Pesti Srácok

Szobordöntés

Szobordöntés

Képzeljünk el egy világot, talán egy holnapi, de valóban holnapi, azaz éppen huszonnégy óra múlva bekövetkező világot, amelyben az európai baloldal az amerikai mintákat követve próbálja elérni politikai céljait! Képzeljük el, mondjuk, azt, hogy az amerikai baloldali-emberjogi küzdelem helyett Európában a nemzetek, a nemzeti gondolat, a nemzetállami szuverenitás felszámolását tűzi zászlajára a „haladó” baloldal! Képzeljük el, mint amúgy nem is olyan elképzelhetetlen kezdeményezést, hogy ez az európai baloldal úgy dönt, le kell rombolni a kontinensen, de az Unió területén mindenképpen, az összes első világháborús emlékművet!

Képzeljük el, hogy az amerikai baloldal szobordöntögető indulata, sok haladár ötletük mintájára, megérkezik Európába, s előbb halkan, majd mind hangosabban, itt-ott a törvényhatóság, az önkormányzat határozatával, másutt spontán utcai megmozdulás eredményeképpen, végül az egyes államok törvényeibe iktatva, s legvégül a tagállamokra kötelezettségként róva megkezdődik az első világháborús emlékművek lerombolása. Hiszen innen nézve, azaz innen, a jelenből, s mégis inkább onnan, a baloldal jelenéből szemlélve, mi más is volt az első világháború, mint szörnyű, vérgőzős európai polgárháború? Hiszen, ha nincsenek nemzetek –, s ahogyan a baloldal szokta, a jelent visszavetítve a múltba, a múltban sem voltak –, akkor a világháborús perpatvar nem volt egyéb, mint valami idétlen küzdelem olyan célokért, amelyek semmiképpen sem egyeztethetők össze a modern, felvilágosult baloldal eszméivel. Gyarmatokért, a világ újra felosztásáért, határok ide-oda tologatásáért estek egymásnak európai polgártársaink.

Olyan célokért, amelyek ma kétségkívül vállalhatatlanok a baloldal szemében.

Mi megemlékezni való van abban, hogy sok millió olasz, francia, német, angol, magyar, román, szerb, görög katona egymásra támadt, hogy a közös európai hazában nagyobb szobát, több erőforrást szerezhessen magának? Mi emlékezni való van az értelmetlen vérszivattyúk áldozataira, az európai polgárháború megátalkodott tábornokaira, a soviniszta, sokszor monarchista – gyarmati céljaikkal összefüggésben nyilvánvalóan – rasszista, fehér felsőbbrendűséget képviselő politikusaira… Hiszen odaát, a tengerentúlon sem emlékezik szívesen a baloldal arra a Lee tábornokra, akiről amúgy köztudott, hogy lehetett volna az unionista hadsereg főparancsnoka is. Csak azért utasította el Lincoln elnök felkérését, s fogadta el Jefferson Davis elnök ajánlatát, mert szűkebb hazája, Virginia a Konföderáció mellett kötelezte el magát. A hazájáért harcolt, mint megannyi konföderációs baka, mint megannyi az első világháború katona. Képzeljünk el egy holnapot, amelyben nemzeti múltunk hősei bűnössé válnak, amelyben a hazáért küzdők, a nemzetért áldozatot vállalók kitaszíttatnak az emlékezésből, amelyben nagyapáink helytállása alantas célokért vívott rablóhadjárattá torzul! Nekünk, közép-európaiaknak még csak a képzeletünket sem kell nagyon megőröltetnünk ahhoz, hogy magunk előtt lássunk egy ilyen világot. Alig néhány évtizeddel ezelőtt, a baloldal korlátlan hatalma idején éppen így, éppen efféle ideológiák szellemében, éppen ilyen historizáló világkép nevében szorították a történelem perifériájára katonahőseinket. De akkor azért most képzeljünk el egy olyan világot is, amelyben ki kell állnunk elődeink emlékéért, tisztességéért, becsületéért, amelyben meg kell védenünk az eszméket, amelyekért katonahőseink vérüket adták: a haza, a nemzet, s velük még az európai kultúra, mondjuk ki, a fehér ember által teremtett civilizáció értékeit!

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.