Pesti Srácok

Újabb egészségügyi fejlesztés: ötvennégy kórtermes infektológiai klinika épül Szegeden

Újabb egészségügyi fejlesztés: ötvennégy kórtermes infektológiai klinika épül Szegeden

A fertőző betegek ellátását, valamint az elméleti és gyakorlati oktatási helyszínt is biztosítja majd a Szegedi Tudományegyetem új Infektológiai Klinikája és Oktató Központja. Az ötvennégy ágyas kapacitás szükség esetén akár duplájára is bővíthető lesz. Az épület későbbi alapkövét jelképező urnát kedden helyezték el Szegeden a Szegedi Tudományegyetem vezetői és Bódis József, felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár.

A négymilliárd forintból megvalósuló beruházás várhatóan 2022 júniusára készül el Szegeden, az Állomás utca 1–3. szám alatt. A központ az infekciókontrollal és járványügyi izolációval kapcsolatos irányelvek alapján épül. Havária helyzetek esetén, legyen az járvány vagy nemzetbiztonsági támadás – terrorizmus, migráció, baleset –, a kapacitás gyorsan és rugalmasan, akár duplájára is bővíthető lesz.

Az épület négy szinten, 4575 négyzetméteren készül el, és itt működik majd az új, Infektológiai Klinika és Oktató Központ elnevezéssel illetett épület. A komplexum földszintjén ambuláns és diagnosztikai egységeket alakítanak ki, három emeleten pedig, saját vizesblokkal ellátott ötvennégy darab egyágyas kórterem lesz; ezek szükség esetén kétágyasra bővíthetők, és a betegszobákban rendelkezésre áll majd az intenzív ellátáshoz szükséges technológia is. A hat ápolási egység és az azokhoz tartozó kilenc-kilenc kórterem teljes mértékben izolálható, és a gyermek- és felnőtt-ellátás egymástól elkülönítve működik majd.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Fendler Judit. A Szegedi Tudományegyetem kancellárja elmondta: az SZTE vezetősége a 2015-ös migrációs válság során ismerte fel, hogy a Dél-Alföldi Régió infektológia ellátási képességén javítani kell; világossá vált, hogy a fertőző betegek ellátására egy külön klinika elengedhetetlen az itt élők biztonsága érdekében.

A beruházás elindításának jelképeként Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár, Rovó László rektor, Fendler Judit kancellár, Sáray Zoltán, a kivitelező KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. vezérigazgatója és Medvigy Mihály, a BMSK vezérigazgatója együtt helyezték le a földbe azt az urnát, amely az építkezés megkezdésekor az alapkő helye lesz majd az Infektológiai Klinika és Oktatási Központnál. A beruházásnak köszönhetően a jövőben pandémiás helyzet esetén nem kell más részlegeket átalakítani, esetleg ideiglenesen elköltöztetni annak érdekében, hogy a betegeket a lehető legmagasabb színvonalon tudják ellátni. Sáray Zoltán, a generálkivitelező KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy bár mindig hatalmas megtiszteltetés egészségügyi létesítményen dolgozni, azonban az idei évben, a járvány miatt sokkal erősebben érezhető a feladattal együtt járó hatalmas felelősség. A KÉSZ Csoport tagvállalatai dolgoztak már több alkalommal kiemelt létesítményeken, köztük egészségügyi kötődésűeken is, de most minden korábbinál jobban érezhető, hogy mennyire fontos egy ilyen beruházást megfelelő minőségben, határidőre megvalósítani.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.