Pesti Srácok

Nem bírnak úgy rombolni, ahogy építünk

Nem bírnak úgy rombolni, ahogy építünk

Két kemény éjszakán lehet most túl a Momentum, elkezdett körvonalazódni ugyanis, hogy a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság több mint kósza ötlet. A kormányváltásra készülő Szívtipró Gimi Párt éppen a napköziben rajzolgatja a problématérképeit, és a cselekvés köreinek szervezése közben inkább omladozik a banda, ráadásul olyan kamaszos szexuális kalandokba futnak bele, amilyeneket még az eredeti SZDSZ is képes volt némi diszkrécióval intézni. Eközben ha megkérdezik tőlük, hogy mit tettek le az asztalra, még mindig arra kénytelenek hivatkozni, hogy fél éve sikerült tönkretenniük valamit. Úgy hiányzik most nekik ez az atlétikai vb, mint Ungár Péternek egy szekusokkal felfegyverkezett Soproni Tamás.

A rossz nyelvek szerint egyébként Ungár Péter azért jött elő a kínos, de még inkább érdektelen sátoros történettel, mert a Momentum tervezte nyilvánosságra hozni. A politika ugye mégiscsak jelentős részben a kommunikációról szól, és ha választani lehet, inkább beszéljenek az emberek egy meghiúsított, nyári tábori diákcsínyről, mint arról, hogy potyognak ki az osztályfelelősök a Szívtipró Gimiből – gondolták a fiúk-lányok. Mert ez a komoly ellenzéki erő bizony ilyen témák közül válogathat. Lassan elkezdjük remélni, hogy jövőre bejutnak az országgyűlésbe, mert ők fogják elsőként azt kívánni, bárcsak soha ne is indultak volna a választáson. Amikor a szomszéd osztály menő srácával vívott cicaharcok helyett igazi politikusoktól tudják majd meg, hogy a politika valamivel összetettebb szakma a diákfórum–nyári fesztivál–haveri Mancs-címlapos interjú tengelynél.

Ha bejutnak, a momentumosok számára a két ülésszak közti szünet lesz az igazi élmény, mert akkor nem velük fognak felmosni az Országházban.

És akkor az egyik kommunikációs szarból a másikba lépéssel meg az elnökségfogyatkozással egyszerre éri őket a hír, hogy újabb világbajnokság jöhet Budapestre. Ha összeadjuk a négy évvel ezelőtti vívó vb-t, a nemrég véget ért vizes vb-t, a napok múlva kezdődő cselgáncs vb-t, a jövőre esedékes birkózó vb-t, a két év múlva esedékes öttusa vb-t és kajak-kenu vb-t, ez már szép sorminta hat év alatt, ha pedig ehhez csatlakozna az atlétikai világbajnokság is 2023-ban, akkor tényleg alig marad olyan olimpiai sportág, amelyben nem mutatjuk meg, hogy kifogástalanul képesek vagyunk lebonyolítani a versenyeit. Kiváltképp, hogy a csapatsportok által igényelt infrastruktúra is csodálatosan bővül, úgy szaporodnak országszerte a modern stadionok és csarnokok, mint kis pártokban az 5 százalék miatti kétségbeesés. És hát ugye tudjuk, mi jöhet a világbajnokságok után? Ilyen körülmények között a magyarokat is egyre nehezebb lesz azzal beetetni, hogy képtelenek magas színvonalon sport világversenyt rendezni, mert a sportellenes aláírásgyűjtések ellensúlyaként, a mérleg másik serpenyőjébe odakerülnek a látványon és a rendezésen is elámult turisták tömegei, az általuk itt elköltött rengeteg pénz, az óriási löketet kapott országimázs és a városbeliek által is örömmel megélt fesztiválhangulat.

Rossz lehet momentumosként azt látni, hogy nem bírnak úgy rombolni, ahogy Magyarország és annak elismertsége épül.

PestiSracok facebook image

Persze a pénz kikerülhetetlen szempont, tudjuk. Azt is tudjuk, hogy egy sportrendezvényre elköltött, több milliárd vagy tízmilliárd forint irdatlan sok pénz. Legtöbben nemhogy nem láttunk egy helyen ennyit, hanem el sem tudjuk képzelni. A Momentum sem tudja elképzelni, hiszen nem tett még le akkora teljesítményt az asztalra, hogy ennyire kitömjék a titokzatos mikroadományozóik. Azon siránkozni viszont végképp nem elegáns dolog, hogy a kormány sok közpénzt eléget a sportrendezvényekre. Tisztázzuk, hogy a kormány csődközelben vette át az országot 2010-ben, majd az IMF, az EU és a lenullázódott balliberálisok ellenséges harsogása közepette, óriási ellenszélben, mindenki által kárhoztatott, „unortodox” módszerrel stabilizálta a gazdaságot, csökkentette az államadósságot, nekilátott a kézzelfogható (épületek, utak, sínek, közlekedési eszközök) újjáépítéshez. És a mindenki által leszólt unortodox módszerrel bizony került pénz a sportra is. Ezt a pénzt a NER teremtette elő, és most a NER költi el olyan sporteseményekre, amelyek a NER és támogatói szerint fontosak. Ez a pénz az Orbán-kormány nélkül nem is lenne. Szóval, kedves bomlasztók, tekintsetek úgy ezekre a világbajnokságokra és a majdani budapesti olimpiára, mint a NER és az általa egyre jobb életet élő magyarok millióinak magánbulijára, amelyhez nektek semmi közötök! Alapból gyűlölitek a magyar sportot, szóval biztos meg tudjátok majd emészteni, hogy ebből érintettség híján kimaradtok.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.