Pesti Srácok

Újabb republikánus politikus száll versenybe az elnökjelöltségért

Újabb republikánus politikus száll versenybe az elnökjelöltségért

Újabb politikus jelezte hivatalos indulási szándékát az amerikai republikánusok elnökjelölti pozíciójára a korábbi Arkansas-i kormányzó személyében.

Asa Hutchinson az ABC televízión vasárnap sugárzott interjúban jelentette be szándékát, és azt mondta: meg van győződve arról, hogy az amerikai emberek olyan vezetőre várnak, aki Amerika jobbik oldalát hozza elő, és nem pusztán "az emberek legrosszabb ösztöneire apellál". A korábban két cikluson keresztül is Arkansas állam kormányzójaként dolgozó republikánus politikus kijelentette, hogy szerinte a vádemelés után Donald Trumpnak ki kellene szállnia az elnökjelölti versenyből.

Asa Hutchinson az első, aki a Donald Trump ellen kezdeményezett vádemelés óta bejelentette, hogy versenybe száll a Republikánus Párton belül az elnökjelöltségért. Rajta és Donald Trumpon kívül eddig hivatalosan Nikki Haley, korábbi ENSZ-nagykövet, volt dél-karolinai kormányzó, valamint Vivek Ramaswamy vállalkozó jelentette be indulását. A várakozások szerint Ron DeSantis floridai kormányzó a nyáron jelentheti be hivatalosan is szándékát, és a potenciális indulók között van Mike Pence, Donald Trump korábbi alelnöke és Mike Pompeo volt külügyminiszter, aki szintén Donald Trump idején volt tagja az amerikai kormánynak.

Forrás: MTI; Fotó: Twitter

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.