Negyven évvel ezelőtt arattuk utolsó világbajnoki győzelmünket
Miközben a világban egyre magasabbra hág a vb-láz, hiszen pár nap múlva megkezdődik a labdarúgó-világbajnokság Észak-Amerikában, nekünk, magyaroknak is akad egy sajátos vb-évfordulónk. Éppen ma negyven esztendeje ugyanis annak a vb-nek, hogy a magyar labdarúgó-válogatott megszerezte mindmáig utolsó világbajnoki győzelmét. Az 1986-os mexikói világbajnokságon egy leforrázó szovjetek elleni vereség után négy nappal került sor a Kanada elleni csoportmeccsünkre, ahol mindenképpen győzni kellett továbbjutási reményeink életben tartásáért.
Aligha lesz még egy olyan különleges, kettős érzésekkel várt mérkőzése a magyar labdarúgó-válogatottnak, mint a Kanada elleni vb-csoportmeccs. Már ami a magyar szurkolók lelkivilágát illeti. Egyszerre volt jelen a félelem és a reménykedés. A félelem attól, hogy a szovjetek elleni súlyos vereséggel véget ért a csoda, és ezúttal sem lesz sikeres számunkra a világbajnokság. Jelen volt ugyanakkor még a reménykedés is, hiszen a 0-6 leforrázó valósága ellenére élénken élt bennünk az 1984 és 1986 között látott fantasztikus menetelés, a nagyobbnál-nagyobb sikerek emléke, a csapat többszöri, felejthetetlen játéka. S – gondoltuk optimista pillanatainkban – ha létezik ideális ellenfél a hatgólos vereség feledtetésére, a talpra állásra és a korábbi, sikerekkel övezett útra való visszatérésre, akkor az a kanadai válogatott, amelyben többnyire lelkes amatőrök kergették a labdát, s amelytől már az valóságos csodaszámba ment, hogy képes volt sikerrel venni a selejtezőket.
Június 6-a 1986-ban péntekre esett. Ezúttal nem a közelgő hétvégét vártuk, mint bármely szokványos héten, hanem az este nyolc órakor kezdődő meccset. Az első forduló eredménye – miszerint csak kínkeserves meccsen verték őket a franciák – sem adott túl sok okot a félelemre, hiszen Kanada korábban még sosem szerepelt világbajnokságon, az pedig tudvalévő, hogy minden újonc felszívja magát története első vb-meccsére. Így aztán abban bíztunk, hogy a franciák elleni, kétségtelenül tisztes helytállásukkal a juharlevelesek el is lőtték a Mexikóba magukkal hozott puskaporukat. Miután pedig nekünk a szovjetek elleni vereség után gólarányt kellett volna javítanunk, megindult a reménykedés, hogy sokgólos győzelmet aratunk majd, amellyel lényegében ki is köszörüljük a szovjetek elleni csorbát.
A szurkolók azonban nem voltak ott Mexikóban, a Comanjilla Gyógyszállóban és nem tapasztalták meg azt, amit a szövetségi kapitány igen.
A VB az ilyen...
„A 6-0-s vereség hatása borzasztó rombolást végzett hároméves edzői munkámban. Hitében, tudásában, tartásában csalatkozott, ingerült, idegileg megviselt csapatot kellett talpra állítani azzal a céllal, hogy a meccset minden körülmények között meg kellett nyerni.”
(Forrás: Mezey György MLSZ-nek leadott jelentése az 1986. évi mexikói vb-ről)
Csapatunk a következő felállásban játszotta le a meccset: Szendrei – Sallai, Kardos, Garaba, Varga – Burcsa (Róth), Nagy A. (Dajka), Bognár, Détári – Kiprich, Esterházy. A mindenképpen győzelmi reményekkel várt mérkőzés álomszerűen indult. Egy nagyszerű Détári-keresztlabdát Kiprich vett át a jobbszélen, lapos beadása levágódott egy kanadai védőről, éppen Esterházy elé, aki fordulásból, jobbal a kapus lába mellett a rövid sarokba lőtt. Mindössze másfél perc telt el a meccsből, máris vezettünk, ráadásul ezzel a góllal Esterházy Márton az egész világbajnokság egyik leggyorsabb gólját szerezte. Eszményi módon kezdett tehát csapatunk, megteremtve annak a lehetőségét, hogy nyugodtan játszhasson, és a saját, eredményes futballját alkalmazva, akár valóban gólarányt javítson, helyrehozva a szovjetek ellen megtépázott renoméját, és megrendült lelkiállapotát.
