Perújítás elrendelését indítványozta a Fővárosi Ítélőtáblánál a Hajógyári-szigeten 2011-ben meggyilkolt H. Géza ügyében a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Vizoviczki László kidobóit pár éve azzal vádolták, hogy ismeretlen társaikkal együtt összeverték és a Dunába dobták a 21 éves fiút, ám a bíróság –bizonyítottság hiányában – jogerősen felmentő ítéletet hozott. Az egyik eljáró bíró még meg is jegyezte, hogy ő jogot, nem pedig igazságot szolgáltatott. Most azonban több olyan tanú is előkerült, akiknek köszönhetően feltárulhatnak a rejtélyes haláleset eddig nem ismert részletei.
Perújítási eljárás elrendelését indítványozta a napokban a Fővárosi Ítélőtáblánál a Hajógyári-szigeten 2011-ben meggyilkolt H. Géza ügyében a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség – erősítette meg a PestiSrácok.hu információját Csiha Gábor. A fellebbviteli főügyészség szóvivője portálunknak elmondta, hogy az ügyészség azért lépett, mert a perújítási nyomozás során meghallgatott tanúk vallomásai szerintük a korábban meghozott jogerős ítéletet felülírhatják.
Vizoviczkit is jól ismerte
A két hónappal ezelőtt megindított perújítási nyomozás összefüggésben volt azzal, hogy a hatóságoknál jelentkezett egy rejtélyes szemtanú. Baji Éva, a jelenleg jogerős szabadságvesztését töltő férfi ügyvédje portálunknak korábban elmondta, az éjszakai életben ismert férfi állítása szerint a Hajógyári-sziget egykori urát, Vizoviczki Lászlót is jól ismerte, aki a vállalkozó tulajdonában lévő szórakozóhelyek VIP-részlegének vendége volt. A férfi azt állítja, hogy az egyik vádlott akkoriban a sofőrje volt és látta, ahogy H. Gézát megalázzák és kiviszik a szórakozóhelyről. Aznap este is a vádlott vitte haza a bérelt lakásába a szemtanút, aki észrevette, hogy a férfi ruhája véres, nála öltözött át, majd másnap a felesége kitisztíttatta a kocsit. Információink szerint a tanú H. Géza megölése mellett több más olyan gyilkosságról is tudhat, ami a Hajógyári-szigeten történt.
Gyilkosság a Hajógyári-szigeten
Ismert, a Fővárosi Főügyészség korábbi vádja szerint Z. Alfréd és B. Ádám biztonsági őrök voltak a Vizoviczki-birodalomhoz tartozó Hajógyári-sziget Dokk nevű szórakozóhelyén, ahol 2011. december 2-án a későbbi áldozat, H. Géza barátaival italozott. A 21 éves, ittas fiatalember a hajnali órákban véletlenül a vállával nekiment az egyik vádlottnak, aki erre fellökte a sértettet. Miután a fiatalember felállt és tovább indult, a kidobók úgy döntöttek, hogy ittassága miatt kikísérik a szórakozóhelyről. A vád szerint a fiút mindeközben szidalmazták, nadrágját lehúzva félmeztelenre vetkőztették, és a fagypont körüli hőmérséklet ellenére kivitték a szabadba. Ezután a parkolóban B. Ádám gyomron rúgta a sértettet, majd az eljárás során nem azonosított személyek is ütötték, rúgták úgy, hogy ezalatt a két vádlott a karjánál fogva tartotta őt. Az eszméletlen, félig meztelen fiatalembert ezután a biztonsági emberek egy hét méter magas támfalról a Dunába dobták. H. Géza holttestét másnap, hozzátartozója találta meg. A sértett a bántalmazás miatt súlyos májsérülést szenvedett, de halálát a vízbefulladás okozta.
A bíróság megállapította, hogy a fiút megverték, levetkőztették és a Dunába dobták, vagyis a sértett nem véletlen baleset, hanem bűncselekmény áldozata lett, ám elegendő bizonyíték híján felmentette a kidobókat (a jogerős döntés helybenhagyta az elsőfokú ítéletet). Az elsőfokú tanácsvezető kitért arra is, a 6-os számú tanú Z. Alfréd másodrendű vádlottról nem, hanem egy Tibi becenevű kidobóról beszélt, aki segíthette az elsőrendű vádlottat a bántalmazott fiú vízbe hajításában. A rendőrség ugyanakkor ezzel a szállal nem foglalkozott – mondta az elsőfokú ítéletet meghozó Mikó Gergely, aki azt is hozzátette, hogy a tanú emellett még másik két biztonsági őrt is megnevezett, akik szintén bántalmazták H. Gézát. A tanács elnöke a tárgyalás végén az ítélet hatására összeomlott hozzátartozóknak is üzent, és azt mondta:
a bíróság jogot és nem igazságot szolgáltatott, a vádlottaknak pedig a saját lelkiismeretükkel kell elszámolniuk.
Ők ugyanakkor határozottan visszautasították, hogy közük lenne a gyilkossághoz. Az eljárás során az is kiderült, hogy az érintett szórakozóhelyen illegálisan rendőrök is dolgoztak biztonsági őrként akkoriban, és felmerült, hogy őket igyekeztek befolyásolni abban, milyen tartalmú vallomást tegyenek. A háttérben igen komoly munka volt annak érdekében, hogy ne legyen kideríthető, ki teljesített szolgálatot aznap a szórakozóhelyen – mondta a bíró, aki utalt arra is, hogy több tanú megváltoztatta a vallomását és észlelni lehetett, hogy ezt félelmükben teszik. Emlékeztetett: korábban jelentkezett egy olyan tanú, aki azt állította, hogy tudja, ki a bűncselekmény elkövetője, felbujtója, ám a tárgyalásra beidézve már tévedésről beszélt.
A vezető képen Vizoviczki László testőrei között 2000-ben, egy Váci utcai “vonulás” közben Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS