Pesti Srácok

Tűzfalcsoport: Az Amnesty igazgatójának közös cége is érintett a testvére büntetőeljárásában

Tűzfalcsoport: Az Amnesty igazgatójának közös cége is érintett a testvére büntetőeljárásában

Az Amnesty International jelenlegi vezetője azért került az utóbbi időben reflektorfénybe, mert múlt héten elfogták a praxisától eltiltott ügyvéd testvérét, akit egy több százmilliós számlagyár működtetésével hozott összefüggésbe az adóhatóság – írja a Tűzfalcsoport. A portál emlékeztetett: Vig Dávid a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) hálózatának régi bizalmi embere, aki korábban, az Amnesty International Magyarország igazgatói pozíciója előtt öt évig, 2011 és 2016 között az OSF emberi jogi programjának büntető igazságszolgáltatási csoportjában tevékenykedett.

Mint nemrég kiderült, a NAV Vig Mórt, az Amnesty vezetőjének testvérét különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és más bűncselekményekkel gyanúsítja. Még márciusban megjelent egy cikk az Open Democracy oldalán, amelyben az Amnesty International Hungary volt munkatársai azt írták, a szervezetben évek óta munkahelyi bántalmazás és egyenlőtlenség tapasztalható, a dolgozók rendszerszintű munkahelyi bántalmazást és diszkriminációt tapasztaltak. Az ügyben megszólalt Vig Dávid, aki megúszhatta a dolgot: azt nyilatkozta, hogy követett el hibákat vezetőként, és ma már egy sor dolgot máshogyan csinálna, de soha, senkit sem bántalmazott.

A napokban kitört büntetőügy már komolyabb terhet is jelenthet számára, ugyanis részben testvérével, Vig Mórral közös cégük kapcsán is a Bisnode/Partnercontrol adatai szerint büntetőjogi intézkedést foganatosítottak 2023. november 27-i hatállyal.

Forrás: Tűzfalcsoport
PestiSracok facebook image

A Help-Me Bt.-ben, amely az elmúlt években összesen több mint százmilliós bevételt realizált, kültagként tulajdonos a konkrét büntetőjogi intézkedés alá vont Vig Mór és úgyszintén kültagként tulajdonos Vig Dávid is.

Vig Mór több üzleti érdekeltsége is prosperáló volt egyébként az elmúlt években, a GattobInc Zártkörűen Működő Részvénytársaság az elmúlt két évben százmilliós bevételt hozott, de 2021–22-ben közel 50 milliót fialt az az Ethicoffee Kft. is, amelyben Vig Mór tulajdonos és amelyet úgy reklámoztak 444-en, mint a kávé őshazájának remekeit forgalmazó vállalkozást.

Forrás: Tűzfalcsoport; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?