Ügyvédi visszaélés bűntette miatt újabb ügyben nyomoz a Budapesti Nyomozó Ügyészség Ruttner György egyik ügyfelének feljelentése alapján, tudta meg a Bors. Ingatlanvásárlás céljából több tízmillió forintot vett át letétbe az ügyvéd, amivel azóta sem számolt el.
– Jelenleg ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás – nyilatkozta a Borsnak Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője, aki a június 19-én indított üggyel kapcsolatban nem kívánt bővebb tájékoztatást adni az eddigieknél.
Egyéb forrásból a lap megtuda: a sztárok (például Kovács Lázár, Stohl András, Damu Roland) ügyvédjét azért jelentette fel egy újabb ügyfele, mert szerinte ingatlanvásárlás céljából több tízmillió forintot vett át tőle letétbe . Erről állítása szerint szerződés is készült, de a pénzzel Ruttner nem számolt el.
Mint arról korábban a pestisrácok.hu is megírta, Ruttner Györgyöt ügyvédi visszaéléssel, sikkasztással, hamis tanúzásra rábírással gyanúsítják. Két férfi ugyanis azt állítja: letétbe átvett 30–30 millió forintot, amivel nem számolt el. Az ügyvéd korábban úgy nyilatkozott, hogy uzsorások hálójába került, és az említett szerződések színleltek voltak, amelyeket a kölcsönök ellentételezéseként adott azoknak, akik uzsorakamatra hiteleztek neki.
bors.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS