Pesti Srácok

Újabb ex-adóellenőr vádol: szándékosan építették le a NAV elitcsapatát

Újabb ex-adóellenőr vádol: szándékosan építették le a NAV elitcsapatát

Fokozatosan leépítették a Kiemelt Ügyek Adóigazgatóságát a kormányváltás óta, idén pedig fel is számolták egy gyors kormányrendelettel. Egy volt ottani vezető adóellenőrjelentkezett az Átlátszó.hu portálnál és most szintén kitálalna, azt állítja, hogy a NAV Főigazgatóságán védték a legnagyobb adócsalókat, bürokratikus úton elkenték az ügyeket, elakasztották az eljárásokat. Szerinte a bizonyítékok még elérhetőek a NAV-nál, de mivel nem nyilvános adatok, csak egy parlamenti vizsgálóbizottság deríthetné ki. Ezt a vizsgálóbizottságot egyébként a múlt héten a Fidesz és az MSZP egyesült erővel szavazta le.

Új adóellenőr jelentkezett, akinek a szavai alátámasztani látszanak Horváth András, a nemrég névvel kitálaló adóellenőr vádjait, írja az Átlátszó.hu.

A teljes nevét egyelőre nem vállaló N. úr, a Kiemelt Ügyek Adóigazgatóságán (KÜIG) volt vezető, és nem kevesebbet mond, mint, hogy az egyértelmű intézményi céljai ellenére úgy alakított át a NAV-ot 2010 óta, hogy az ellenőrzési képességük jelentősen gyengüljön a nagy, kiemelt adózóknál. Jó tudni, hogy a Horváth által korábban kiemelt áfacsaló kiskereskedelmi láncok egytől-egyig kiemelt adózók.

PestiSracok facebook image

A nagyobb jelentőségű ügyekben, így a hálózatos áfacsalási ügyekben is 2007-től kezdődően a Kiemelt Ügyek Adóigazgatósága járt el. A KÜIG-et arra hozták létre, hogy nehézkes és lassú szolgálati utak és területi hivatalok nélkül deríthessék fel a sokszereplős, bonyolult és nem egyszer nemzetközi méretű adócsalási ügyeket. N. azt állítja, hogy 2010 óta fokozatosan leépítették az osztályt, sok esetben a saját vezetésük akadályozta meg a vizsgálatokat, míg végül idén utód nélkül gyorsan meg is szüntették az egész szervezetet.

N. egyértelműen az ellenőrzések hatékonyságát gyengítő lépésnek látja a KÜIG, és operatív egysége, a Rapid Ellenőrzési Főosztály felszámolását is. A 2007-ben létrehozott KÜIG volt a magyar adóhatóságon az FBI: a legkiválóbb revizorok a legmodernebb informatikai és egyéb operatív eszközökkel próbálták egyebek mellett éppen a szervezett hálózatos áfacsalásos ügyeket felderíteni.

N. a komoly aggályait hiába jelezte többször írásban is, akár államtitkári szinten is, nem törődtek vele. Most újra a szükségszerűen lassabb és gyengébb hatáskörű területi hatóságok ellenőrzik a kiemelt adózókat, ami N. szerint egyértelműen erősen gyengítette a vizsgálatok színvonalát és hatékonyságát is.

A teljes cikk az Átlátszó.hu-n olvasható

Forrás: Átlátszó.hu / Index

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.