
Júliusban az ipari termelés volumene 2,9%-kal haladta meg az előző havi szintet, ezzel végre bele lehet látni egy óvatos növekedést a másfél éve szenvedő szektor teljesítményébe – írta meg a Portfolio.hu.
A lap szerint a júliusi megugrással kialakult egy óvatos, néhány hónapja emelkedő tendencia az iparban, ami biztató lehet a kilátásokat illetően. Hozzáteszik, hogy az egy évvel korábbi termeléshez képest még mindig 2,5%-os az elmaradás, de ha a javuló pálya fennmarad, akkor néhány hónap alatt el lehet érni a 2022 első felében látott csúcsszintet.
A júliusi adatban az is örvendetes, hogy 2022 eleje óta most fordul elő először, hogy egy negyedév erősödő ipari termeléssel kezdődik. Ez esélyt teremt arra, hogy a szektor a harmadik negyedéves GDP-hez már pozitívan járul hozzá, és így a gazdaság kikeveredhet az egy éve tartó recesszióból
– írják. A képet árnyalja, hogy a lap azt is hozzátette: a jó hírek ellenére a gazdaságból még nem érkeznek egységesen jó jelek.
Az ipari teljesítményt illetően sem árt az óvatosság: egyrészt egy havi adatból még nem kell erős következtetéseket levonni, főleg nem a nyáriakból, amikor a nagy gyárak július–augusztusi átállásai, leállásai miatt a szezonális hatások erősek és bizonytalanok
– írják.
A teljes cikk ITT olvasható.
Forrás: Portfolio.hu
Gój
2023-09-10 at 13:47
Yoggi! Nagy kár,hogy itt nem lehet blokkolni a hozzád hasonlókat. Pénzért csinálod? Vagy születésileg lettél ilyen?
t
2023-09-08 at 06:46
Nem az volt hogy eddig is szárnyalt?
Orientál
2023-09-07 at 20:18
Yoggy HOZZÁSZÓLÁSAID NEM KÜLÖNBÖZNEK A BALLIBERÁLIS ZÖLD Karácsonyodék POLITIKAI GAZDASÁGI TETTEIKTŐL. Ajánlom figyelmedbe ahogy 2002-től 2010-ig kifosztották és eladósították hazánkat most ezt csinálják Karácsonyodék Budapesttel. Pécsi …. balliberális zöld elvtársaid is.
Orientál
2023-09-07 at 20:11
Hála azoknak a választóknak akik nem s korrupt hazug balliberális zöld Gyurcsányékra szavaztak mert a Gyurcsányék gender pedofil … migráns közvetetten háborúzó országot csinálnának …… hazánkból Márki-Zayjukkal az élükön.
Logikus
2023-09-07 at 19:33
Yoggi
Bebizonyítottad amiről írtam.
Kössz!
Yoggi
2023-09-07 at 17:50
“végül távol-keleti és arab barátaink siettek a segítségünkre”
Ja igen, a másik idézet lemaradt.
Csak hogy tudd, őket mért nem merik bírálni ezek a fantasztikus szuverenisták…
Yoggi
2023-09-07 at 17:49
@Rolo
Ne kezdjük el ezt a mi-ti dolgot, mert akkor elkezdek csúnyán beszélni az alapján, hogy “ti” hogy szoktatok beszélni. Ld. feljebb a degenerált oshon haverod.
Amúgy Logikus nevű haverod az, akinek legemlékezetesebb megmozdulása, hogy én magyaráztam el neki a COVID alatti szálloda bezárást. Ha már vergődés.
Ha meg már gazdaság.
Ide tennék neked két idézetet Lentner Csabától, aki gondolom hamarosan hatalmas ballibsi lesz.
“Lentner Csaba: Most kifejezetten jól állunk, különösen ahhoz képest, hogy tavaly év végén, az idei év elején sikerült egy államcsődöt elkerülni.”
Na, hát ide vezet a kormány politikája. Mivel ezek a szerencsétlen hülyék már teljesen befelé politizálnak, és – mint azt a Vonás poszt alá beírtam, mint “mi”… – életképes ellenzék híján azt csinálnak, amit akarnak, hiszen te és ti (itt ugyanis helyénvaló…) basztok bármit is számon kérni rajtuk, jobb nem lesz a helyzet.
Ebből aztán az a kiút, hogy távol-keleti és arab barátaink segítenek ki minket. Szerinted ingyen? Mert ők olyanok, tudod. Főleg a kínaiak. Ők aztán pláne olyanok.
Tudod ez vezet el oda, hogy takonygerincű Peti miniszter egy labdarúgó edző miatt nagykövetet hív be, az 56-ot gyalázó orosz tankönyv miatt meg az ellenzék lesz a hibás.
Szóval ne akard nekem megmagyarázni, hogy ÉN vergődök, mert ÉN itt élek, és amikor szopat a kormány én a bőrömön érzem, te meg nem.
Tudod nekem takarékoskodnom kellett a válságban, a közpénzből élő takonygerincű szardarabok (nevezhetjük orkoknak is) meg rekord profitokat realizálnak. Csak állami közbeszerzésekből.
Érted, hogy ez mit jelent? Aligha.
Szóval elvakult, külföldön élő fidesz szavazóként, kérlek, ne te akard nekem megmondani egy gazdasági poszt alatt, hogy mi a vergődés…
Mert sem tőled, sem Logikus nevű haverodtól, pláne nem ettől az oshon nevű fasztarisznya elvbarátodtól nem szoktam látni értelmes gazdasági okfejtést, vagy bármilyen értelmes ok-okozati összefüggés leírást, indoklásokat. Semmit. Csak a folyamatos gyalázkodást, gyűlölködést és a másik sértegetését.
Elmondtam, mehetünk ebbe az irányba is. Láthattad többször is, le tudok menni erre a szintre…
Ha meg szerinted is a normális párbeszéd a hasznosabb, akkor nyugodtan ugorhatod azokat a hozzászólásokat (és nem kell anyagtigrisként védened a védhetetlent), amikor nagy ritkán jelzem egy-egy “ajvékolónak”, hogy észre vehetnék magukat…
Tudod, kettős mérce nélkül te is tisztábban látnád a világot. Mert a lopás az lopás, akkor is. ha azt a bálványként imádott tróger szardarab politikusaitok követik el.
oshon
2023-09-07 at 14:10
iogi te budos magyargyulolo dogevo , anyad retkes fszat te budos buzy , azt es fajtabelijeid veret te hazatlan csuszomaszo – fuuujjj a fold ala satanfioka !
Rolo
2023-09-07 at 13:40
Yoggi2023-09-07 at 13:07
Egyenlőre még ti jártok ide vergődni…mi csak jól szórakozunk🤭🤭🤭😉
Yoggi
2023-09-07 at 13:07
@Logikus
Érdekes, én meg mindig téged és a haverjaidat látlak ajvékolni minden hír alatt, hogy “majd hogy fognak ajvékolni a ballibek”.
Szomorú életed lehet, ha ez okoz neked (és a haverjaidnak) örömöt.
Logikus
2023-09-07 at 12:08
És megint elkezdenek ajvékolni a ballibek, hogy ez valójában nem így van, de ha mégis, akkor az nem jó 🙂