Pesti Srácok

Az Orbán-fóbia fokozódik

Az Orbán-fóbia fokozódik

Ha a jobboldalon vannak, akiknek minden rosszról Soros, vagy Simicska jut az eszébe, akkor ideje tükörbe néznie sokaknak a baloldalon is. Vannak ugyanis olyanok – ha a pártszimpátia arányaihoz mérjük, akkor talán többen is –, akiknek minden rosszról Orbán jut az eszébe. Például megbotlanak a küszöbben, akkor kurvaorbánoznak egyet, aztán elverik a gyereket, mert az is lesz nemfiatal és nemdemokrata, ha így folytatja.

Magyarázat: az, hogy kevés a Soros-fóbiás, nem tévedés: a ballib kutatóintézetek megmérték, a bellib média pedig harsogta is, hogy mégsem jött át annyira a Soros-elleni kampány, ahogy azt kormányzati körökben szerették volna... Az Orbán-fóbia viszont hibátlanul terjed országunk bal-agyféltekés művészei között. Alább egy csodálatos példával igyekszünk is ezt szemléltetni. Veress Jenő régi motoros, igazi rutinos szerző, aki bárhonnan el tud jutni Orbán Viktor személyes szapulásához. Ám az még tőle is igen szokatlan logikai bravúr, hogy KGBéla titokzatos abháziai és brüsszeli tartózkodásairól

elmélkedve

képes volt konklúzióként levonni azt, hogy... inkább idézem a bűvészmutatványt, hisz utánozhatatlan:

„KGBéla egy kisstílű senki, akármit varrnak is majd a nyakába. A szeme sem áll jól, ahogyan a Jobbiké sem. De tessen már mondani, tényleg Béla árusítja ki az országot az oroszoknak? Fekteti a gazdaságot török, egyiptomi, szaúdi, azeri, satöbbi lábtörlővé? Béla egy bohóc. A cirkuszigazgató Orbán.”

PestiSracok facebook image

Röviden, tömören, frappánsan, régi motorosan a Jenő, no! Érti a szakmáját. Mindenesetre kissé érthetetlen, KGBélából hogy következik Orbán? KGBéla tudtommal nem a Fidesz tagja, de még csak nem is kormányzati megbízott. Sőt! Úgy gondolom, ha KGBéláról írok, akkor Vona Gáborhoz és Jobbikhoz kellene eljutnom, ha meg Orbánt akarom szapulni a külpolitikája miatt, akkor nem a KGBéla aktuális viselt dolgaival kezdek egy cikket. Elképzelem, valami ilyesmi párbeszéd játszódhatott le a Népszaga szerkesztőségében:

És lőn... Mindenesetre nagyon izzadságszagú lett az, ahogy a Népszaga főmunkatársa relativizálja KGBéla egyre furább szerepét. Az pedig már leginkább Veress Jenőt teszi bohóccá, mikor leírja:

„Egy bizonyos: KGBéla ügye legalább olyan büdös, mint a Fidesz székházeladása – és azóta minden.”

És hogy miképp jön KGBélához a Fidesz húsz évvel ezelőtti székház botránya (tudják, ami arról szólt, hogy a párt sajátjaként kezelte a saját székházát), nos, azt kérdezzék meg Veress Jenőtől – másnap reggel.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.