Pesti Srácok

Új vezetői tagokkal bővült a közszolgálati közalapítvány és a jegybank

Új vezetői tagokkal bővült a közszolgálati közalapítvány és a jegybank

A parlament keddi ülésén határoztak a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának, valamint a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának új tagjáról is. Előbbibe Sasvári Szilárdot, utóbbiba Kovács Zoltánt szavazták meg.

Az Országgyűlés – miután Polt Péter legfőbb ügyészt, valamint Hende Csaba országgyűlési képviselőt megválasztotta alkotmánybírónak – szavazott a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma új tagjáról, valamint a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának egyik tagjáról is.

A Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának új tagja Sasvári Szilárd lett, akit 135 igen és 8 nem szavazat mellett választottak meg. Sasvári Szilárd a Fidesz egyik alapítója, korábbi országgyűlési képviselő.

A kuratóriumba Varga Szilvia 2024. májusi halála után kellett új tagot választani.

A Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának új tagja Kovács Zoltán, akit szintén 135 képviselő támogatott. Kovács Zoltán eddig kormánypárti országgyűlési képviselő volt.

A felügyelőbizottsági tisztségre a Mi Hazánk Csath Magdolna közgazdászt javasolta, a Jobbik és az MSZP Róna Péter közgazdászt támogatta.

Kiemelt kép: MTI/Hegedüs Róbert
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.