önimádatnak és a normális társadalomba való beilleszkedés teljes hiányának “hála”, már a Sátánt imádni is emberi jog, sőt, modern és haladó, legalábbis egy szűk réteg szerint, akiknek száma folyamatosan növekszik. Nem meglepő ez egyébként, míg a konzervatív világnézetnek, a keresztény életnek vannak erkölcsi és morális alapvetései, addig a modernkori sátánizmus az egyszerűbb utat ajánlja fel: csak magaddal törődj, nem kell dolgoznod, feküdj le bárkivel és korlátok nélkül, kötelezettségmentesen élvezd az életet. Ennek hátterét boncolgattuk Georg Spöttlével a The Right Brothers-ben, de megnéztünk egy ijesztő esetet is, egy jobboldali aktivista szüleit letiltottak bizonyos népszerű szolgáltatásokról, arra hivatkozva, hogy kapcsolatban állnak egy konzervatív emberrel.