Pesti Srácok

Berúgott, na és?

Berúgott, na és?

Nem tisztünk az ellenzék különböző politikai összecsapásaiba beleszólni, sőt, kifejezetten szeretjük, mikor egymást ölik. Ám most mégis megtesszük. Ennek oka van. Az a helyzet, hogy van ez a magát zsenicsapatnak gondoló Momentum, amely az ostobaságnak a non plus ultráját produkálja minden rendelkezésére álló eszközzel.

Úgy kezdődött, hogy az LMP üdvöskéje, Ungár Péter bement a Momentum egyébként vitatott és kicsit furcsa körülmények között megrendezett, továbbá nem túl látogatott „fesztiváljára”, s ott, hát mi tagadás, elfogyasztott néhány pohárkával. Atyaég. Amit viszont ezután kapott az valami egész elképesztő. A sajtó összes orgánumában tele csövön ment a szapulás, ami aztán olyan magasságokba hágott, hogy már önmaga paródiájába fordult. A kedvencem az volt, amikor már a „zaklatás”, meg az egyéb fordulatok jöttek elő. Nomármost, mikor a kedvenc – mostanában – Simi növendék indexen is arról értekeznek a divatos hipszterfiúk, milyen hatása van a három liter sörnek tüskével, továbbá minden portál egy emberként háborodik fel azon, hogy például a Szigeten miért annyi a pia ára, mint amennyi, akkor – főleg nyáron – miért döbbenünk meg azon, hogy fiatalok söröznek? Itt jegyezném meg, hogy miközben a liberális sajtóban szintén hájpolt füvezés mellett immár Fodor Gábor is fellépne népszavazásilag, az alkohol kulturált és kulturálatlan fogyasztása miatt most már a boszorkányüldözésig megyünk. Mindenki szép csendben elment amellett, hogy például az ozorai fesztiválon ismét találtak pár nevetős csomagocskát, meg némi partidrogot. A fű meg jó dolog JuhiPeti szerint. (Szerintem be kellene hozni ide kishazánkba pár tonna kokaincserjét is, miért ne?) Továbbá nyissunk dizájnerdrog-laborokat is! Hadd hulljon a férgese! Lehetne szaunában herkázós videót is forgatni, mintegy kísérletképpen, hogy vajon milyen hatással van az emberre. Szóval, miközben megy az alantas és aljas drogosmentegetés, meg a drogok felmentése, miközben – jelezném –, alig húsz éves mélyszegény srácok süllyednek végleges debilitásba, a szintetikus cuccoknak „köszönhetően”, és egész megyerészek vállnak egy hatalmas elmegyógyintézetté, ahol beszédképtelen félállatok morognak a koszfészkeik közelébe keveredett humanoidokra. A rendőrség meg évek óta képtelen ezzel a tömeges és elbaszott drogpestissel bármit is kezdeni. És itt jegyezném meg, az 1-es villamos vonalán rendre előforduló erőszakok és támadások is bizony a drognak köszönhető. Aki nem hiszi, az járjon maga utána a Hős utcai no-go zónában! Amennyiben be akar gyűjteni néhány pofont, harapást, esetleg egy kis kést a belébe... Ezért tehát a Momentumosok kit átkoznak tehát ki?

Aki megivott pár sört és bocsánatot kért a viselkedéséért.

Jelezném: ellentétben számos szerrel az alkohol hatása másnapra ki szokott menni. Gondolom megbánta, bár azt is gondolom, hogy többen voltak, akik szintén ilyen állapotban voltak, s szintén megbántak ott valamit később. Aligha volt ez az első, s tartok tőle nem ez volt az utolsó eset, hogy valaki bedobott pár kupicával egy fesztiválon. De lehet ezt az őrjöngést csinálni, csak nyugodtan. Meg közben küzdeni a drogok legalizálásáért.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.