
Jól levezethető, és nagyon logikus politikai kapcsolat, sőt szinte ideológiai testvériség van a transzneműek, a magyarországi baloldal és a legveszedelmesebb, horogkeresztekkel parádézó nyugati neonáci mozgalom között. Ez furcsán hangozhat így elsőre, pedig igaz: A valóságban a “Vér testvérisége” nevű neonáci szervezet – akik a sajtóhírek szerint részt vett az LMBTQ+ elleni tiltakozásokban – éppen ugyanazokat a személyeket és dolgokat támogatják, mint a magyar baloldal: Joe Bident, Ukrajnát, és a fegyverszállításokat Zelenszkijnek. Emellett más hasonlóságok is vannak: ugyanúgy szeretnek kirekeszteni másokat, ha nem tetszik a másik véleménye, illetve mindannyian szeretnek nemzeti zászlók helyett kitalált szimbólumok alatt vonulgatni, akkor is, ha ez másokat idegesít.
Érdekes videó kering az X-en (korábbi nevén Twitter), amin az látható, hogy horogkereszttel kidekorált neonácik Orlandóban a kamerák előtt azt mondták, hogy Joe Bidenre fognak szavazni, mert Biden és kormánya Donald Trumppal ellentétben rakétákat küld Ukrajnának, és pénzzel is támogatják Zelenszkij háborúját. Ismeretes, a Joe Bidenék által támogatott ukrán hadseregtől sem áll távol a horogkeresztes ideológia, a rettegett Azov zászlóalj például rendszeresen a horogkeresztes ukrán zászló alatt vonul csatába.
Slava Ukraini! – vallják a Bident támogató neonácik és a hazai ellenzék
A következő felvételen Christopher Pohlhaus, becenevén a „Kalapács”, a Blood Tribe (Vér testvérisége) nevű szélsőséges csoport vezetője beszél még arról is, hogy a fehér fajt alárendeltségre kényszerítik a kapitalisták. A háttérben eközben egy tetovált arcú neonáci azt kiabálja “Slava Ukraini”, vagyis Dicsőség Ukrajnának, miközben karlendítést csinál.
‘Blood Tribe’ leader Christopher Pohlhaus, a former Marine who also goes by ‘Hammer’, spoke on an overpass alongside members of both ‘Blood Tribe’ and ‘Goyim Defense League’ today in Florida pic.twitter.com/B4do0BoiKS
— Brendan Gutenschwager (@BGOnTheScene) September 2, 2023
A felvételen szereplő “Slava Ukrainit” kiabáló férfi Laura Loomer oknyomozó újságíró szerint egyébként a 33 éves, Kent R. „Csontarcú” McLellan, akit 2023. május 20-án tartóztatták le. A férfi súlyosan büntetett előéletű, többek között amfetamin-kereskedelemért és testi sértésért. 2012-ben az FBI is letartóztatta belföldi terrorizmus miatt.
Most a CIA egyik eszköze, aki azon dolgozik, hogy nácikat toborozzon az Azov-zászlóaljhoz.
– írja Laure Loomer.
Kent R. “Boneface” McLellan, 33, of Deltona, was arrested May 20, 2023 and charged with burglary with assault or battery. Bail was not set.
He has a long criminal record for trafficking meth amphetamines and assault. He was also arrested by the FBI in 2012 for Domestic… https://t.co/wBSUyHps9z pic.twitter.com/exfDLdefJR
— Laura Loomer (@LauraLoomer) September 4, 2023
A szervezet egyébként részt vett több LMBTQ+ elleni tiltakozásban is. Különös a történetben, hogy az nem zavarja őket, hogy nemrég az általuk támogatott Joe Biden transznemű-zászlókkal és LMBTQ-jelképekkel dekorálta ki nemrég a Fehér Házat. Igen, az egész valóban zavaros egy kicsit.
