Pesti Srácok

Botka, Molnár és a demokratikus homokozó túlfoglalkoztatott kislapátja

Botka, Molnár és a demokratikus homokozó túlfoglalkoztatott kislapátja

Ha a nemzetközi helyzet éppen nem fokozódik, a töredezett baloldal cicaharcai és egymás tökének csavargatásai, vagyis a múlt és jelen szocialistáinak belharcai mindig gondoskodnak arról, hogy ne unatkozzunk. Twin Peaks ellenzékünk mai epizódja: Botka árulónak nevezte a 168óra csütörtöki számában a saját alelnökét, Molnár Zsoltot.

Sőt, azt nyilatkozta, hogy nem fogja eltűrni az alternatív ötleteit (biztos Kispálra akarta cserélni a munkásmozgalmi indulót a következő kongresszuson), mert Zsoltnak Botkával ellentétben vannak ötletei is, amit nem tart magában. Tehát várható, hogy leszámolásig viszi majd a dolgot – mi pedig izgatottan várjuk, hogy hányadik baloldali pártot fogja majd megalapítani Molnár Zsolt, miután picsánrúgja őt a szegedi polgi. Molnár Zsolt önálló gondolataival kapcsolatban Botka határozottan kinyilatkoztatta a hetilap hasábjain, hogy két dolgot nem tűr el a pártjában (mintha az övé lenne...): „az árulást és a Fidesszel való kollaborációt.” A beszélgetés során pedig indián becsületszavát adta, hogy mindkét cselekedet ellen tűzzel-vassal fog harcolni. Ilyen se volt még, most kivételesen azért nem működik a legtökéletesebb elméletek mentén felépített

szocializmus útja

, mert sok a belső ellenség. Megint kitaláltak valami újat. Vagy nem...   A főbűn, amit Botka nem tűrhet, az annyiból áll, hogy Molnár, aki az MSZP elnökségi tagja, korábban a Sztárklikkben (ilyen is van!) ugyanis azt írta, hogy az LMP-t hagyni kell önállóan indulni a választásokon, az MSZP pedig nem vitathatja el, hogy Gyurcsánynak a parlamentben a helye. Mármint a Molnár-féle MSZP... Mert a Botka vezette MSZP szerint Gyurcsánynak el kell tűnnie a közéletből.

Tehát egy nyomorult egységbontó, egy demokraták közé férkőzött demokrata, aki nem tagadja el másoktól az önálló politizálás lehetőségét.

PestiSracok facebook image

Gyurcsány személye nem csupán a ballib oldalt osztja meg, hanem a szocialista párt vezetését is, amely jelen helyzetben, úgy kilenc hónappal a választások előtt nem túl rózsás jövőképet mutat. Leginkább annak tükrében, hogy míg Orbán Viktor Tusnádfürdőn az asztalra rakott egy jól érthető, hosszú távú jövőképet, stratégiát, addig a baloldalon továbbra is egymást próbálják kinyírni. Érdemes még röviden értelmezni Botka érveit is. Mert aszondja: „Mi demokratikus párt vagyunk, ha valamit közösen eldöntünk, és azt valaki egy hónappal később nyíltan, a sajtóban kritizálja, az árulás” - utalva ezzel valamelyik kurvára feledésbe merült kongresszusi döntésre, miszerint nem működnek együtt a gyurcsányistákkal és minden körzetben önálló jelöltet fognak állítani. Megjegyezendő, hogy amely jelöltek még nincsenek meg, miközben Botka saját bevallása szerint már az árnyékkormány leendő tagjaival tárgyal. A „talán-miniszterelnök-jelölt úr” értelmezésében a demokrácia azt jelenti, hogy a többség megszavaz valamit, azután a többieknek kuss! Nem lehet senki más véleményen. Sőt, aki más véleményen van, az áruló.

Ezt eddig nem a NER-ről terjesztették?

Igencsak fura értelmezése ez annak a „talán-miniszterelnök-jelöltnek”, aki hónapok óta azzal kritizálja az Orbán-kormányt, hogy az nem engedi szóhoz jutni a kisebbségi véleményeket, hogy elnyomja a politikailag formálódó, de nem többségi álláspontokat – azaz antidemokratikus, autokrata, Putyin és Erdogan legjobb tanítványa, diktátor, ördög stb. Mindenesetre, ha a fenyegetést tett követi majd, akkor Molnár Zsoltnak mennie kell. Vagy Botkának? Politikai elemző legyen a talpán, aki ezt előre meg tudja jósolni, ebben az osztódással szaporodó, egymással is folyamatosan marakodó bagázzsal kapcsolatban. Arra pedig, hogy színpadra lépése óta pártja támogatottsága nem kezdte el az eget ostromolni úgy reagált Rolex-Botka, csak hogy ne unatkozzunk: „Összességében ott tartunk, ahol terveztük. Egyébként egy új politika feltűnésével először mindig a bázis szerzi vissza a hitét. Utána indulhat meg a tábor bővülése” Hát, mi nemhogy az esetleges bővülést, vagy a hit és a bizalom visszanyerésének jeleit sem nagyon látjuk, de az az érzésünk, hogy a baloldal osztódása egy végtelen ürességben elvesző megállíthatatlan folyamat. Nem mintha ne tudnánk megálljt parancsolni könnyeink folyásának. És ne felejtsük el: nemsokára színre lépnek majd a Botka-árnyékkormány tagjai is.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.