Kedvező eredményekről számolt be a Valneva francia gyógyszercég az általa fejlesztett, koronavírus elleni vakcina klinikai tesztelésének második szakasza után. Olyannyira, hogy nyáron már indítaná a harmadik fázist. A cég kétkomponensű oltóanyaga inaktivált vírust tartalmaz, százötvenhárom önkéntesen tesztelték három különböző dózisban, három hét eltéréssel adták be az első és a második dózist – írta meg az Index.
A Valneva közlése szerint a vakcina minden tesztalanynál biztonságosnak mutatkozott, több mint kilencven százalékuknál immunválaszt váltott ki, és jelentős mértékben termelődtek az antitestek. Az eddigi eredmények alapján a cég úgy döntött, hogy a legnagyobb dózissal folytatja a klinikai tesztelést a harmadik fázisban, emellett további kísérleteket is folytatnak. A Valneva hozzátette, hogy a brit hatóságokkal vírusvariánsok elleni vakcinafejlesztésről és oltóanyag-ellátásról egyeztet. A cég ugyanis százkilencven millió adag 2025-ig történő leszállításáról állapodott meg Londonnal csaknem 1,4 milliárd euró értékben. Emellett hatvanmillió dózis leszállításáról tárgyal az Európai Unióval. A cég az ősszel tervezi benyújtani engedélyeztetési kérelmét Nagy-Britanniában.
Forrás: Index, Fotó: MTI/EPA-KEYSTONE/Laurent Gillieron
Facebook
Twitter
YouTube
RSS