Sajnos azonban a folytatás nem így alakult. Csapatunk a szovjet meccshez hasonlóan bénultan, rendkívül görcsösen játszott. Az akarás látszott a játékosokon, tehát nem az akarati tényezőkkel volt a baj, ám szinte kizárólag biztonsági játékot játszott csapatunk, alig-alig kezdeményeztek futballistáink. Amikor pedig mégis, akkor rendre hiba csúszott a próbálkozásokba, és sajnos továbbra sem volt semmi nyoma a csapattól korábban látott és megszokott szellemes, ötletes, imponáló játéknak. A 0-6 által lábakra rakott béklyók minden kezdeményezést kiöltek, sőt, olykor a kanadaiak játszottak észrevehető mezőnyfölényben. A második játékrészben, ha lehet, még inkább visszaesett együttesünk teljesítménye, az első formás támadásunkra 30 percet kellett várni… A futball különös fintora, hogy ez a támadás rögtön góllal is végződött, így győzelmünket sikerült bebiztosítani. Détári Lajostól indult a támadás, ragyogóan tálalt Kiprich elé, akinek lövését még védte Lettieri, a kanadaiak hálóőre, ám a kipattanó labda éppen az akciót végig kísérő Détári elé pattant, aki kapásból a hálóba továbbított. Mindmáig ez a magyar válogatott utolsó, vb-n szerzett gólja. A meccsről utólag a következőket fogalmazta meg a szövetségi kapitány.
„A tavasszal Brazília ellen győztes, támadóbb összetételű csapattal álltunk ki (Hannich helyett Burcsa) annak érdekében, hogy a játék irányítása biztosított legyen. A mérkőzés megkezdése után azonban cserét kellett végrehajtani, mert az addig középpályán játszó csatárt, a hatalmas termetű, kiválóan fejelő Vrbalicsot Sallai oldalán a balszélre előretolták. Az elején elért gyors gól után biztonsági játékra állt be a csapat – az akkori körülményeket és állapotot tekintve, számukra érthetően –, és igen nagy erőfeszítések árán, önmagát legyőzve, 2-0-ra nyert, nem rosszabb játékkal, mint ahogy a francia vagy a szovjet csapat is nyert Kanada ellen.”
(Forrás: Mezey György MLSZ-nek leadott jelentése az 1986. évi mexikói vb-ről)
A mérkőzéshez, pontosabban annak utózöngéjének összképéhez tartozik, hogy a korabeli tudósítások szerint a győzelem ellenére valóságos perpatvar alakult ki a magyar válogatott szállásán megtartott sajtótájékoztatón. Hiába ugyanis a kétgólos magyar siker, a külföldi újságírók szinte szétszedték kérdéseikkel a szövetségi kapitányt, keresve a választ a magyar csapat korábbi arculatának elvesztésére. Mezey György jókora ingerültséggel verte vissza ezeket a támadásokat, amelyeket a zsurnaliszták természetesen támadásként értékeltek. Így aztán nem csupán a meccsen mutatott játék, de a kínos pillanatokkal tarkított sajtótájékoztató is rossz emlékként élhet a mieinkben és legkésőbb ekkor elveszítette csapatunk a nemzetközi sajtó korábbi rokonszenvét is.
Gyenge játék ide, sajtótájékoztatós balhé oda, a győzelemért járt a két pont, így a szovjetek elleni csúfos vereség ellenére a saját kezünkben volt még a sorsunk az utolsó csoportmérkőzésünk előtt. Ma már tudjuk: mindhiába. Június 9-én 3–0-ra kikaptunk Franciaország ellen, amellyel elszálltak továbbjutási reményeink. Válogatottunk összességében a világbajnokság tizennyolcadik helyén végzett, igaz, a csoportkör zárásakor kiderült, hogy végül csak rosszabb gólkülönbségünk miatt nem sikerült a legjobb tizenhat közé kerülni.
A világbajnokság után ízekre szedte a közvélemény a „mexikói válogatottat”, ennyi év elteltével azonban minden átértékelődik. Gyaníthatóan egyetlen újságíró, szurkoló és futballszerelmes sem volt, aki 1986. június 6-án, úgy este fél 10 körül fogadni mert volna arra, hogy Détári Lajos akkor szerzett találata még negyven(!) évvel később is a magyar válogatott utolsó világbajnoki gólja lesz. Márpedig így történt. Sajnos azóta nem csupán gólt nem szereztünk, de még kvalifikálnunk sem sikerült egyetlen vb-re sem.
Pedig Mexikótól napjainkig éppen kilenc világbajnokság zajlott le, és jövő hét közepén megkezdődik a tizedik is. A sors fintora, hogy részben éppen Mexikóban – de ezúttal is nélkülünk…
Vezető kép: a magyar válogatott kezdőcsapata a Kanada elleni világbajnoki csoportmecccs előtt 1986. június 6-án Irapuatóban. Fotó: Getty Images
