Elkóborolt határozat és a nagy sertésháború
Történt 1859-ben, hogy az európai szemmel távoli és minden jelentőséget nélkülöző San Juan szigetén kitört a történelemkönyvekbe disznóháború néven bevonuló incidens a maroknyi kis sziget biztonsága felett őrködő amerikai és brit csapatok között. A felfordulást egy elkóborolt malac okozta, ami a költői nevű Charles Griffin tulajdonát képezte, egészen addig, míg a rövid, ám annál hevesebb összecsapás egyetlen hősi halottjaként jobblétre nem szenderült.
Amennyiben nem pusztán a hadtörténeti jelentőségű eseményeket vesszük sorra, könnyen gyanút foghatunk, hogy nem egy kóbor sertés miatt kezdtek el egymásra tüzelni a brit és amerikai csapatok. Ebben az időben húzták meg a keleti partig Kanada és az Egyesült Államok közti határvonalat, amit – az angolszász népekre jellemző virágzó fantáziával – egy egyenesben határoztak meg. Csak hát Vancouver szigete a földtörténeti fejlődés során, meg nem bocsátható pimaszsággal kissé lelógott erről a remek, hibátlan és káprázatos magabiztossággal megalkotott vonalról, és ezt tovább bonyolították a ránézésre Vancouver szigetéhez tartozó további apró szigetek, melyek papíron már Oregon államhoz tartoztak, amit meg az amerikaiak nemrégiben felszabadítottak a spanyol elnyomás alól (hehehehe).
Így aztán a britek és az amerikaiak csapatokat telepítettek, megelőzve ezzel azt, hogy az ellenérdekelt fél esetleg közigazgatást, utakat, gyárakat telepítsen oda, ezzel kikényszerítve az egyoldalú, nem civilizált megoldásokat. A csapatok meg unatkoztak, márpedig a fegyverek ontológiai bizonytalansága ismert probléma, így a normális ügymenet részének tekinthető, hogy egy kóbor disznó miatt lövöldözni kezdtek egymásra.
Valami egészen hasonló tört ki hazánk és a nemzetközi libnyaf között a CEU névre hallgató enklávé miatt, melyre valamiféle, a fasiszta, orbánista Magyarisztánban megbúvó, területen kívül csodaként tekint a haladó értelmiség. Mint egy épületnyi Károlyi Mihály szoborra, ahol nem érvényesül az önkény, de van 73 társadalmi nem. És persze – eltérő hangulatjelekkel – vica versa.
A történeti hűség kedvéért szögezzük le, az Oktatási Hivatal jelentése, ami sorra veszi a Magyarországon működő külföldi egyetemekkel kapcsolatos problémákat, a CEU-val kapcsolatban olyan sarkalatos kifogásokat nevesített, mint az „A-jellegű űrlap” helyett a „B-jellegű űrlapot” küldték be késedelmesen iktatásra. Mindezt az Origó szemfüles újságírója lefordította törvénytelenségre és Soros-egyetemre, onnan meg szegény disznó megszopta.
Két, hisztérikus állapotban lévő, a másikat mérhetetlenül gyűlölő fél elkezdte mogyorózni egymást, miközben egyik sem akart igazán háborúzni. Csak benne volt a levegőben. Kíváncsi leszek, mikor jön rá valaki, hogy konkrétan nincs is miért viaskodni. A CEU-t se megszüntetni nem akarták, se ok nem lenne a megszűnésére, se semmi. Konkrétan nem történt semmi, csak egy OH határozat elkóborolt.
