Ha a Jobbik plakátkampánya érdekel, akkor a takarítókat keresed, vagy nyakon leszel baszva!

Már mindenki többé-kevésbé kicsámcsogta magát a Jobbik G-kedvezményes szerződés keretében kiragasztott plakátjain. A legmócsingosabb falatot azonban eddig ügyesen kerülgették a tányéron, köztük Vona pártlélekkel, pedig egyszer szembe kell nézni azzal is. Azaz, ha lenyugszanak a kedélyek, megússza-e a Jobbik a csicskapártosodásba fordult néppártosodást, vagy megbukik valaki és tényleg az lesz a vége, amit a mértékadó és felkészült elemzők (mi) jósoltunk, vagyis hogy két szék (szélsőjobb-jobbközép) között a földre ülnek.

Tény, ha oktatni kellene a politikai kommunikációs zavar elhárításának csődjét, a hogy

ne csináld!-

ot

,

akkor ez a sztori tankönyvbe illő esettanulmányként szolgálhatna. Merthogy a mi is zajlik a Jobbikban tulajdonképpen, az még a brittudosók számára is nehezen megfejthető kérdés. Április óta a pártelnök, a szóvivők, a gazdasági igazgató és a pártigazgató mást és mást mond a kirakott plakátok számáról, azoknak ellenértékéről meg úgy általában Símacskával való frissen bimbózó szerelmükről. (Megjegyzem: egyedül Szabó Gábor pártigazgató számai stimmeltek egy esetben...) Azután két hónap össze-vissza beszélés után valakinek végre sikerült igazat mondani, azaz egy közleményben pontosan leírták, hogy mennyi az annyi. Jellemzően új célcsoportuk miatt, hiszen a Népszava derített ki néhány eddig nem említett apróságot a tisztán üzleti alapú csicskulásukról. Kiderült, hogy nevetségesen alacsony, úgy 233 forint per napi áron kaptak egy-egy óriás plakátot Simicska Lajostól „a rendszerszintű korrupciót felszámolni kívánó” jobbikosok...

Azaz egy óriásplakát Vonáéknak a Simicska cégnél kevesebbe került, mint egy liter tej, de ne ezzel a hasonlattal kérjék ki Feketegyőriandris véleményét erről!

Felesleges is volna, mert Andrisnak úgysincs véleménye semmiről, ami bonyolultabb egy tőmondatnál. Térjünk vissza a Jobbik plakátjaihoz, mert mint az közismert: szerelemben és pártfinanszírozásban ugyan nincsenek szabályok, a hihető magyarázkodásnak viszont vannak. Az újságíró kérdez a pártlélek és -elnöktől a sajtájon:

„Valósak, illetve reálisak-e ön szerint a számok?”

; illetve:

„Ön szerint piaci árakon adta-e Simicska Lajos a hirdetési felületet a Jobbiknak?”

; vagy:

„Nem veti-e fel a tiltott pártfinanszírozás gyanúját az ügy?”

; továbbá:

„Miből fizette a Jobbik a plakátkampányát? Most akkor vettek-e fel rá hitelt, vagy nem?”

; és végül:

„Mit szól ahhoz, hogy Simicska Lajos cégénél megjelenő számok köszönő viszonyban sincsenek a Jobbik által hivatalosan közöltekkel?”

Szóval csupa-csupa

„szemétkedő kérdés”

, amihez persze a Jobbik szerint senkinek semmi köze sincs. És különben is: miért érdeklődik egyáltalán egy újságíró erről? Mit kíváncsiskodik? Hogy nem baszta még nyakon senki a szemtelen provokátorát! Na, majd jól megírjuk a pártalapítványunk által finanszírozott zsebsajtónkban, hogy ezek egytől egyik propagandisták... Jön is a pártlélek-elnök kitűnően kidolgozott válasza: „

A sajtótájékoztató a Fidesz korrupciójáról szól... erről az ügyről itt és most nem nyilatkozom és ne is kérdezzen senki! Majd a mellettem álló szóvivő úr válaszol.”

„De ugye csak tudja a szerződés részleteit, amit pártelnökként aláírt, s amely egyre inkább érdekli a szavazópolgárokat”

– szemtelenkedik tovább az újságíró, mert annak a visszataszító fajtának egyik képviselője, amelyik szerint jobbikosnak is fel lehet tenni kérdéseket. Erre Vona:

„Már mondtam, a részletekre a sajtószóvivő úr válaszol.”

Jó, akkor jöjjön valamelyik sajtószóvivő – nyugszik bele ez az aljas módon kíváncsi újságíró. A sajtószóvivő úr pedig válaszol:

„A számokat hivatalosan egy közleményben közöltük a nyilvánossággal. A többi részlettel forduljanak a pártigazgató úrhoz!”

„De mégis, mi kíváncsiak lennénk a párt hivatalos válaszára.”

– erősködik tovább ez a rongyember, akinek ugye semmi köze nincs ahhoz, hogy egy párt, amelyet leginkább az adófizetők tartanak el, hogy bűvészkedik.

„A részletek nyilvánosak, a többi üzleti titok, ami pedig még kérdésként felmerül az ügyben, arra a pártigazgató úr válaszol.”

És ő hol van? Szabó Gábor nem veszi fel a telefonját... De ha mégis megtenné, valószínűleg a gazdasági igazgató úrhoz irányítaná, aki pedig valaki máshoz, végül az szemtelenül kíváncsi újságíró eljutna a Jobbik irodájának takarítójához, hogy végre választ kaphasson a kérdéseire, amiért egyébként is nyakonbaszás jár a jobbikosok szerint. A legszebb az egészben, hogy ez a sztori nem fikció...

Ez a rideg valóság.

Ha valakit tehát érdekel a Jobbik pénzköltése, akkor jobban teszi, ha egyből a takarító személyzetet keresi meg. Talán nekik már megsúgták a Jobbik spin doktorai, hogy mit kell ilyenkor mondani. És legalább megússza a kérdező, kíváncsi újságíró a nyakonbaszást.