Pesti Srácok

Németország már az iszlám része

Németország már az iszlám része

Történetünk a németországi Essenbe invitálja a hazai ellenzéki tántorgást mélységen megunó olvasókat. Ott ugyanis bősz nácizásba fulladt egy helyi vita és bár itthon is van okunk bőven fasisztázni, nézzük meg, hogy kik azok a megátalkodottak, akik újfent kivívták a libsik haragját az elfogadás földjén.

Németországban illik nácizni, talán itt illik a legjobban. Ez ráadásul nyilvánvalóan a legégetőbb probléma jelenleg Európa egyik vezető országában, ahol Mutti Merkel mutatja az útvonalat a közös, színes, el- és befogadó nemzet boldog jövője felé.

Essenben azonban beleköptek a népek, nemzetek, kultúrák és vallások barátságának levesébe.

PestiSracok facebook image

A helyi Élelmiszerbank – akik rászorulóknak osztanak ételt világszerte – a továbbiakban nem akarja kiszolgálni a szír és afgán sorban állókat, tagságit csak német állampolgárnak adnak. A kedves bevándorlókról ugyanis kiderült, hogy pont a sorban állásban nem jeleskednek, általában erős testalkatú férfiak, a nőket, öregeket, elsősorban a németeket kilökik a sorból. Mert nekik ez jár, hogy alultápláltságukat gyorsan orvosolni tudják.

Sajnos az idősek, kisgyerekes rászorulók, és becsempészem a szót, főleg a németek már nem jutnak ételhez. Ezt elégelte meg tehát az Élelmiszerbank, melynek önkénteseit azért nem nevezhetnénk bőrfejű vandálnak, horogkeresztes tetoválást villantó, izmos idegengyűlölő társaságnak.

Essenben pár év alatt kétezer főről mintegy tízezerre nőtt a szír populáció száma, akik igyekeznek rendesen beilleszkedni a félmilliós város mindennapjaiba, ahogy a példa is mutatja.

Jó jel ez, mert a németeknek szüksége van élelmes, erős fiatal férfiakra, hogy az ország tovább haladjon előre.

Ráadásul a túlképzett migránsok óriási hasznot hajtanak majd a német gazdaságnak is. Persze, ha kapnak enni. Mert Essenben már nem kapnak. Ezt pedig nem hívják másnak, mint vegytiszta nácizmusnak, ahogy nagyon helyesen a nevén is nevezték az üggyel kapcsolatban, valamint rá is festették az Élelmiszerbank ajtajára és az egyik teherautójukra a náci elnyomást megunó névtelen hősök.

Maga Merkel asszony is megszólalt, aki nem tartotta szerencsésnek az Élelmiszerbank döntését. A német baloldalt sem kellett félteni, ők simán hagynák a saját németjeiket éhen halni, akik valóban rászorulók, csak hogy a migránsok enni kapjanak, akik viszont nem rászorulók. Korrekt logika.

A német egészségügyi miniszter, Jens Spahn is azt mondta, hogy jól táplált férfiakról van szó, az öregek és kisgyermekes anyukák már nem jutnak ételhez a kialakult gyakorlat miatt, ezért védelmébe vette a szervezetet, de a fő irányvonal sajnos nem ez.

Hihetetlen, hogy egy ilyen döntést egyáltalán meg kell magyarázni.

A visszaélést megállítani, a saját állampolgárait védeni nácizmust jelent. A gond az, hogy fel sem merül, hogy rendet tegyenek ilyenkor, nehogy idegengyűlölet bélyege merüljön fel, a sáskahad pedig egyre éhesebb, főleg, ha kinyitnak nekik minden ajtót. A bűvös NÁCI szó pedig lecsillapítja a kedélyeket, a német nemzet magába néz és elnézést kér újra az egész világtól.

Azok a valódi német rászorulók mit érezhetnek ilyenkor, amikor a kancellárasszony sem a saját népe mellett áll ki? Biztos nácik ők is. Amikor ilyen szintre süllyed a néplélek, ott már nehéz kiutat találni és fényt keresni az alagút végén.

Gondolkozzunk el, hogy mi lehetne célravezetőbb az állandó nácikeresésnél a mai Németországban. A berlini rendőrség szerint például a fővárosban az arab klánok harcolnak a város irányításáért, egyre több a bűncselekmény, a rendőrség pedig egyre korruptabb és egyre tehetetlenebb. Talán ez nem olyan dicső állapot.

Jó hír viszont, hogy Berlinben az újraegyesítés óta nem született annyi gyerek, mint 2016-ban, az elöregedéstől tehát már nem kell félni.

Vállalva nácizmus bélyegét, csak egy adat erről: a szír, afgán nők közel ötszörös termékenységi rátával rendelkeznek Berlinben, mint a német nők, így árnyaltabb a kép a sok születendő gyermekkel kapcsolatban.

Itt tart Németország jelenleg, de lesz ez még rosszabb is. Angela Merkel ugyanis kijelentette, hogy az iszlám Németország része. De akár fordítva is mondhatta volna, Németország már az iszlám része.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.