Matkovich Ilona péntek délelőtt sajtótájékoztató keretében jelentette be: 7 párt és 2 civil szervezet összefogásának jelöltjeként indul az októberi polgármester-választáson – közölte a vaconline.hu. A Klubrádiónak nyilatkozva Matkovich önmagát az ellenzék jelöltjeként pozicionálta, ugyanakkor a portálnak nyilatkozó ellenzéki politikusok kijelentették: továbbra is támogatják Néveri István ügyvéd jelölését, tehát továbbra is ketten tartják magukat az ellenzéki összefogás jelöltjének Vácon – írták.
Matkovich Ilona sajtótájékoztatójáról számos, a váci közéletben fontos szerepet játszó ellenzéki politikus hiányzott, javarészt a pártok országos központjainak küldöttjei álltak csak mögötte. A vaconline.hu megkeresésére péntek délután az egyik ilyen politikus, Krauze István, a Demokratikus Koalíció helyi alapszervezetének korábbi elnöke kijelentette: azért nem vett részt az eseményen, mert éppen Matkovich indulása miatt lépett ki egykori pártjából. Krauze Matkovich indulására reagálva leszögezte:
próbálkozni mindenkinek van lehetősége, de a mi összefogásunk erősebb lesz.
A vaconline.hu kérdésére válaszolva a volt DK-s politikus hozzátette: Bóth Jánossal, az MSZP váci elnökével és Csereklye Károllyal, a Vác Városért Választási Egyesület elnökével kitartanak korábbi döntésük mellett és támogatják Néveri István indulását a polgármesteri posztért. Ez azt jelenti, hogy továbbra is működik a Váci Szívvel választási mozgalom, és két ellenzéki összefogás szerveződik a városban – olvasható a vaconline.hu oldalon. Míg Matkovichot az LMP, a Momentum, valamint a DK budapesti pártközpontja támogatta, Néveri mögött civilek, az MSZP és a DK helyi szervezete sorakozott fel. Később a Demokratikus Koalícióból a párton belül kirobbant viták hatására többen távoztak; ők továbbra is Néveri Istvánt támogatják, miután alkalmatlannak találták a pártközpont által megnevezett Matkovichot. Akkor úgy fogalmaztak:
nem veszünk részt az eleve kudarcra ítélt olyan ellenzéki együttműködésben, melyet az a Matkovich Ilona határoz meg, aki az LMP színeiben csúfosan elbukta az országgyűlési választást, most pedig a Demokratikus Koalíció budapesti központja erőszakolja a váciakra.
Forrás: VácOnline; Fotó: Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS