Ami abszurd, és ami nem az
Most, hogy ismét ránk támadtak a migránssimogatók barátai és ismét megöltek néhány jó európait, értelemszerűen háttérbe szorult a Momentum mozgalom sajtó-agressziója. No, hát igen, végső soron ők nem géppuskákkal mentek be a szerkesztőségbe. De azért kár lenne szavak nélkül elmenni Orosz Anna, a Momentum elnökségi tagjának néhány nappal ezelőtti nyilatkozatai mellett.
A derék mozgalmár a közelmúltban efféléket fejtegetett az Egyenes Beszédben:
„A legfontosabb dolog az az, hogy mi nem tekintjük az origó munkatársait a sajtó munkatársainak, mert az Origó az egész egyszerűen az állami propagandagépezet része, az állami propagandaminisztériumnak egy kihelyezett főosztálya, és semmi más céljuk nincsen, mint, hogy a Fidesz bebetonozásának célját, azt szolgálják. Egész egyszerűen. Én azt gondolom, hogy rájuk nem lehet úgy tekinteni, mint a független sajtó részei, s ezért nem is érvényesek rájuk azok a szabályok, amelyek, mondjuk, a sajtó más munkatársaira érvényesek.”
Kicsit később így folytatta a gondolatmenetet:
„Nekünk – tényleg – az volt a célunk ezzel az akcióval, hogy rámutassunk, hogy abszurd, hogy 2017 Magyarországán működik egy propagandagépezet, ami gyakorlatilag semmi mást nem csinál, mint egymás ellen fordítja a magyar állampolgárokat…”
Végezetül így zárja a Momentum krédóját:
„Minket az zavar, hogy az Origó, a Pesti Srácok, és a hasonló, önmagukat sajtóorgánumoknak tituláló szervezetek egyszerűen mérgezik a közbeszédet, mérgezik a társadalmunkat azzal, hogy alaptalanul hoznak le lejárató cikkeket, és keltenek ellenségképeket a társadalomban.”
Elnézést kérek a hosszas idézésért, de annyira szép, kerek ostobaságot beszélt a fiatal pártaktíva, hogy meghatottságomban nem is tudtam eldönteni, mit lenne érdemes kihagyni a szövegből. Azt viszont tudom – bármilyen mélyen is érintett elsuhant ifjúságom agitprop szövegeire emlékeztető nyilatkozat –, hogy mire érdemes reflektálni mindebből. (Úgy is, mint „az állami propagandaminisztériumnak egy kihelyezett főosztálya” szorgalmas munkatársa.)
Kiváltságok
Kezdjük talán azzal, amit a gyermeklélektan úgy nevez, hogy egocentrikus gondolkodás. Ez az az dolog, amikor a kiskölök nem tudja elképzelni, milyen lehet a homokvár a túloldalról nézve. Egyszerűen nem tud ilyen fogalmat alkotni. A homokvár olyan, amilyennek ő látja, és kész. Erről nem is lehet vitát nyitni. Hogy a másik oldalon van esetleg egy innen nem látszó tornyocska, meg alagutacska, meg egy lábnyom is, mert Lóci bácsi, a gázszerelő rálépett, nos, az innen nem látszik. Zavaró ez az egyszempontúság, mert attól még, hogy a baloldali, liberális nyilvánosság szereplői – a maguk valóságának megfelelően – azt képzelik, hogy amiképpen ők pártmunkások, azonképpen mindenki más is pártmunkás, attól még ez nem igaz. Meg persze azt sem egészen értem, miért kellene mindenkinek a független sajtó részének lennie? Van független sajtó, meg nem el nem kötelezett, van bulvárlap, meg irodalmi folyóirat, van szakmai kiadvány, meg propagandabuletin. Mindegyik újság. Nem egészen érthető, mi a baj pont az Origóval, meg a Pesti Srácokkal, és miért nincs semmi baj, teszem azt az Amerikai Népszavával, vagy a Klubrádióval, amelyek szemlátomást sokkal elkötelezettebbek, mint az említett orgánumok, tetejébe marhaságokat is közölnek valóság gyanánt. Csodálatos bepillantást enged a Momentumos gondolkodás mélylélektanába Anna kiváltságokkal kapcsolatos megjegyzése:
„azt gondolom, hogy rájuk nem lehet úgy tekinteni, mint a független sajtó részei, s ezért nem is érvényesek rájuk azok a szabályok, amelyek, mondjuk, a sajtó más munkatársaira érvényesek.”
Körülbelül egymillió éve vagyok újságíró, de soha nem halottam arról, hogy a tollnokokra különleges szabályok vonatkoznának. Régebben volt olyan, hogy újságíró igazolvánnyal be lehetett menni rendezvényre, vagy múzeumba, de ma már csak a legkonzervatívabb helyeken létezik ilyen kiváltság. Hülyeség is lenne.
Az új médiumoknak köszönhetően az újságírás fogalma vált értelmetlenné, értelmezhetetlenné.
Ki az újságíró? Kinek van joga újságírónak neveznie önmagát? Lehet valakit leújságírózni? Ildomos szerkesztő úrnak szólítani egy bloggert? Újság-e a Mandiner? És a Huffington Post? Újságíró-e a blogger, akinek szerzeményét a Mandiner közli? És a Huffington Post? És, ha szemlézi a New York Times is?
Gyűlölet és gyűlölködés
Persze, értem én: újságíró az, aki a haladás barátja, baloldali, liberális, még újságíróbb, ha a CEU-n szerzett diplomát, aki meg nem, az túlnyomórészt fasiszta uszító. Mi más lenne? Mulatságos ám ez, mert, ahogy egyre többször mutatja ki a baloldal rólam és a barátaimról, hogy fasiszták vagyunk, lassan már afféle megtisztelő megszólításnak érzem. Akit ők lefasisztáznak, az jó eséllyel közel áll a normalitáshoz. És ezzel rá is kanyarodhatunk arra, mi abszurd és mi nem az. Az ugyanias,
„hogy 2017 Magyarországán működik egy propagandagépezet, ami gyakorlatilag semmi mást nem csinál, mint egymás ellen fordítja a magyar állampolgárokat”
nem abszurd, hanem nem igaz.
De oké, nevezzük propagandagépezetnek a kormánypárti sajtót.
Nem pontos, nem tükrözi a valóságot, ám legyen: egy agresszív ellenzéki arc fogalmazhat így. Rendben, nevezzük az üzenetek tartalmát egymás ellen fordító igyekezetnek. Ez sem pontos persze, sőt ez is marhaság ugyan, de végső soron a kormánybukatató szándékba sok minden beleférhet. Az azonban logikailag sem jön ki, hogy a kormányzati kommunikáció a magyar állampolgárokat akarná összeugrasztani. Miért tenne ilyet? Miért jó a Fidesznek, hogy a magyarok utálják egymást? Ez megint inkább olyasmi lehet, amit a Momentumosok fejében van: gyűlölet és gyűlölködés. A kormányzatnak az a jó, ha szembenállás helyett a magyarok egységesek. Egységesen támogatják a kormány politikáját. Mondjuk, közösen kiállnak a betelepítések, a kötelező kvóták, a multikulturális emberkísérletekkel szemben. Vagy közösen lépnek föl, hogy megfékezzék az összeurópai állam hagymázas álmait kergető brüsszeli ámokfutókat. Esetleg egyetértenek olyan dolgokban, hogy a család fontos dolog, hogy a férfiak és a nők… (Na, ezt nem is kell bonyolítani), hogy vannak férfiak és nők… Nem sorolom. Ez a kormány jól felfogott érdeke. Abszurd pedig mindaz, ami ezen kívül van. Abszurd a politikailag korrekt beszéd, a safe space-kultúra bárgyú kérődzése, a genderideológia gyermekbugyikban turkáló perverzitása, abszurd a családok felszámolására törő ultraliberális igyekezet, abszurd a gyilkosaink befogadásáért lelkesülő szuicid indulat. Abszurd a Momentum mozgalom és mindaz, amit képvisel.
