Pacifizmus és permanens krízis I.

„Franciaország új elnököt választ jövő májusban. A kampány, a jelöltek, a pártok közötti viták fősodra a jelenleg fennálló „megosztó” segélyezési-szociális rendszer, az egyre növekedő közigazgatási hiány, az általános gazdasági válság mentén zajlik; és egyre inkább tűnik úgy: a politikusok elvesztették a kapcsolatot a hétköznapok valóságával.” – áll a Gatestone Institutejelentésében. Érdemes elolvasni.

Mi a francia (európai) valóság? A fékezhetetlen erőszakból, az állami, társadalmi reakció hiányából eredő általános kétségbeesés, egy homályos polgárháborús előérzet, az agonizálás. A második világháborút megelőző pacifizmus, erkölcstelen megalkuvás öröksége. A kollektív biztonság ideológiája és illúziója megbukni, eltűnni látszik. A liberális demokráciák elhanyagolják a külpolitikát, nem költenek önvédelemre, a határvédelemre, a fegyverkezésre, a közvéleményt a médián keresztül puszta hírfogyasztóvá degradálja, a saját közösségük túlélésével kapcsolatban a könnyed nemtörődömség mérgét csepegtetik az emberek fejébe. A franciák régi átka ez a gyávaság. Reméljük változtatni fognak. Nem pusztán az elmúlt évek brutális, nyilvánvaló terrortámadásaira gondoljunk, hanem az egyre több helyen megjelenő, fenyegető (fél)bűnözői-terrorista csoportokra, javarészt fiatal muszlimok által elkövetett bűncselekményekbe bújtatott terrorizmusra (ha ez démonizálás, akkor vállaljuk). Újból felhívnánk a figyelmet: az integráció (bármit is jelentsen) egyértelmű kudarc. A haszontalan és értelmetlen integrációnak (asszimilációnak) csak áldozatai vannak. Az események – természetesen – köthetőek az egész évben zajló munkajogi reform elleni tiltakozások keltette káoszhoz és közhangulathoz. Nézzük néhány példát a közelmúltból (a jelentés alapján Franciaországra leszűkítve, a teljesség igénye nélkül): Tremblay-en-France (Seine-Saint-Denis, Párizs közelében): a Hélène-Boucher Gimnázium (szakiskola) igazgatóját október 17-én az iskola épülete előtt több személy megtámadta. A helyzet hamar elfajult, néhány “fiatal” (a leegyszerűsített, politikailag korrekt kifejezés, amivel muszlim fiatalokat takargatja a francia média) Molotov-koktélokkal dobálta meg az épületet. Mikor az igazgató megpróbálta lecsillapítani a támadókat, azok egyszerűen megrugdosták. Ötven azonosítatlan személy vett részt az incidensben. Ez volt sorozatban a harmadik erőszakos eset, amely az egyébként is problémás környéken történt, négy nappal a támadást megelőzően két járművet gyújtottak fel az iskola közelében. (Az elmúlt néhány hónapban hat hasonló, az iskolákat érintő incidens történt szerte Franciaországban, pl.: Toulouseban, Calaisban, Strasbourgban.) Egy hónappal később a Le Monde napilap

a környéken, más iskolákban tanuló diákokkal, azzal a céllal, hogy kiderüljön, mi húzódhat meg az események hátterében. Yacine a Panthéon-Assas Egyetem 21 éves hallgatója szerint a támadás tervezett volt:

“Ez egy figyelmeztetés. Ezek a fiatalok nem találomra támadták meg az iskolát; ők az intézményt, egyúttal az államot támadták meg.”

Argenteuil (Val d'Oise, Párizs külvárosa): A Paul Langevin általános iskola egyik tanárát október 17-én két fiatal támadta meg a nyílt utcán, miközben gyerekeket vezetett vissza az iskolába a közeli sportpályákról. Az indok az volt, hogy a férfi felemelte a hangját miközben egyik diákját fegyelmezte. A fiatalok, a kocsijukból kiszállva rasszistának nevezték a tanárt, és az osztály előtt összeverték (az egyébként ötven éves férfi kórházba került). A Le Parisien

a támadók egyike így kiabált:

“Te nem parancsolhatsz nekünk, csak Allah!”

Október 16-án egy kórházba szállított beteghez nagyobb társaság csatlakozott, és terrorizálta a Gustave Dron Kórház sürgősségi osztályát, Tourcoing-ban,

a La Voix du Nord. Két orvost vertek meg, az egyikük súlyos sérüléseket szenvedett. Az egyik nővér szerint

„…tíz ember tolakodott a sürgősségi osztály felé. Az orvosok felszólították őket, hogy hagyják el az intézményt és távozzanak… mire eltűntek már az egész osztályt feldúlták, berendezéseket rongáltak meg, a betegek és rokonaik pedig sokkos állapotban voltak.”

A támadók a város La Bourgogne kerületéből érkeztek, amit javarészt észak-Afrikából származó bevándorlók laknak. A kórházi támadásnak már volt előzménye. Október 4-én tizennégy autót gyújtottak fel, és tizenkét embert tartóztattak le La Bourgogneban. Az

négy napon át tartott, és azt követően tört ki, hogy a rendőrség letartóztatott egy férfit, amiért az nem volt hajlandó autójával megállni a többszöri rendőri felszólítás ellenére sem. Október 17-én a rendőrség országszerte tüntetéseket, sztrájkokat

. A kiváltó ok: tavasszal közel háromszáz rendőr sérült meg a munkajogi tüntetések és a rendőrség ellen elkövetett egyéb terrortámadások során (továbbá az általános, országszerte megjelenő rendőrellenesség, az állítólagos rendőri túlkapásokkal szemben szervezett demonstrációk). A legdrámaibb eset júniusban történt, amikor Larossi Abballa, a 25 éves ISIS szimpatizáns

a helyi rendőrparancsnokot és feleségét a Magnanvilleben (Párizs közelében), saját házukban. A gyilkosság előtt néhány héttel, Twitter-oldalán hűségesküt tett Abu Bakr al-Bagdadinak, majd felszólította a hittestvéreit, hogy

„…a dzsihád kötelező, mert védekezés”

. Október első heteiben

egy rendőrjárőrt Párizs külvárosában. Négy rendőr sebesült meg egy megközelítőleg 15 fős muszlim bandával lezajlott összecsapásban. Feltört utcaburkolattal és Molotov-koktélokkal dobálták a rendőröket; az eseményeket követően két rendőrt mesterséges kómába kellett helyezni súlyos égési sérüléseik okán. Néhány nappal később az eset

egy másik no-go zónában, Párizs közelében, a Val-Fourré lakótelepen. Itt a rendőrség gyorsan reagált és könnygázzal szétoszlatta a tömeget. Bizonytalanság, félelemérzet az emberek között, akik már nem érzik magukat biztonságban, a kórházakban, az iskolákban, az utcákon, a szórakozóhelyeken, a közintézményekben. Az egy éve is hazug, képmutatónak tűnő szlogen a „NOT AFRAID” szavatossága lejárt. A franciák ma egy olyan polgárháború nyomasztó előérzetében élnek, ami váratlanul pusztíthat el körülöttük „mindent és mindenkit”. Az utolsó lélegzetvétel terhével, nyomasztó álombéli bénultságban, a végletekig fokozott kiszolgáltatottságban élni. Ezt a kell viselniük.