Pesti Srácok

Hivatalos: 84 év után rehabilitálták az SA-t

Hivatalos: 84 év után rehabilitálták az SA-t

A 20. századi progresszió mintaállama, a Harmadik Birodalom számos előremutató, korát meghaladó, velejéig progresszív lépéssel és intézkedéssel örvendeztette meg a haladó publikumot rövid, de markáns működése során.

Nemcsak a technológiai innovációra, a magas hozzáadott értékű, tudásintenzív és kiemelkedően fejlett iparára, úttörő tudományos eredményeire gondolok, hanem a korabeli német állam társadalompolitikai értelemben is példát mutatott a retrográd mucsai Európának. A természeti környezet védelmét szolgáló jogi környezet példaértékű volt minden kortárs és mai állam számára, a klerikáris reakció eleminek korabeli marginalizálását még ma sem érte el a progresszív mozgalom. A dohányzásellenes törvények a harmadik birodalomban közel kilencven évvel előzték meg a mai trendeket, és olyan – még ma is sci-fi-nek ható, de üdvözlendő – intézkedések láttak napvilágot, mint az állati jogok deklarálása, amely sajnos azóta is várat magára.

Gondoljunk csak bele, a szerencsétlenül járt Harambe még ma is élne, ha a német birodalom állatpolgáraként láthatta volna meg a napvilágot.

Egyetlen nagy, és talán sosem törlesztett adóssága a Birodalomnak, hogy – sajnálatos módon – a melegek jogainak kiterjesztése nem történt meg. A melegmozgalom jelentős erőnek számított a birodalom korai napjaiban, az LMBTQ-közösség tagjai bátorságot sugárzó Sturm Abteilung (rohamrosztag) körül szervezték meg magukat. A szervezet neve is mutatja, tagjai mennyire elkötelezettek voltak a gyors, kíméletlen, kétségeket nem ismerő progresszió iránt, amely értelemszerűen a melegjogok kiterjesztését, a homoszexuális életvitel elfogadását és a nemi identitás szabad megélését jelentette. Sajnos, mint oly sokszor, a politika itt is közbeszólt. A kiemelkedő jelentőségű melegjogi harcos – akiről a mai aktivisták is bátran példát vehetnek – Ersnt Röhm ugyanis akkora befolyásra tett szert a korabeli politikai viszonyok között, hogy hatalma megrémítette a birodalmi kancellárt. Adolf Hitler inkább a természet- és állatvédelem, valamit az egészséges életmód ügyére helyezte volna a hangsúlyt. Kettejük politikai leszámolása, amelyből Röhm került ki vesztesen, a Hosszú kések éjszakájaként került be a történelemkönyvekbe. Szerencsére a történet itt nem ér véget. Pontosan 84 évvel a sajnálatos 1934. június 30-i események után, 2017. június 30-ra a mai német Bundestag megszavazta a melegházasságot. Jó látni, hogy kortárs német vezetés megértette, mit jelent a nagy elődök nyomában járni és merte kijavítani azokat a hibákat, amelyek korrigálása oly sokáig váratott magára németföldön. Szintén jó látni, hogy Németország – vállalva nagyhatalmi szerepét – ismét diktálja a tempót Európa, és különösen az elmaradott közép-európai országok számára. Ne habozzunk hát, belátva történelmi és földrajzi adottságinkat ne álljunk ellen a haladó nagyhatalom példamutató befolyásának és álljunk végre a győztesek pártjára mi is.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.