Csak zárójelben jegyezzük meg egy időben magyarországi politikusoktól, például a momentumos Fekete-Győr Andrástól is sokat hallottuk épp azt, amit ez a szimpatikus horogkeresztes férfi mondott a felvételen. Emlékezetes például, hogy a Mometum politikusa még a nemzeti összetartozás napján is az ukránokat dicsőítette, amikor a közösségi oldalán azt írta: “Isten hozott benneteket Európa előszobájában!”, majd hozzátette, “Sláva Ukrayíni!”
Fekete-Győr ezt a bejegyzését gyorsan törölte, de semmi baj, mi még emlékszünk rá, kedves Andris.
Apropó, Fehér Ház, Christopher Polhaus nem mellékesen egy volt katona, akit több sajtóorgánum, köztük a Daily Mail szerint összefüggésbe hozható a január 6-i zavargással a washingtoni Capitoliumnál. Mi nem állítjuk ezek után, hogy az egész egy megrendezett dolog lett volna, de mindenkire rábízom hogy elgondolkodik-e erről.
Nem fogunk Trumpra szavazni!
– jelentették ki a neonácik egy jobboldali újságírónak a napokban, akik Laura Loomer zsidó származására is utalásokat tettek és megjegyezték, hogy “az újságírónak egy sütőben lenne a helye“.
Nem szavazunk a jobboldalra!
– tették hozzá.
Mindez néhány nappal azután történt, egyébként hogy Ryan Palmmeter három fekete embert ölt meg egy jacksonville-i Dollar General üzletben. Palmer szombaton két lőfegyverrel felfegyverkezve lépett be az üzletbe, köztük egy horogkeresztekkel díszített AR-15 típusú gépfegyverrel.
Hasonlóan gondolkozik a magyarországi baloldal?
Érdemes azzal kapcsolatban is mondani pár mondatot, hogy egy barlangban kell élni ahhoz, hogy ember ne vegye észre, hogy a Christopher Polhaus által vezetett neonáci mozgalom nagyon hasonló elveket vall bizonyos kérdésekben, mint a magyarországi baloldal. Ők is úgy gondolják, hogy Joe Bident kell támogatni, nagyon szeretnek jó kapcsolatot ápolni a Biden által kinevezett amerikai helytartóval David Pressmannal, ezen kívül ők is úgy gondolják, hogy támogatni kell Ukrajnát fegyverekkel és pénzzel, sőt, az Azov Zászlóalj horogkeresztes zászlói sem zavarták őket soha, tehát végülis miért ne gondolkodnának hasonlóan a Vér testvériségével.
Ezen kívül más hasonlóságok is vannak: ők sem tűrik meg például a mások véleményét, nem tisztelik a társadalmi rendet fenntartó rendőröket, szeretnek alternatív zászlókkal és szimbólumokkal az utcán masírozni, esetenként az sem zavarja őket, ha ez egy mosógépeket gyártó cég logója fejjel lefelé (a horogkeresztet sem Hitler találta fel, csak elforgatta).
Forrás: Twitter, Laura Loomer, Daily Mail; Fotó: Twitter
lesi
2023-09-18 at 11:29
ej de ki lyukasztanám az őszesnek a homlokát
Hol itt az ibolya ?
2023-09-06 at 13:03
A legszélsőségesebb – kretén bal oldal Joe Biden-t támogatja , míg a legszélsőségesen kretén jobboldal Donald Trump-ot.
Orientál
2023-09-05 at 13:20
Hazánkban ugyanazok a balliberális zöld Sorosék pénzelik a kommunista korrupt népbe lövető és hazudozó Gyurcsányékat mint a zsidózó fasiszta jobbikosaikat őket együtt Pénzelik Soros Györgyék. Maga a jobbikos vezér aki gátlásai nélkül fasisztaként zsidózott kádárista szamuelista kommunista felmenőkkel rendelkezik. Hoppppppáááááá.
