Pesti Srácok

Újabb tüntetés volt Belgrádban a parlament épületénél

null

Újabb tüntetés volt szombat este Belgrádban a parlament épületénél, ahol a megmozdulás résztvevői Aleksandar Vucic államfő tekintélyelvű politikája ellen tiltakoztak.

A szombat esti megmozdulás jóval békésebb volt az előző napinál, amikor emberek ezrei erővel próbáltak meg behatolni a törvényhozás épületébe, kövekkel és már tárgyakkal dobálták meg a rendfenntartó erőket. A mintegy 500-1000 ember sorakozott fel a parlament épületével szemben az úton, valamint a közeli parkban. Sokan ülve tiltakoztak. A tiltakozással egy időben egy, Koszovó elszakadása elleni menet haladt el a törvényhozás mellett. Résztvevői ikonokkal ékesített táblákat vittek, hangszórókból vallási témájú dalokat sugároztak. A menetet a tömeg megtapsolta. A helyszínen megjelentek azok a huligánok is, akik a hét elején erőszakos cselekedeteket provokáltak. Kis csoportjuk a parlament környéki utcákat rótták. A rendőrök többüket igazoltatták, néhányukat rabkocsiban elszállították.

A tiltakozások kedden kezdődtek, amikor Vucic elnök bejelentette, hogy kijárási tilalmat készülnek bevezetni a hétvégén a koronavírus elleni küzdelem, a járvány megállítása érdekében. Látva azonban az emberek heves reakcióit Vucic végül visszakozott, és a hatóságok nem vezettek be kijárási tilalmat sem Belgrádban, sem Szerbia más városaiban. A szerb fővárosban azonban korlátozzák a vendéglátóhelyek működését és a tömegrendezvényeken részt vevők számát. A következő napokban heves, zavargásoktól sem mentes összetűzések törtek ki a tiltakozók és a rendfenntartók között. Agresszív, vélhetően szervezett huligánok is megjelentek a parlamentnél. Elhatoltak az épület körül felállított kordonig, összecsaptak a rendőrökkel, megpróbáltak bejutni a törvényhozás épületébe, miközben megdobálták az épületet védő biztonságiakat. Egyedül csütörtökön volt békés jellege a megmozdulásnak, amikor is az ülőtiltakozás láthatólag elejét vette az erőszak kitörésének.

Forrás: MTI, kiemelt kép: MTI/AP/Darko Vojinovic

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.