Pesti Srácok

Nincs itt semmi látnivaló, tessék tovább késelni

Nincs itt semmi látnivaló, tessék tovább késelni

Úgy esett, hogy Lázárminiszter elballagott Bécsbe, s erről videót is készített. Sok fejkendős asszonyt, színesbőrűt látott, s ezt szóvá is tette. Azzal is foglalkozott, hogy meglehetősen kevéssé tűnik biztonságosnak a város bevándorló kerülete. Ezen téma nem tetszett a Fészbúknak, úgyhogy le is vették. Ez nyilván nem cenzúra, hát persze, hogy nem. Majd gyöttek a mindig okosabb fiúk az indexen, meg a 444-en s bebizonyították, hogy Lázárminiszter hülye, hiszen ott a közbiztonság, meg az életszínvonal fennen sugárzik. Még aznap megkéseltek négy embert, fél kerülettel arrébb. Az elkövető afgán állampolgár volt. Instant karma.

Időnként tényleg magunkhoz nyúlunk, amikor látjuk, mennyire egy kaptafára hülyülnek meg honunk imádott libsi újságíróbálványai. Titokban, otthon, két joint elszívása közben szerintem arra vágynak, hogy végre a belvárosban építsenek pár mecsetet. De félre az érzelmekkel, hiszen a tények szigorú, mérlegelő, objektív vizsgálata az index kenyere. Most, csak az ő kedvükért mi is így teszünk.

Szóval a bűnözés, állítják az okos ballibsik semmi esetre se kapcsolható migránsokhoz. (Megkapó videót is kitettek a zindex címlapjára, ahol a bécsi bevándorlók állítják, hogy semmi baj nincs a bécsi bevándorlókkal. Nocsak.)

PestiSracok facebook image

Ám, jöjjön a statisztika, azon kívül, hogy tegnap megkéseltek pár embert az oly biztonságos bécsi utcákon. Bocsánat: egy afgán késelt meg embereket az oly biztonságos bécsi utcákon. Szóval a számok a bbc -és a kormányzati források szerint: a bűnözés emelkedése 92.1%-ban fiatal, hímnemű migránsokhoz köthető. Az összbűnözés 10.4%-al emelkedett, ugyanakkor ezért 92.1%-ban a migránsok felelősek Alsó-Szászországban.

Ugyanitt a Nafrik – (Nord Afrikaner) a migránsbűnözés 17%-áért felelősök, miközben a bevándorlópopuláció mintegy 1%-át teszik ki.

Tehát: mint a számok azt világosan megmutatják, semmi köze nincs a migrációnak a bűnözés növekedéséhez.

Ugyanis a kelet-európai, nyugat-európai népesség migrációjának semmi hatása a bűnözésre. Az észak-afrikai és muszlim bevándorlásnak van. Tehát nem migránsbűnözés van, hanem muszlimbűnözés és Nafribűnözés van.

S akkor egy kis példabeszéd, kedves zindexes barátaim: tudjátok, van a béka és a lábos kísérlete. Ha beteszünk egy békát egy lábosba, és lassan kezdjük melegíteni, majd forralni a béka nem ugrik ki belőle. Ez az adaptáció jelensége. A trükk az, hogy folyamatosan, lassan melegítjük, s az állatka alkalmazkodik. Aztán amikor már késő, nem tud kiugrani, s megfő. Na ez történik ottan. Tudják, kedves olvtársak, hogy hívják a párizsi Bem rakpartot, a Champs Élyséesvel szemben? Habib Bourgiba sétánynak. Párizsban. És tudják, hogy hívják az egyik legfontosabb sugárutat? Nos, Aboukir útnak.

Bizonyára csak az én, nyelvek iránt kevéssé elkötelezett fülemnek tűnnek arabnak. Bár a fene tudja, lehet, hogy Nagy Károly, Robespierre, Marat neve pontosan annyira francia, mint Habib Bourgibáé. Csak hát ő Tunéziában született francia, aki aztán visszament elnökösködni Tunéziába.

S, kedves olvtársak, tudják, hogy hívják a londoni polgármestert? Sadiq Khannak. Önök szerint ez egy angolszász eredetű név? (Tudják, ő mondta, hogy a terrorizmus természetes velejárója a nagyvárosi életnek.)

A lábos alatt már begyújtották az égőt. Mi benne ülünk, s a víz elkezdett rotyogni. Javaslom, előbb inkább ugorjunk belőle ki, aztán majd olvasgatunk libsiket, meg hülyéskedünk.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.