Z
2023-09-05 at 08:14
Hihetetlen, hogy amerikának harmadszorra is sikerült európát hadszintérré változtatni. És megint úgy van, hogy az elsöbe nem akart beleszállni az akkori kormány, de belerángattak a tetves habsburgok, a másodikba nem akart beleszállni az akkori vezetés de belerángattak a nácik, és most sem akarunk, de bele fog rángatni minket az unijó. És megint mi fogjuk vesziteni a legtöbbet abba, amit mindig az amerikai kontinensröl finansziroztak. A warburgok a rócsildok a wanderbiltek a Fed – en keresztül az elsö háborút, aztán finanszirozták a bolsevikokat és a nácikat a második háború miatt és most még a CIA -n keresztül a nácikat az internácikat meg az iszlámállamot, hogy megint egy világméretü bunyó kerekedjen. Az a két – három libsevik mihamos pöcs 5-6 néven meg itt tapsikol nekik. Ennyi buta birkát mint ezek között, nehéz találni. Aztán megint tolni fogja ki- ki a saját kunbéláját meg szálasiferijét, a normálisak meg megint nézhetnek a fejükböl, mint mindig.
Z
2023-09-05 at 07:48
Ezek nem tudják, hogy a zelenszkij egy oroszországi zsidó? Zavar van a baloldali internáci és náci fejekben. Az egyik úgy épiti a demokráciát, hogy központositaná a hatalmat egy brüsszeli csoport kezében, a másik kemencébe dobná a zsidó ujságirót, hogy támogathassa a zsidó zelenszkijt, aki a fehér fajtestvéreit küldi a frontra,mint annak idején a félzsidó führer. A sok kis köcsög libsevik meg mihamos itteni birka csodálói meg itt tapsikolnak nekik.
Asperrimus
2023-09-04 at 22:21
Mi a valódi különbség a magyar baloldal, az amerikai baloldal és a neonácibaloldal között? Ezek csupán címkék, melyek azoknak az óriási fakanalaknak a nyelén vannak, amelyek ugyanannak a fortyogó üstnek a tartalmát kevergetik, ám a benne puhulók egytől-egyig egymás agybajtársai, legfeljebb még nincs minden része ugyanarra a konzisztenciára főzve. Még…
Ungarn über alles !
2023-09-04 at 21:06
szerintem ez a tetovált pofájú állatfajta messze a legtöbb orosz golyót meg srapnel szilánkot lenne képes magába vonzani – csak ki kéne próbálni a helyszínen
Lel
2023-09-04 at 20:15
vajon hány órát élne túl a két ordítozó tetovált szájkaratés nyikhaj a frontvonalon??? szláma ukrajine…
Miki
2023-09-04 at 20:00
Sztem ez egy bohóckodás pro és kontra,ennél azért komolyabb szintet várnánk-várnék.
hivő
2023-09-04 at 19:57
A zavaros erre a jelenségre
egy enyhe kifejezés.
A tetovált a háttérben aki
manipulálja ezeket a sok
testoszteronnal de kevés
ép agysejttel rendelkező
egyéneket.A baj az,hogy
nem ismerik az 1929-s
gazdasági válságot követő
történéseket,mert különben
tudnák,hogy ezt a trükköt
sikeresen lejátszották
már több alkalommal a
megosztásra és a nemzeti
összefogás meghiusitására.
A swastika az örök állando
..mag.. körüli kerék ..karja..volt.
Szégyentelenül a gonosz
jelvényévé tették.
Cuki
2023-09-04 at 19:26
Micsooodaaa???
Náci ukránok???
Ez orosz propaganda!!!
Mint a Time magazin 2019es videója!!!
Vagy a Guardian 2014es cikke (Azov fighters are Ukraine’s greatest weapon and may be its greatest threat)
Washington Post 2017ben (Ukraine turns a blind eye to ultrarightist militia)
…
Akikrôl ezek a cikkek szólnak mind azt azt mindják: szlávájukrajínyi
Baktria
2023-09-04 at 19:12
„Talán dünnyögj egy új mesét,/fasiszta kommunizmusét”-József Attila
gyozo2018
2023-09-04 at 17:17
Szemét lengyelek:
https://www.vg.hu/kozelet/2023/09/lengyelorszag-elkezdte-kiadni-ukrajnanak-a-hadkoteles-ferfiakat?utm_source=magyarnemzet.hu&utm_medium=referral&utm_campaign=ott_a_04_sz